„Azt hiszem voltunk – Török vér”
Két ellentétes karakter, Marczinka Csaba és Pálóczi Antal tartott „összevont estet” június 4-én a Zöld Macska Diákpince színháztermében. A kétrészes felolvasáson a közönség részleteket láthatott az előadók egy-egy filmszerepéből, illetve fültanúja lehetett egy zenés török nyelvleckének is.
„Azt hiszem voltunk – Török vér”
Amikor tavalyelőtt Marczinka Csaba néhány hétre kórházba került, rajtam kívül nemigen látogatta más. Úgy látszik, tényleg igaz, hogy „madarat tolláról, embert barátjáról”. Azok, akiknek az övéhez hasonló problémájuk volt, van és lesz, mintha nem óhajtottak volna osztozni vele abban. Erre sokkal hajlamosabb az olyan karakter, aki nem tart hasonlótól és többletvitalitással rendelkezik, a bennünk lakozó altruista „nemes vadember” ösztönzése alapján, nem pedig a bennünk lakozó „nemtelen vadember” szerint („aki más, az ehető”). Már akkor elhatároztam: fellépünk majd közösen, ha Csaba meggyógyul. Erre végül a Budapest Üllői út 95. szám alatti Zöld Macska diákpincében került sor.
A Klinikákra néző, de a Ludovikával is majdnem szemközti házat emléktábla díszíti: 1906 és 1926 között itt lakott Móricz Zsigmond. Itt írta a Hét krajcárt, s később itt látogatta meg őt a Sárarany című regényét tetszéssel fogadó Thomas Mann, majd itt lett öngyilkos Janka, Móricz első felesége. Az alagsori diákpincében, az étteremtől hangszigetelten elkülönítve kis színházterem működik, lépcsőzetes nézőtérrel. Eszményi helyszín kamaradrámákhoz és költői estekhez. Az üzemeltető szívesen fogadja a kulturális rendezvényeket, a többi a fellépőkön múlik.
Pálóczi Antal a 2010-es Könyvhéten (Fotó: Szőcs Tekla)
Az viszont számunkra is csak ezen az első közös esten vált világossá, hogy kettőnk karaktere milyen szélsőségesen eltér. Az Azt hiszem, voltunk, illetve Török vér alcímekkel előadott esten jól mutatta ezt a két, teljesen eltérő filmszerep is, melyet DVD-ről és videóról bemutatott filmekben alakítottunk. Nem mi írtuk, nem mi kerestük a figurát, hanem rendező barátaink kerestek meg minket ránk szabott szerepekkel. Csaba a Vakfi című, filmszemlén is bemutatott kisfilmben egy vakot alakít. Igazi áldozati típust, amint azt a műsorplakátra kimásolt jelenet-fotó is jelzi. Míg engem, az Aranypor című BBS-filmben „harcias típus” megjelenítésére kértek fel, s többek között „lovasíjásznom” is kellett. A bemutatott kisfilmeket érdeklődve fogadták a nézők, de érzékenyen reagáltak az általam előadott török nyelvű dalra is.
Amikor ehhez elkezdtem ragasztószalaggal leragasztani a szemem, hogy „jobban halljak”, nagyon nagy csend lett a nézőtéren. Mellettem a laptopon Javuz Bingöl Esti Seher Yeli című száma ment. (Ez a török "Tavaszi szél vizet áraszt". ) Erre énekeltem rá gitárkísérlettel, török nyelvlecke gyanánt. Mindig az énekes után, mint mikor a kisgyereket tanítják beszélni. A versszakok utáni zenés közjátékban önállóan is elénekeltem, amit "tanultam". A második versszak utáni közjátékban azonban, ismétlés helyett, előénekeltem a harmadik versszakot, amit az énekes még nem énekelt. Így ott ő is "kénytelen volt" utánam "ismételni". A verseink és novelláink is hatottak, bár kissé másképp.
Marczinka Csaba (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)
Míg Marczinka lírája és prózája főleg szellemes elmejátékokra épül, addig az én szövegeimben az emocionalitás, az érzelmi intelligencia dominál. A két eltérő világot az erotikus, „csajozós” szövegek (Marczinka: „Ülj rám kancaistennő”; Pálóczi: „Nászszoba neszben lüktet aktusuk / ha nincs fölösben túl sok hashúsuk”), illetve a mindkettőnkre jellemző történelmi látásmód kapcsolta össze. Marczinka egyik története az utolsó bizánci császár leszármazottjáról szól; én Kemál Atatürk török nyelvújításáról beszélek a „Meg nem írt novellá”- ban. Külön köszönet Hörcher Laci barátunknak, aki mint Marczinka „előzenekara” rockerimitátorként énekelt rá a Moby Dick együttes egyik stílusos felvételére.
Nem számít, hogy néha kiesett a ritmusból, mert hosszú indián haját lobogtatva egy jeti energiájával dobta be magát, cseppet sem kímélve az egyéniségét. Legközelebb majd összepróbálunk, s megfelelő világítást kérünk a keverőpulttól. Kissé úgyis át kell szerkeszteni a műsort, mindenekelőtt a filmek nagyméretű kivetítéséről gondoskodván. Az Összevont estet – Azt hiszem, voltunk és Török vér alcímekkel – az őszi szezontól ismét bemutatjuk az Üllői úti Zöld Macska Diákpincében.
Pálóczi Antal
