A kétszáz gyertya, avagy Jókai 200 Zuglóban
Felemelő élményben lehetett részünk február 28-ának napfényes délelőttjén, amikor a zuglói Jókai Mór Általános Iskola kétszáz diákja a tegnap.ma szervezésében elszavalta Jókai Mór Ültess fát! című rövid, ám annál aktuálisabb költeményét.
Míg a két alapító főszerkesztő egyike, Király Farkas a technikai beállításokkal volt elfoglalva, addig a tegnap.ma másik főszerkesztője, Döme Barbara beszélt kérésemre az oldalukról, illetve az általuk szervezett Jókai kihívássorozat részleteiről.
Elmondásából kiderült, hogy az irodalmi videókat tematikus blokkok szerint bemutató oldalon már több, mint 300 kisfilm közül válogathat az érdeklődő, és a mai, modern flashmobokat szándékosan megidéző szavalásról is felvételt készítenek. A rövid Jókai-verset Döme Barbara választotta ki. Kihívássorozatuk azért kezdődött e budapesti általános iskolában, mert ez az iskola viseli a híres író nevét. A mai „akció” fő célja, hogy minél több gyermek számára tegyék maradandó, közösségi élménnyé Jókai versét, mert így a fiatalok később könnyebben veszik kézbe az író köteteit. Ráadásul az elkészült videót ‒ amely a TikTok-kisfilmek rövidségét idézheti az ifjakban ‒, valószínűleg megmutatják később a barátaiknak, vagy szüleiknek is: így még szélesebb kört érhet el Jókai írásművészete.
Az oldal a Jókai kihívássorozatot a nyáron induló Olvasd körbe a Balatont! elnevezésű rendezvénysorozattal folytatja, melynek keretében könyvtárakat kérnek fel, hogy mozgósítsák településeik lakosait egy-egy rövid, Jókai-részlet közös felolvasására. Annak a településnek, amelyiknek a legtöbb embert sikerül bevonnia a kezdeményezésbe, a tegnap.ma az év végén elismerő oklevelet adományoz. Barbara elmondta még, hogy az oldaluk mind az ország, mind az egész Kárpát-medence területén terjeszti a magyar ‒ elsősorban kortárs ‒ szépirodalmat.
Sorozatuk harmadik kihívása az influenszereket célozza meg, akiket arra kérnek majd fel, hogy a közösségi oldalakon kedvenc Jókai-regényükről beszéljenek. (Egyébként a kameráik előtt már több kortárs író beszélt Jókairól, többek között Temesi Ferenc is.) Döme Barbara kitért arra is, hogy pedagógusok számára is tartanak majd „továbbképzéseket” Jókai-témában. Arra szeretnék őket megtanítani, hogy milyen modern formákban lehet közel hozni az írót a felnövekvő generációhoz: hogyan lehet nekik megmutatni, hogy „Jókai jó fej volt, aki, ha ma élne, valószínűleg a közösségi oldalakon is posztolna”.
A közös szavalás lebonyolításában az iskola részéről Fodor Beatrix segédkezett. Többek között az ő kezét dicsérte az iskola udvarára krétával felrajzolt JÓKAI 200-felirat is, melynek vonalaira a gyerekek felsorakoztak, hogy a felvételeket segítő drón szemszögéből kirajzolják a betűket-számokat. Beatrix elmondta, hogy mivel a feliratot elmosta az éjszakai eső, aznap reggel újra kellett rajzolnia…
Miután a 3., 4., 5. és 6. osztályos tanulók sikeresen elhelyezkedtek az udvaron, és a média minden képviselője megérkezett, az iskola igazgatónője, Hudu Mariann röviden köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Barbara szólította meg a kihívás ifjú és lelkes résztvevőit. Döme először egy integetést kért a gyermekektől, majd elmondta, hogy a kétszáz éve, február 18-án született író képzeletbeli tortáján most ők, vagyis a gyermekek lesznek a kétszáz gyertyaszál. Végül arra kérte őket, hogy a vers előtt mindenki egyszerre kiáltsa, hogy „Jókai 200!”. A drón a levegőbe emelkedett, és amikor a kétszáz gyerek elkezdte egyszerre szavalni a verset a télvégi napsütésben, a fenyőfák árnyékában, felemelkedett az ember lelke is. Megtörtént a pillanat. Létrejött az a közösségi élmény, amelynek köszönhetően remélhetőleg még többen válnak majd irodalmat olvasó, teljesebb emberré.
Fotók: Székelyhidi Zsolt