A Magyar Írószövetség Írók írókról sorozatában Déry Tiborról idézte fel személyes emlékeit Temesi Ferenc, például, hogy miként lett ő a második újszülött az Óriáscsecsemőben.

​​​​​​​A látszat mögötti valóság az, hogy az író pofázik, gyűlésezik, amikor gyengül, vagy gyengülni látszik a kötél szorítása anyakán, pofázik, nincs jobb dolga, mert ez a dolga, hiszen ő a szavak embere. A paraszt, a melós káromkodik, mert ő meg nem a szavak embere. És odaver – szemben az íróval –, mert a melós és a paraszt nem intellektuálisan kívánja leküzdeni az őt gyötrő erőt, személyt, hanem bikacsökkel, szőlőkaróval, ami éppen akad, ami kéznél van.

Az írókat bölcsen kihagyta. Nekik elég a nana, fiúk, a dádá. Az írók és az értelmiség olcsón felvásárolható, kijátszható egymás ellen. Kádár az ötvenhetes íróper fővádlottját egyéni amnesztiával kiengedi Vácról, fényes nappal végigmasíroztatja a váci börtön udvarán, foglárok baktatnak mögötte, cipelik a könyvvel teli bőröndöket. Ezzel a gesztussal – még ha a börtönben maradtak egy része zokon is veszi, Vácott (példának okáért) éhségsztrájkkal – Kádár pacifikálja az országot, megkezdődik a fogcsikorgató konszolidációs időszak.