Gömöri György: Gondolatok Ortutay naplójáról
Ortutay nem szépíró, Chateaubriand stílusa, amely a romantika fősodrába illeszthető, messze felülmúlja a magyar naplóíró képességeit. De 1938-tól kezdve megpróbálja lejegyezni élete legfontosabb eseményeit és azt is, barátai, ismerősei hogyan reagálnak a magyar és a világpolitika változásaira. Ehhez tudnunk kell néhány adatot: Ortutay Szegeden végezte az egyetemet, oszlopos tagja lett a Buday György által megszervezett Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, itt barátkozott össze Radnóti Miklóssal. Világnézetében a katolicizmus összefér a baloldalisággal, a néprajz szenvedélyes szeretete nem társul benne kirekesztő nacionalizmussal. Vannak karrier-ambiciói, amiket nem is titkol, kollegáinak egy részéről lenézően, másokról elismerően ír, de ami a legfontosabb, a legtöbb kérdésben “a dolgot ő magát nézi”, vagyis tárgyilagos próbál maradni. De a harmincas évek végének egyre hangosabban jobboldali Magyarországán, a Hitler által elfoglalt Ausztria tőszomszédságában ez elég nehéz dolog.
1939 július–augusztusában Ortutayék Radnótiékkal együtt Párizsban járnak. Érdekes összevetni a két férfi napló-feljegyzéseit, bár csak személyes részletekben különböznek egymástól. De rögtön visszatérésük után kitör a második világháború. Ortutayt megrendíti a lengyelek “megrendítő emberi helytállása” – a csehekről sokkal rosszabb a véleménye. Ekkortájt hosszabban beszélget Szekfű Gyulával, akinek a véleményét érdemes ideírni: “az angoloknak drukkol, s nekünk nem jósol semmi jót a német és orosz malomkövek közt ezzel a halálosan buta és öngyilkos középosztállyal”. Kitör a szovjet–finn háború, Ortutay rámutat, hogy ez is Hitler bűne, mármint az, hogy az 1939-es náci–szovjet paktum lehetővé teszi Sztalinnak, hogy a finneket megtámadja. (Ezt általában nem tette szóvá az akkori jobboldali magyar sajtó). Megszületik a második bécsi döntés: Észak-Erdély újra a magyaroké (ennek Ortutay, mint néprajzos, örül), de ugyanakkor Szálasi amnesztiával szabadul a Csillag-börtönből. (Valamit valamiért!)
Ortutay sem lát mindig tisztán, nem jegyez fel minden lényegeset. Bár megrázza Teleki Pál öngyilkossága, amit “engesztelő áldozatnak” nevez, a magyar hadbalépésre a németek oldalán nem reagál naplójában. Megdöbbenti barátainak politikai tájékozódás-zavara, illetve hiszékenysége: szép példája ennek az egyébként liberális gondolkodású, ízig-vérig urbánus Cs. Szabó László, aki 1941-ben “csak a német győzelmekben hisz”! A népi írók magatartása sem egyértelmű: még Illyés Gyula is elmarasztalható, mivel egy írásában védi a fajelmélet alapján irodalomtörténetet író Féja Gézát. De Ortutay (ritka kivétel!) már 1941 augusztusában le tudja írni ezt a mondatot: “A németek elvesztették a háborút”. Bár korábban elítélte az emigránsokat, Bartók Béla távozása után van egy pillanat, amikor – megundorodva a magyar közélettől – már Ortutay is bánja, hogy nem emigrált családostól Amerikába. Közben azért szerkeszti a “Magyarságtudomány” c. folyóiratot, ami a “Magyar csillag”-hoz hasonlóan elutasítja a fajelméletet. Nemcsak azért, mert Ortutay számos barátja zsidó származású, hanem mert tisztán látja, a fajelmélet mennyire áltudományos feltevéseken és hazugságokon alapul. Távol áll tőle az “érzelmi kirekesztés” is és egyhelyütt megfogalmazza a (véleményem szerint) ma is érvényes tételt: ”A haza fogalma nem tartalmazhatja a gyűlölködő elkülönülést magában”.
A napló 1944 márciuásban, a német megszállással megszakad, 1945-ben indul újra. A háború utáni Ortutay más, mint a korábbi, a koalíciós időkben fontos politikai szemilység, egy darabig kultuszminiszter, majd Rákosiék teljes hatalomátvétele után fokozatosan félreteszik. A könyvnek ez a része is érdekes, tele rémhírekkel, bennfentes pletykákkal, szakmai megjegyzésekkel, de számomra ezekből az évekből is a legmegrázóbb Radnóti Miklós holttestének exhumálása 1946-ban a győri temetőben. Reinitz Béla mellett barátai közül Ortutay őt szerette a legjobban, róla ír legmelegebben, s meglehet, a magyar irodalom történészei a jövőben főként emiatt fognak emlékezni a később kommunistákkal társutas politikus, jelentős néprajztudós Ortutay Gyulára.
