A művésztelep gondolata már a 20-as évek közepén megfogalmazódott. Boromisza Tibor akart először művészkolóniát alapítani a városban. A megvalósulással azonban 1926-ig kellett várni, mikor Réti István nyolc tanítványában (Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos, Rozgonyi László) felmerült a gondolat, hogy olyan, szabadtéri festésre alkalmas nyári helyszínt keressenek, ahol közösen dolgozhatnának.

Ugyan kinek gyűjtögetünk? – teszi fel a kérdést Janikovszky Éva egyik tárcájában.  Fogyasztásra, sőt túlfogyasztásra épülő korunkban bizony elavulttá vált a gyűjtögetés, a tárgyak élettartamának meghosszabbítása javítás vagy újrahasznosítás által. Pedig az emberek előbb kezdtek el gyűjtögetni, mint földet művelni. Szinte az egyik legősibb tevékenység, amely az állatvilágban sem ismeretlen. De a gyűjtögetés, az újrafelhasználás a paraszti kultúrában még a 20. században is továbbélt.

„Csak az ég érdekelt, meg a tenger, ahogy lebegett a testem, benne a sorvadásra ítélt petefészek.„ (Gerle Kiss Éva)
„van fölöttem ég, / van velem múlt, férfi, nyári tenger, / úsztam ki beteg hasammal.” (Kalász István)