Francois-René de Chateaubriand ma nem tartozik a legnépszerűbb francia írók közé. Mégis roppant kíváncsisággal olvastam fiatal koromban a forradalom által emigrációba kényszerített arisztokrata 1833-ban papírra vetett, és csak halála után néhány évvel kiadott önéletírását, aminek maga a szerző a “Sírontúli emlékezések” címet adta. Most megjelent Budapesten egy olyan könyv, amelyet bizonyos értelemben össze lehet hasonlítani Chateaubriand színpompás, sokhelyütt izgalmas könyvével – Ortutay Gyula naplója. A néprajztudós Ortutay, a háború utáni politikai élet kedélyes “Tutusa” 1978-ban halt meg, háromkötetnyi naplót hagyva maga után, azzal, hogy ezeket csak harminc évvel halála után lehet közreadni. Ez most részben megtörtént, a Napló első kötete (1938–1954) már 2009-ben megjelent, illetve a napokban került a könyvesboltokba a mű második kötete. Én itt csak az első kötetről szeretnék pár szót szólni, különös tekintettel az 1944-45-öt megelőző időkre.