Nedves lepedő, kacskaringós redők szelik át, a mi redőink, a te ágyad, az én éjszakám. A fülembe súgsz, nem értem, nem is érdekel, neked sem fontos, a lényeg, hogy mondj valamit, hogy érezzem, te vagy az, veled vagyok. Rálépnék az ösvényre, amit a lepedőbe vájtunk, engedném, hogy kézen fogj, vezess rajta, most az egyszer, örökre, vagy-vagy, nekem nem jelent semmit, ami közötte van. Együtt sétálnánk a puha talajon, körülöttünk egy zsebuniverzum, csendes és kedves, úgy viselkedik veled, ahogy nekem kellene.