A gitár

Feri a kapuban állva várta a barátait, de a falu kihalt utcáján csak Károly bácsi közeledett a házuk felé. Nagydarab, napégette ember volt, hatvan év körülinek saccolta, aki nem ismerte, pedig alig múlt negyvennégy. A gyerekkora szép volt, de az ifjúságát és az apját elvitte a háború. A harminc év paraszti munka, az építkezés, az állattartás és a többi nemcsak a tenyerét, hanem az egész testét megkérgesítette. Sok férfi nézett ki a faluban hasonlóan a hetvenes évek első felében. Amikor a kapuhoz ért, megszólította a fiút:

– Szólj már be apádnak, Ferikém!

– Jöjjön be nyugodtan, Karcsi bá – invitálta a férfit Feri, és közben ellépett az útból.

– Nagyon sietek, csak pár szót akarok apáddal beszélni – válaszolta Károly.

– Apu! Karcsi bácsi akar veled beszélniiiiiiiiii! – üvöltött a kapuból a ház irányába Feri.

– Azt gondoltam, bemész szólni neki. Ordítani én is tudtam volna – csóválta a fejét a férfi.

– Mindjárt megyek! – hallatszott a válasz a házból.

– Mi a helyzet Ferike? Hogy megy a tanulás? Jársz még a zeneiskolába? – sorolta a kérdéseket Karcsi bácsi, majd még a válasz előtt folytatta: – Hány éves is vagy?

– Múlt hónapban töltöttem a tizenegyet. Az iskolában minden rendben. A zenesulival van egy kis gond. Nagyon unom már a furulyát, sokkal jobban szeretnék gitározni – darálta a válaszokat a gyerek.

– Ha gitározni szeretnél, akkor miért nem jelentkezel át? Csak nehogy úgy járj, mint a mi Jutkánk! Évekkel ezelőtt mindennap rágta a fülemet, hogy vegyek neki gitárt, mert tanulni akar muzsikálni. Mondtuk neki az anyjával, hogy az iskola mellett nem lesz ideje, de úgy bújt hozzám, mint egy kismacska. Ölelgetett, puszilgatott, hát mit tehettem, megvettem neki. Drága volt, mert a hangszerboltban azt mondta az eladó, hogy az olcsó az semmit sem ér, nem lehet rendesen se behangolni, se lefogni rajta a húrokat. Talán egy félévig cincogott rajta, azután feltette a polcra. Már akkor sem veszi elő, amikor hazajön a kollégiumból. Elég lett volna az olcsóbb is – sorolta nevetve, miközben legyintett a kezével.

– Én is fűzöm aput, hogy vegyen nekem gitárt, de szerinte mindig van valami fontosabb – csóválta a fejét Feri.

– Majd otthon az asszonnyal megbeszélem én, hogy adjuk neked a Jutka gitárját, úgyis csak porfogó. Legfeljebb, ha te is beleunsz, akkor visszaadod.

A fiú majd kiugrott a bőréből örömében, hogy Karcsi bácsi nekiadja a gitárt. Két bökkenő akadt csupán: vajon Karcsi bácsi felesége, Ica néni, valamint Jutka is áldását adja-e az ajándékozásra, és mikor fog mindez kiderülni? Sajnos ezeket nem lehetett tisztázni, mert Feri apja, a nagy Feri megérkezett, s a két férfi a hétvégi betonozás részleteiről kezdett beszélni. Ferike türelmesen végighallgatta a felnőtteket, közben abban reménykedett, hogy Karcsi bácsi a végén még visszatér a gitárra, de legnagyobb bánatára erre nem került sor.

– Rövidesen nekem is lesz gitárom – mesélte az iskolában a legjobb barátjának, Pistinek, aki már fél éve tanult gitározni.

– Kell egy dobos meg egy basszgitáros: és kész a zenekar! – villanyozódott fel Pisti.

– Basszusgitárost simán találunk, de Kanócon kívül mást nem ismerek, akinek lenne dobfelszerelése. Kár, hogy nem túl jó a ritmusérzéke. A dalok elején mindig begyorsul, a végén meg lelassul – húzta el a száját Feri.

– Tudod, ki lenne jó dobos? A felettünk lévő osztályból a Rácz Béci, annak fantasztikus érzéke van a zenéhez! Ő pontosabban ütné a ritmust, mint a nagyapám Doxa órája, amit sikerült eldugnia az oroszok elől – nevetett Pisti.

– Szegény… Mivel cigány a srác, biztosan nem tudnak a szülei dobszerkót venni. Még négy testvére is van! Marad Kanóc. Ha meglesz a gitár, beszélek vele – döntött Feri.

Már majdnem három hét telt el azóta, hogy Karcsi bácsi odaígérte Ferikének a lánya gitárját, de nem történt semmi. Az előző hétvégén Jutka hazajött a kollégiumból, tehát volt lehetőségük megbeszélni a dolgot. A nagy Feri mindig megígérte a fiának, hogy felhozza a témát, ha beszél Károllyal, de vagy nem beszéltek, vagy nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni a másik férfit a könnyelmű kijelentése miatt. Feri megértette az apját. Mégis, hogyan kérhetne számon egy másik felnőttet? Arra gondolt, saját kezébe kell venni a dolgok irányítását. Valamilyen ürüggyel felkeresi Károly bácsit, talán beszélgetnek egy kicsit, mint a múltkor, és hátha felvetődik a gitár is. Már csak a megfelelő ürügyet kell kitalálni. Jól ismeri Károly bácsi családját, de a húsvéti locsolkodást leszámítva nem szokott hozzájuk menni. Két hónapja múlt húsvét, a következőig biztosan nem tud várni. A legegyszerűbb lenne átmenni hozzájuk, és nyíltan megkérdezni, adják-e a gitárt, vagy meggondolták magukat. Lehet, hogy ez egyszerű lenne, és így is tenne, ha valamelyik barátja ígéretét kellene behajtani – de a felnőttek mindig mindent túlbonyolítanak!

Azután egy hatalmasat kiáltott, mint anno Archimédész, csak ő nem heurékát ordított, hanem azt, hogy megvan, és nem meztelenül szaladt ki az utcára, hanem egy nagyot csapott a levegőbe, mint a gólszerző csatárok. Az apja előző nap is segédkezett Károly bácsiéknál. Átmegy, és megkérdezi, nem maradt-e ott az apja sapkája. A többit majd meglátja. Érdeklődik, jól halad-e a munka. Hogy tanul Jutka? Szereti-e a kollégiumot? Szépen rávezeti a gitárra Károly bácsit. Nem várt tovább, mire is várt volna, amikor végre megvolt a tökéletes terv. Felkapta a cipőjét és a dzsekit, mert csípős, hideg szél fújt. Károly bácsiék kapuja előtt megállt, vett egy nagy lélegzetet. Halkan ismét elpróbálta a kigondolt szöveget, immár hatodszor, mióta elindult otthonról, majd kinyitotta kaput, és végigsétált az udvaron. A máskor mindig tiszta porta most úgy nézett ki, mint a csatatér. Az építési munkákhoz használt eszközök elég sajátos rendben, inkább rendetlenségben hevertek szanaszét. Feri bekopogott a ház ajtaján, de izgalmában nem várta meg a választ, hanem azonnal be is nyitott. Károly bácsi egyedül ült a konyhában, a reggelijét fogyasztotta. Óriási adag hagymás, kolbászos, szalonnás tojásrántottát evett. Nem szólt Ferihez, csak biccentett felé, és egy újabb falatot tett a szájába.

– Csak azt szeretném megkérdezni, hogy a tegnapi betonozás után nem maradt-e itt apunak a sapkája? – kérdezte Feri, szép lassan ejtve ki a szavakat.

A férfi szájából hangos, ropogó hangok jöttek, ahogy szétharapta a sültszalonna bőrét, egy nagyot nyelt, majd bekiabált a feleségének a szobába: – Ica, hozd már ki a gitárt Ferikének!