Hegyi Botos Attila

Mindent elfogadni

2025. december. 07. - 12:07

A Sivatag Királynője

Ó, Kedvesség.
Csalatni miért térnél
árnyak templomába?
Hű köveidhez – hiú
képzetek martalékain?
S ugyan – miért ne maradnál
sétáló hajnalod olívaligetében?
Datolyafürtök fürdető szemében?
Követni egy kútba merített
korsót, a gömbölyű csípőn
tovaringó faluvégi reggelt:
csupra víztükrén
a virradat villózásait?
Hovatovább: telnél föl tejjel,
amint a Sivatag Királynője
ureusz óvta, holt városa üszkén:
violaszeg csillagcsokrokkal
calotropisain*? S botor, lám,
betérsz. Pőrén, ágyékkötőben.
Hátadra vetett málháik
alól dicsérve a portékáik
kellető árusok fáradalmait.
S hogy templomodban,
egek reptetője: füttyszavú
teherhordóként helyed.
Napvégre, mi marad,
lopva égnek engeded –
csak fel ne adja kimarjult
vállad, kezed. Eladdig
magad szerint ünnepelsz,
te Ünnep: bárkit, bármi
szemed elé kerülőt.
Az oly jól ismert,
berögzött mozdulatokat:
ahány perced, mint
háton a robotos ostort – és igen,
mind e pászmákban táncoló,
fölvert tarka port:
lelkek kenet- s galambárusait.
Te-te, egek, földek bolondja.
Ha tüzeid fészkébe fordulsz,
kérlek, idézz párálló szemekkel!
Mint pirkadó mennyeid, úgy óvd
e remegő fejtetőre állt délibábot,
reményvesztettség ábrándozásait,
vesszőkosarak ahány galambtekintetét.
S gyújtsd mosolyra a várost sivatag felett.