Halott Istenek

Égig érő kopár istenek,
lombot rátok már a gyermek sem álmodik.
Álltok a néma éjszakában, 
álltok míg a föld megremeg.
A zöld rügyekért imádkozó szentek kukoricán térdepelnek, 
az árnyékot vágyók forró betonon alszanak.
Itt vagyunk, ebben a szikkadt valóságban, menthetetlenül,
Itthon, és gyönyörű harmatcseppet rajzolunk, ha szomjazunk. 
Madárcsontú rémisztő angyalok igazgatják ágaitokat,
Könnytelen sírnak, mint kit hét bánat emészt.
Felismerjük egymást, mi, az örökké idegenek
Itt az árnyékhiányban.
Reszkető bokrok alatt,
Festettfehér csíkok között súgjuk:
Ti vagytok a halott istenek.