Pánikvers

Verseket Keszthelyi György grafikájával illusztráltuk

Első szűrővizsgálat 

Próbálok a halántékom lüktetésének 
ritmusára lépni, nem megy. Túl gyors.
Eljutok a sárga műanyag székekig 
a klinikán, leülök a százkettes rendelő elé.
Nem kell sokat várnom, behívnak, 
a doktornő kérdez. Megszid, 
amiért nem tudom pontosan 
az utolsó menstruációm dátumát. 

A vizsgálathoz lassan 
vetkőzöm le a neonfényben, 
óvatos vagyok, mint aki mezítláb lépdel 
törött üveg szilánkjai között.
A nőgyógyászati eszközök
gázszerelők szerszámaira emlékeztetnek.

 
Mintha jól ismernélek 

Egy kotyogós kávéfőző, 
egy bádogbögre és 
egy csokor szalmavirág 
maradt utánad, nagyanyám.
A konyhaasztal 
a maga egyszerűségében, 
már rég levedlette a lakkot,
a kis vitrin vakon pislog 
a vetetlen ágy mellett.

Nem volt időd még utoljára 
rendet rakni a lakásban, hogy 
a fosztogatni érkező család 
mindent a helyén találjon, 
mielőtt visszaadná a kulcsodat 
a főbérlőnek. 

Amikor elsétálok 
a tömbház előtt, ahol laktál, 
nem tudom, melyik volt 
a te ablakod.
Lassan elfelejtem azt is, 
hogyan néztél ki, 
mégis felismerlek,
valahányszor látok 
egy szövetszoknyát, 
egy bársonykesztyűt, 
vagy egy anyajegyet
finom nők szája fölött.

Pánikvers

reggel van, tüdőm akvárium:
nehéz levegőt venni,
minden anyag egyre súlyosabb
rajtam és körülöttem.
elharapott nyelvemtől 
fémízű a szám, nyálas vért 
nyelek, marhák utolsó 
térdkoppanásaitól visszhangzó
vágóhíd szorult halántékaim közé.

zúg a fej, csíp a fény, 
csap csöpög, cső törik, 
vér kering, szív megáll. 

áthallatszik a falakon, 
ahogy valami nagytestű, 
halott őslény törött 
gerincével kalapálnak 
az istenek. vagy csak a 
szomszéd klopfolja a húst 
hajnali hatkor. 
 

A lakantusz-bogarak csilingeléséről

Rendben, mondom, odáig elkísérem, 
és mutatok magának ezt-azt. Megmutatom 
magának a lakantusz-bogarakat. 
Valami különlegesség? 
Az egész földkerekségen egyedül itt, 
a kettes számú forrásban élnek

                                           (Bodor Ádám: Verhovina madarai)

Tágas csarnokot 
nyitnak az ég, a
hegyormok és 
a termálvízszagú szelek, 
melyekben a túlvilág 
párája kénlik és 
belégzéskor lecsapódik 
a mellkas falán.

Onnan szivárog kifele, 
csöpög alá és 
gyűl a test alatt,
míg el nem lepi, 
fel nem telnek 
sírgödrök, aknák, tengerek.

Hőforrásban 
kék kristálya sarjad
a pusztulásnak, 
vízgyűrűket vet felszínén
a fémes zsibongás, 
mert itt lel otthont 
visszhangja a világban.