Irodalmi Jelen

Magyar kultúra héthatáron túl

2013. május. 30. - 14:37

„A határon túli magyarság szellemi öröksége” címmel rendezett konferenciát a Balassi Intézet, melynek középpontjában a határainkon innen és túl élő magyarság kulturális értékcseréjét előmozdító programok bemutatása állt.

A Balassi Intézet, a magyar művelődés nemzetközi kapcsolatrendszerének szakmai irányító központja, számos programmal segíti a Kárpát-medencei és a nyugati szórványban élő magyarság kapcsolatának fenntartását, erősítését az anyaországgal. A május 29-én rendezett konferencián mindkét irányú kultúracsere szóba került: mind az egyetemes magyar kultúra terjesztése a nagyvilágban, mind a határon túli magyarság hagyományainak hazai megismertetése.

Rabóczky Judit Rita "Erdőm" című alkotása (hegesztett vas). A Balassi Intézet előcsarnokában az Amadeus Alkotóház fiatal művészeinek kiállítása tekinthető meg június közepéig

Hatos Pál, az intézet főigazgatója nyitóelőadásában a Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának szükségességéről beszélt. Ez az intézmény részben kiállításokkal szolgálná a szórványmagyarság kultúrájának megismertetését, részben kutatási és oktatási központként is működne, melyben archívumok, könyvtárak kapnának helyet. A másodikként felszólaló Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a határon túli kulturális értékek összegyűjtését szolgáló Julianus-programot, az örökségvédelmet és a Budapesten működő Magyarság Háza tevékenységét mutatta be. Ezután Kenyeres István, a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumának vezetője ismertette az Ithaka Programot, amely a jelentős nemzeti kulturális kincsek Magyarországra kerülését támogatja. Csak néhány fontosabb az általa felsorolt projektekből: Gion Nándor és Dsida Jenő hagyatékának hazaszállítása (Petőfi Irodalmi Múzeum); erdélyi turisztikai „nosztalgia-plakáttervek” elkészítése (Magyar Nemzeti Múzeum), az amerikai emigráns magyar közösség életét bemutató dokumentumok összegyűjtése.

Békési Ervin: "Közös földön" (fa)

A határon túli magyarság jelenlegi helyzetéről – a népesség tekintetében, és kulturális szempontból is – a konferencia második részében kaphattunk részletes képet. Rákóczi Krisztián, a Nemzetpolitikai Intézet munkatársa előadásából kiderült: a 2001-es és 2011-es népszámlálás között eltelt tíz évben több mint 10%-os népességfogyás figyelhető meg a magyarság körében. (Csak Ausztriában tapasztalható növekedés, a magyar munkavállalók kivándorlása miatt.) A Kárpát-medence 25,7 millió fős összlakosságából 10,4 millióan vallották magukat magyarnak, de egyre több a nemzetiségéről (és vallásáról) nem nyilatkozó. Számítások szerint a magyarság reális létszáma 11,9 millió fő. (A többes identitást nem szokták jelölni a statisztikákban, ezért van szükség a korrekcióra – tudtuk meg Rákóczi Krisztiántól.)

Rákóczi Krisztián

Romániában mintegy 200 ezerrel csökkent a magyarság lélekszáma tíz év alatt (2011-ben 1 268 444 fő), de az utóbbi időben Erdélyt a magyarok jóval kisebb arányban hagyják el, mint egész Romániát a többségi lakosság. Az előrejelzések azonban kifejezetten borúlátóak: mivel rohamosan csökken a lélekszám, a magyar iskolák, óvodák 2020-ra kis túlzással gyerek nélkül maradhatnak. A létszámcsökkenés pedig automatikusan vezet a nyelvi jogok elveszítéséhez.

Ez utóbbira is részletesen kitért az előadás, bemutatva a Magyarországgal határos országok nyelvhasználati küszöbének arányszámait. Szlovákiában 20%-os ez a küszöb, amelyet egy törvénnyel két éve 15%-ra csökkentettek, ám a módosítás csak 2030-ban lép életbe, amikorra viszont a magyarság lélekszáma várhatóan meg sem fogja közelíteni a 15%-ot. Romániában szintén 20%-os küszöb van életben; ha ez alá csökkenne a magyarság arányszáma valamely területen, a hivatali ügyintézésen kívül a hétköznapok szintjén jelentősen csorbulna a nyelvhasználati jog – ami, lássuk be, nagyobb súllyal esik latba a hétköznapi emberek életében, mint a formanyomtatványok nyelve. Konkrétan a feliratokról, helységnévtáblákról, oktatásról van szó, vagyis a népességfogyással az úgynevezett látható kétnyelvűség tűnne el.

Bárdosi Katinka: "Hungaricum 01" (akril, olaj)

Ukrajnában nem iktatták be hivatalos nyelvként a magyart (az orosz lakosságnak akarnak törvényileg kedvezni). Szerbiában működik jelenleg a legideálisabban a nyelvtörvény – emelte ki Rákóczi Krisztián –, itt 25%-os a küszöb. Jelenleg 28 közigazgatási egység egyes településein hivatalos nyelv a magyar, mely akkor sem tűnne el a hivatalos használatból, ha a fenti arányszám a törvényi cenzus alá esne, mivel az anyanyelv használata úgynevezett szerzett jognak minősül Szerbiában. Végül a Szlovénia keleti országrészében élő, sajnos csupán néhány ezres magyarság nyelvhasználatáról esett szó, ám innen is pozitív tapasztalatokról számolhatott be az előadó: a vizuális kétnyelvűség mindenütt működik, s ha helyesírási hibákkal is, de minden fontos intézményen ott vannak a magyar feliratok.

Majd képzeletben az óceánon túlra ugrottunk, és Szekeres Zsolt, az Amerikai Magyar Koalíció igazgatósági tagja vette át a mikrofont. Röviden bemutatta az amerikai szórványmagyarság jelenlegi helyzetét, mely nem ad okot örömre. A tengerentúlon élő másfélmillió magyarból 120 ezer jelezte, hogy otthonában magyarul beszél, ebből nem egészen 30 ezren élnek aktív közösségi életet. A tradicionális magyar központok – Cleveland, New York – ma már nem léteznek, lakosságuk mintegy 160 ezer négyzetmérföldön szóródott szét. Az, hogy valaki rendszeresen magyarórára járjon egy-egy városba, gyakorlatilag kivitelezhetetlen, annyit kellene autóznia.

Szekeres Zsolt

Szekeres Zsolt kifejezetten derűlátóan üdvözölte az újonnan indult Kőrösi Csoma Sándor Programot, melynek keretében a kormány 47 ösztöndíjas fiatalt küld öt-hat hónapos időtartamra az Egyesült Államokba és Kanadába, egyrészt hogy megismerjék ott élő honfitársaink életét, másrészt hogy naprakész információkkal szolgáljanak az anyaországról. (A programot Répás Zsuzsanna részletesen is bemutatta az első szekcióban.) E kezdeményezésnek mintegy „fordítottja” az Amerikai Magyar Koalíció gyakornoki programja, melynek során Magyarországra érkeznek a tengeren túlról magyar származású fiatalok. Szekeres Zsolt különösen fontosnak tartja a második-harmadik generációs magyarság kulturális aktivizálását, hiszen már ők vannak többségben az Egyesült Államokban. Ennek az is fontos része, hogy olyan előadásokat, konferenciákat szervezzenek, ahol a részvételhez nem elengedhetetlen a magyar nyelvtudás. Szintén előnyös fordulat volt a magyar állampolgárság elnyerésének megkönnyítése, hatására többen vették fel az állampolgárságot.

Békési Ervin: "Alatta, felette, benne" (fa)

Ettől függetlenül a magyarság kapcsolattartása szempontjából némi irigységgel szemlélik a londoni és berlini helyzetet – tette hozzá Szekeres Zsolt, hiszen Amerikába szinte csak diplomások érkeznek hazánkból, akik egyáltalán nem foglalkoznak a közösségi élettel. Épp ezért lett napjainkban még fontosabb az amerikai magyarság történetét feldolgozó múzeumok, emlékhelyek létrehozása. Jelenleg csupán az Amerikai Magyar Alapítvány múzeuma az egyetlen ilyen hely, de számos kisebb hagyaték és könyvtár keresi meg az Amerikai Magyar Koalíciót anyaga közrebocsátása ügyében.

A Szekeres Zsolt által pozitív példaként emlegetett Berlinből Can Togay Jánostól, a Collegium Hungaricum igazgatójától kaptunk helyzetképet. Az intézménynek korszakonként változott a célközönsége: 1920 és ’40 között a kollégiumi jellege volt erős; az 1972-től Magyar Házként működő intézet elsősorban a kelet-berlini lakosság érdeklődését szolgálta; a 2000-es évektől megcsappant a német közönség érdeklődése, habár a magyar irodalom ekkor felfutóban volt Németországban; majd 2008-tól, az új helyre költözéssel bekövetkezett a paradigmaváltás is – vázolta fel az igazgató röviden a történetüket.

Can Togay János

Berlin nem tipikus diaszpóra-helyszín, ellentétben Stuttgarttal vagy Münchennel, ahol jóval több magyar látogatja a helyi intézeteket – a berlini Collegium főleg a helyi lakosságot célozza meg, ám az utóbbi években egy jelentős változással kellett szembesülniük. Felnőtt az a generáció, amelynek már nem drámai döntés a helyváltoztatás: ez az úgynevezett „új mobilitás”, korunk fenoménja. Más, mint az emigráció vagy a migráció: egyre inkább csak időleges kivándorlásról beszélünk, sokan pedig ingáznak az anyaország és választott országuk között.

Erről statisztikát is mutatott Can Togay János: 2012-ben Németországban közel 75 ezres volt a kivándorolt magyarság lélekszáma (bennünket a lengyelek, a románok és a bolgárok előznek meg). Az igazgató egy szemléletváltási javaslattal állt elő: mi lenne, ha nem veszteségként könyvelnénk el a mobilitást, hanem nyereségként – társadalmi, tanulási tapasztalatszerzésnek, mely után a fiatalok visszatérve idehaza kamatoztathatják a tanultakat. Nincs az az ösztöndíjprogram, amely ennyi ember tudna útnak indítani – hangsúlyozta az igazgató a modern mobilitás előnyét, Ferguson skót történész Civilizáció című művére is hivatkozva.

Sipos Eszter: "A tegnap nem torzított el bennünket" (akril, fa üveg)

E szemléletváltó alapvetésből született a Network Hungary program ötlete, mely a kivándorló, tanulási- és munkalehetőségeket kereső fiatalokat kívánja segíteni, hogy minél kevesebb vargabetűvel valósíthassák meg tervüket. „Legyen releváns a siker és a kudarc, ne a véletlenszerűség alakítsa az életüket” – fogalmazott Can Togay János, aki konkrét példákat is hozott, hogyan segítené a program a magyarok mielőbbi integrálódását a külhoni társadalomba és munkaerőpiacra. Virtuális és valóságos találkozókat szerveznének magyarok és németek között; a kint élő magyarok boldogulását mentorrendszer segítené; úgynevezett speed dating-alkalmakat teremtenének a vállalkozások számára; a Goethe Intézettel együttműködve célzott német nyelvoktatásba kezdenének; kreatív programok során mutatkozhatnának be a tehetséges fiatalok; valamint erősítenék a magyarok közötti szociális hálót. Can Togay János hangsúlyozta: a Network Hungary elképzeléseinek magvalósulása elsősorban Magyarország érdeke, hiszen a cél, hogy a külföldön szerzett tapasztalatokat mielőbb elkezdjék idehaza kamatoztatni honfitársaink.

A konferencia záró részében E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum és Kujbusné Mecsei Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár főigazgatója folytatott eszmecserét a határon túli magyarság közgyűjteményekben fellelhető örökségéről.