„A metaforákat továbbra is kisujjából kirázó alkotó az eltelt évtized alatt megpróbált idomulni, de nem lett belőle textusokat gyártó blogköltő, hanem maradt a maga előtt is szégyellt formaművészetén túllépő, otthontalan lélek, aki bármit csinál, az egyik legjobb a „szakmában”. Az sem probléma, sőt a mélység hatáskeltésének ismérve lehet, hogy a Fantomikerből teljesen eltűnt a játékos humor, ami a korábbi kötetekben itt-ott előcsillant; viszont az addig manírba hajló pesszimizmus és legyintés láthatóan valódi nihilizmussá változott, mint általában a generációjához tartozó költőknél.” – Tolvaj Zoltán kötetében Boldogh Dezső tett hosszabb vándorutat.