Vágvölgyi B. András nem szereti a skatulyába zárást, annál inkább az utazást, hosszabb ideig élt ideig Japánban, az Egyesült Államokban, Angliában, Ausztriában, de mindig visszatért Magyarországra, mert szépirodalmi műveiben fontos a beszélt nyelv korfestő szerepe – az Álljunk meg egy szóra-estek legutóbbi rendezvényén jártunk.

Gyarmati Fanni. Egy Radnótiról írott példázatom miatt megkedvelt, Kiss Ferenccel üzent, kérte, hogy keressem meg, azt követően gyakran jártam nála, s beleegyezését bírtam, hogy egy napon átinvitáljam a szomszédból látogatóba Faludy Györgyöt. Akármilyen valószínűtlen, de soha nem találkoztak. Faludy sokáig nem tartotta jelentős költőnek Radnótit. Csak miután eljutottak hozzá utolsó éveinek remekművei, ismerte fel, hogy ki volt ez a kortársa.

Jancsó Miklósnak olyan arca, olyan feje, olyan koponyája volt, amilyennek a római szenátus nagy alakjait gondoljuk el.

"Már felkelt a nap. Most ki a francot hívjak fel? Ez rossz vicc volt, Gyula. Így kerülni bele "a médiaérdeklődés középpontjába." Ez hülye vicc volt, Gyula." írja Jancsó Miklós Hernádi Gyula halála után az ÉS-be. Hát igen. Meghalni hülye vicc. "Megpróbálom, de aki győz, azt nehéz kiröhögni. Az oroszokat nehéz volt kiröhögni a második világháborúban. Sok disznóságot elkövethettek, mégsem vonta senki felelősségre őket, mert győztek. A halállal lehet viccelődni, de a végén mégiscsak ő rúg seggbe. Nem?"