Két remek könyv is megjelent eddig Lénárd Sándor századik születésnapjára a szerzőtől. Az első a nyelvekről szóló írásokat tartalmazza „Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában” címmel, míg a második sokkal személyesebb, intimebb a „Családtörténeteim - Levelek fiaimhoz”. Mindkét könyv nagyon szerethető, kiváló humorral megírt tanulmányokat, leveleket, de leginkább az esszé műfajához közelítő, nagyon „lénárdos” szövegragyogást foglal magába. De ki volt Lénárd Sándor? Vagy ami még fontosabb: miért értékesek számunkra nem csak magyarul, hanem németből visszafordított írásai? – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

Lénárd Jenő (1878-1924) a századelő különleges alakját, filozófusát, orientalistáját, íróját az irodalomtörténet nagyrészt elfelejtette, talán csak a németnyelvű keletkutatás nem, köszönhetően németül megjelent cikkeinek. Pedig kiemelkedő munkáit magyarul írta, mint amilyen a kétkötetes Dhammó, vagy a Buddho-rupam esszéje, mely „Buddha testiségével” foglalkozott.

Négy költő együtt vacsorázik Budapesten. Voltak már korrektorok, balettművészek, cégvezetők, gyárosok, filozófushallgatók, főszerkesztők, disszidensek, doktoranduszok, rózsakertészek, regényírók, drámaszerzők, reklámgrafikusok, sajtmesterek, rakodómunkások, programozók, és ki tudja még mi minden. Persze nem egyszerre, nem mindegyikük, hanem összevissza, s csak ami most így hirtelen eszembe jutott. Ekkor felvetem nekik új kisesszém ötletét: Krúdy és a buddhizmus. Micsoda??? Együtt nevetünk.