A már ismert elemekre való utalás kissé humoros és kétségbeejtő módozata fedezhető fel azokban a sorokban, amelyekben az ég barnasága jelenik meg. Az ég ily módon a koszt, a takarást, a fedést prezentálja. Ebből az égből „zuhognak” le az esőcseppek. Nem csoda, hogy ehhez az éghez az angyalok negatív jegyekkel kötődnek. Ők a brutalitás elszenvedői, csakúgy, mint az a meseraj, amely már galambként ábrázolva a szétmaratás áldozatául esett: „Hol csillapodik le a ránk küldött meseraj? Ezt kérded Annától. Nyilván/ Anna körül, mondod neki, Velence főterén./ Ahol nyomban/ sósavval itatott, szétmarcangolt galamboknak látszanak.” – Kovács Flóra kritikája.   

 "Bajnai Nóra Katalin befogadható, hétköznapi képekkel, csaknem elbeszélésszerű könnyedséggel sejteti a saját benyomásait, szabadon ingázva műnemek és műfajok között, absztrakt és konkrét határán, csattanós rímkezeléssel. Ént lebontani akaró erőlködés és önmagából való kilépés nélkül mutatja be képlékeny, talán csak mozaikdarabokban ábrázolható világunkat, s a saját világát: „Békét mutatnak a dinnyemagok, / nem akadtak még a torkomon. / Ám közben kifogyott a filctollamból a tinta.” (Ajtók). Ha belépünk ezeken az ajtókon, könnyen lehet, hogy magunkra ismerünk a vékony kötetben, amely a kifogyó tinta ellenére is éppen elég lehetőséget kínál annak, aki egy fiatal hang első koncertjére vált magának jegyet." –  Stenszky Cecília kritikája.

   "Balla Zsófia munkásságát megfontolt, fércmunkát nem tűrő költészet jellemzi, így lírájának sokkal inkább íve, mint fejlődéstörténete van. Az azonban jól látható, hogy – bár érzékenységének húrjai semmit sem veszítettek feszességükből – értelmezői nyugvóponthoz érkezett, mely szép megünneplése amúgy is jeles 2009-es évének." – Kárpáti Zsuzsa recenziója.   

  "A sematikus cselekményt átélhetővé tudnák tenni a szereplők, amennyiben húsvér, egyéni figurák volnának, akikkel szívesen azonosul a néző, hogy aztán saját tragédiájaként élje át az ő tragédiájukat, ezúttal viszont a jelképek erdejében elvesztek a főhősök. Hiába az érzékeny líra, vagy az időnként már-már szentimentalizmusba hajló metaforikus gesztusok, a nézőben kevés eséllyel születhet meg a részvét érzése." - Bereczki Csilla kritikája.

 "Volt egy zsidó férfi a történelemben, akinek bírája ezekkel a szavakkal adta őt hóhérai kezébe: „Ecce homo. Íme az ember.” Ezt a titulust nem könnyen osztogatják, még manapság se, mikor oly kevésre becsülik az emberéletet. Jézuson kívül egyetlen személy van a történelemből, akiről ilyen szép tanúságtétellel tudnék nyilatkozni: Radnóti Miklós. " –  Korányi Mátyás írása.

"Pedig az írás aktusa alapvetően nem női tevékenység, a kötet címében jelzett mosás, a házimunka annál inkább. S a kötetben pontosan ez válik az írás metaforájává, az egészen átívelő motívummá. A megtisztító „kiírás”, a vallomásszerűség végig jelen van, alapvetően két fő rétegben: egyrészt a női lét tisztázásaként a családon belül, másrészt – mint láthattuk – az írás megtisztítása, egyénivé formálása révén." – Gyolcsos Mária kritikája.
 
 
 

A kötet azoknak ajánlható jó szívvel, akik szeretik a sportosan laza, de a költészet klasszikus szabályait követő lírát.  Akik értik a politikai humort, de maguk politikailag nem fanatikusan elkötelezettek. Emellett azok is bizakodva lapozhatnak bele Szálinger Balázs versgyűjteményébe, akik a kortárs líra posztmodern divatjától kissé eltérő, mellébeszélésre csöppet sem hajló, érthető és játékos nyelvű lírát kívánnak olvasni mindössze 1990 forintért. Ennyi manapság az M1/M7 öt kilométerének (autó)pályadíja.

„Az álmoknak nincs igazsága, hamissága, amihez eljuthatnák. Az álmok csak vannak. Értelmük a feltárásukkor teremtődik meg, de minden feltárás egyedi és önmagáért  való. Nyilas Atillának sikerül távol tartania magát mindennemű misztikumtól vagy lélektani fejtegetéstől, és sikerül megmutatnia az álmok útvesztőit anélkül, hogy az olvasó elveszettnek érezné magát. A költő lebegni engedi az álmok verseit, nyitva hagyván értelmezésük számtalan lehetőségét bárki számra.” – Vincze Ildikó kritikája. 

 A megszólalás helye a periféria. A margón levés nála tudatos választás: „Marginalizálódtam, én az első bácskai vulkanikus villanytelep. A margó a kedvencem. A periféria, a vidék. A couleur lokál. Vonzódom a sárhoz, a porhoz, a felhőkhöz, a nullához.” A társadalmon kívüliséghez kritikus, lázadó hangnem társul. Ehhez felhasználja a könnyűzenét, ezen belül is a punk kultúra áll nagyon közel hozzá. – Torma Orsolya kritikája

   A jövő bloggerei majd tele szájjal nevetnek egy régi kor gyáva fogalmazóin, akik langyos semmitmondásukkal töltötték meg az állami pénzen összetintázott papírlapok újrahasznosítható kötegeit. Teli torokból kacagnak a személyre szabott ösztöndíjakon, a célirányosan kiírt NKA-pályázatokon. Megmosolyogják az elméletmozaikokból összeillesztett tanulmányvázlatokat, melyek elárasztották a folyóiratok kritikarovatait. – Sultanus Beatus tárcája  

 Lángh Júlia vékony szeletekre bontja a valóságot: egy-egy szálat, élethelyzetet visz végig egy-egy gondolatfutamon, bekezdésen. A lakásgondokkal küszködők bemutatása, a barátok s a velük való együttélés öröme-kínja, az idegenek franciaországi helyzete, néhány elképesztő, számunkra furcsa világlátású és sorsú ember felvillantása a hihető és hihetetlen történetek szférájába kalauzol. – Stenszky Cecília kritikája.   

 
A Barátok nem azért megdöbbentő, mert leplezetlenül vállalja a benne mindig egyes szám első személyben megszólaló lírai én másságát, vagy mert teret ad a férfiszerelem sajátos szexuális élményvilágának, hanem azért, mert immár olyan aspektusból közelít a témához, amely valami sokkal mélyebb tartalmat kutat, a szerelmet magát.

Tárca a kritikusok három típusáról a Darvasi László Virágzabálók című regényéről született recenziók alapján A kritikus legalább annyira szeret szépelgő módon lelkesedni, gumiszobába való érzelmekkel vaskos regényeket földbe döngölni, mint véleményét elegáns humorral, a legfinomabb udvariassággal, ezért kissé ködösítve a szemünkbe vágni. A kritikus ilyenkor persze azzal is tisztában van, hogy az olvasó mellett az adott lap főszerkesztőjén túl a szerzőhöz is szól. Némelyeknek olyan tökéletesen sikerül ez az odafigyelés, mintha éppen baráti tiszteletkörüket futnák egy-egy írópajtásuk nappalijában a kihűlőben lévő rumos tea mellett, vagy éppen ennél is közelebb kerülve a szerzőhöz a házsártos feleség maszkját öltik magukra, és nem restek egy-egy súlyos pofont mérni a tollforgató arcára. Reakciójuk talán vérmérsékletüktől, pillanatnyi lelkiállapotuktól, megrendelőjük kérésétől vagy horribile dictu: lelkiismeretüktől függ. Bármelyik is igaz rájuk, a fentiek alapján típusokba sorolhatók, Arisztotelész után leginkább háromba. A kritikusi személyiségek markáns vonásai akkor sem veszítenek élességükből, ha egyazon nagyregényről, ez esetben Darvasi László Virágzabálók című kolosszusáról mondanak véleményt.

"Magyarországon 20. éve, a „rendszerváltáskor” összeomlott mindaz, amit addig törvényszerűnek, állandónak, és jónak tartottunk. (Ezzel nem azt állítom, hogy a szocializmus 50 évében nem voltak problémák, hogy Kánaánban éltünk! De ennek elmesélése, kibontása egy másik sztori lenne.) Bár pl. az irodalomban és a színházakban is működött a sokszor emlegetett és gyűlölt 3T, ennek ellenére a közművelődésért felelősek, a művészek, írók, kritikusok sokkal láthatóbb és látványosabb, no meg, hasznosabb munkát végeztek az állandó emberi értékek propagálásában. (Talán a nagy folyamatok kézben tartásához mégsem árt egy erős kéz!?)" - Karaffa Gyula, a Börzsönyi Helikon szerkesztőjének vitaindító írását olvashatják vitafórumunkon.

  Az Irodalmi Jelen szerkesztőségének örömére szolgál, hogy a Kritikus nyulak – Tárca a kritikusokról című írás mind az olvasók, mind a kommentelők számát tekintve kiemelkedő érdeklődésre tart számot. A lap igazolva látja azon törekvését, hogy fontos szerepet játsszon a mai magyar irodalomkritika problémáinak beható megvitatásában.