„A jó vers olyan, mint egy jó orgazmus – mondhatnók, mert nyersen őszinték és autentikusak Varga Melinda költeményei.” – A Sem a férfiban, sem a tájban kötetről Böszörményi Zoltán írt esszét.

Íme, az a tíz kritika, recenzió, olvasat, amelyre a legtöbbet kattintottatok (és amelyeket reményeim szerint végig is olvastatok) 2017-ben

„A kötet egy készülő világvége krónikája. A gyarló ember minden mocska és kincse terítékre kerül. Ezen a bolygón minden és mindenki pusztul, és aki azt állítja, hogy ez a világ a létező világok legjobbika, az vagy bolond, vagy perverz. Mindenesetre az élet elég hosszú haláltánc ahhoz, hogy beleférjen pár ballépés.” – Kiss Judit Ágnes A Halál milongát táncol című regénye Rimóczi Lászlót vitte táncba.

Ezeket a könyveket szerettük legjobban 2017-ben

„Ha nem volna félreérthető, úgy fogalmaznék: az Örömmévalóság az evangélium legújabb fordítása. Adaptációkísérlet. Jézus és Buddha, Nyugat és Kelet társalgásának kihallgatása.” – az Irodalmi Jelen kritikarovata Iancu Laura írásával kíván boldog karácsonyt olvasóinak és szerzőinek.

„Ahogy a kötetbéli író helyzete a felolvasás folyamán egyre kényelmetlenebb lesz a hallgatóság fokozódó ellenszenve miatt, úgy gyorsul fel a kezdeti lassúcska történetmesélés, hogy aztán szinte száguldjon, míg végül egy csattanással eléri csúcspontját.” – Muth Ágota Gizella kritikája Leena Krohn A tévedés című regényéről.

„Magával ragadó, lebilincselő, nyomokban fanyar humorral átitatott, »beteg« írás, egy ideákat vesztett, eltorzult társadalom látlelete.” – Molnár Dávid kritikája Demeter Szilárd könyvéről.

„Olyan érzése van az olvasónak, mintha a szerkesztő levágta volna a szerző nagyra törő, izgalmas álmait, megfosztva attól az extázistól, ami várt volna rá. Ez a tárgy csupán tárgy marad.” – Tóth Kinga könyvéről Nagypál István írt.

„Ennek a költészetnek nem az átfogó társadalomkép bemutatása a célja, hanem az elmélyült létreflexió. Ebben a tekintetben az olvasó feladata eldönteni, hogy az olykor szellemes írásmód képessé vált-e kreatív líranyelvvel vagy a kor fölé magasodó szemlélettel párosulni.” – Egyed Emese Paian című verskötetéről Payer Imre elmélkedett.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es decemberi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

Plasztikus létmetaforák, a téridő festményversei, modern zsoltárok a mindenségről, egzisztencialista líra a huszonegyedik században – Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című verseskötete korábbi filozofikus költeményeinek kimagasló összegzése, költői madártávlat, felülnézet, rész-egész találkoztatása, lírai út a teljesség felé.

„Ezért tud a szövegvilágon kívüli dolgokra vonatkoztatás könnyelmű olvasói aktusainak pontosan azzal ellentartani a Növényolimpia, hogy benne minden megrekedés nyelvileg is motivált. A főszereplő narrációja gondoskodik róla, hogy a történetnek éppúgy ne legyen kifutása, ahogyan saját elmondott történeteinek sincs.” – Szijj Ferenc regényében Smid Róbert folytatott irodalmi mélyművelést.

„A paródia akkor ér valamit, és akkor tölti be funkcióját, ha visszaadja az alapjául szolgáló eredetit. És ez itt maradéktalanul sikerült.” – Bödőcs Tibor első könyvébe Rimóczi László bukott alá, és hozott fel igazgyöngyöt.

„Patak Márta novelláinak főszereplői az esendő emberek, azok, akik olykor még a legaljasabb tetteket is elkövetik – ám ennek láttán ahelyett, hogy felháborodnánk...” – szól az Enyhítő körülmények között című novelláskötet fülszövege. Czapp Enikő azt járja körül kritikájában, hogy tényleg ráfoghatunk-e mindent a végzetre.

„Én legalábbis szívesen olvasok néha efféle könyveket; ilyenkor nem akarok tudósabb lenni, sem szebb, sem »szakmailag« érvényesebb – egyszerűen csak ki akarok kapcsolni, néhány órára valaki más életét akarom élni, bele akarok feledkezni a paplan alatt, olvasószemüveggel az orromon például a Kis magyar szépségiparba.” – László Erika regényét Simon Adri olvasta nyugalmas óráin.

„Keresni, kutatni a ’menet közben’ elszakadt szálakat, a nagyságét, a transzcendens érzékenységét, a cselekvő idealizmusét – egyszóval szembemenni a mainstreammel, a »minden egész eltörött« állapotban küszködve meglelni a folytonosság és a folytathatóság emberi lehetőségét és élhető esélyét, életre kelteni az ember »ideaalkotó képességét«” – Kemény István esszékötetének reflexiói mentén Pécsi Györgyi tett szellemi sétát.

„Megtudhatjuk, hogyan szöktessünk malacokat, mi az ördögöt akar az ördög, és milyen érzés egy igazolatlan létbe csúszni át. Vörös István élő ellenpéldája azoknak az íróknak, akik manapság azzal kísérleteznek, miként lehetne csökkenteni a színvonalat, hogy nagyobb közönséget szólítsanak meg. Ez egy olyan kabát, amit érdemes felpróbálni.” – Vörös István könyvét Rimóczi László ismerteti.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es novemberi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

„Nemcsak az erős felütés, amivel a regény kezdődik: »Arról, hogy meghaltam, utólag értesítettek.«, sorban a többi is, leginkább az utolsó szóig hiteles párbeszédek. Idegen világot tárnak az olvasó elé, távol a nyugat-európai értékektől, egy egészen más erkölcsi elveken és szokásokon nyugvó világot.” – Jászberényi Sándor regényét Kiss Judit Ágnes olvasta, és írt róla nekünk.

„Mi magunk vagyunk minden elsüllyedő és továbbörökítendő kultúra. Pontosabban lehetőség vagyunk erre. Mert lehetünk sodródó uszadékfa. És lehetünk az ősi tudással teleírt, büszke oszlop. A Sziriat oszlopai az a könyv, amit nekünk, egyszerű halandóknak lehetetlen végigolvasni, hacsak nem vagyunk mi magunk is isteni könyvtárosok.” – Várkonyi Nándor idén újraállított oszlopait Juhász Kristóf mászta meg.