Jász Attila Szőny, 1966. március 26. költő, író, esszéista, az Új Forrás főszerkesztője Legújabb kötetei: XANTUSiara, versek, Kalligram, 2007 Fürdőkádból a tenger, esszék, Tiszatáj, 2010 Alvó szalmakutyák, versek, Kalligram, 2010 Naptemplom villanyfényben, Csontváry-versciklus, Balatonfüred, 2011 Csendes Toll élete avagy A-Z örökké valóság, regény, Kortárs Kiadó, 2012

Tarkovszkivágások I. 

pókháló/Iván gyermekkora

A gyerekkor pókháló mögötti arc,
faágak és bokrok szövevénye között
egy szál klottgatya, iszapos folyó-
mederben mezítláb, járkál a nyár.

átmenet/Iván gyermekkora

Nincs olyan, a kút mély, még nappal is látni
lehet benne a csillagokat, távoli lövöldözés,
akár az eső, megered és abbamarad,
imbolygó faárnyak, kinek a szemével nézel?

repülés/Rubljov

Ha nagyon akar az ember, tényleg tud
repülni, ha nagyon akar, akár, nézheti

a világot felülről, folyókat, mezőket,
dombtetőn templomot, napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen, hangyaembereket
levéltutajon, sajnos nem ez a természetes

állapota, ezért lezuhan folyton, és ebben semmi
szimbolikusság nincs, angyal akartál lenni.

fácska/Rubljov

Ezt a nyírfácskát eddig észre se vetted,
naponta mentél el mellette, de most
itt kell hagynod, nem látod többet, milyen

gyönyörűnek tűnik, annak repül majd
neki az az őrült paraszt, szárnyát és kezét
törve a templomtoronyból, alatta hal meg.

pocsolyatükör/Rubljov

Mély tócsa tükrén a fák közt két molnárka
szalad, kerülgetik a leveleket, meg-megállnak,

kitartóan sodorja őket a szél a pocsolya tükrén,
a fák koronájának tükörképén nyomot hagynak,

karcolatot, a vizes homokon barázdabillegető
tollászkodik, drótszerű nyomokat hagy maga

után, faroktollai lesodornak néhány pitypang-
pelyhet, miközben a kis ejtőernyőket csodálja,

váratlanul a tócsa felé is tesz egy mozdulatot,
csőrével felcsippenti az egyik molnárkát,

A lombok sejtelmes rajzolatán koncentrikus
köröcskék, elsimulnál végre már te is.

látomás/Rubljov

Kovácsoltvas szögekkel verik át tenyerét, a vér
lecsorog a frissen vágott nyírfakeresztről a hóra,

a domb fele átitatódott már, akár egy Nádor
Tibor-festmény, sötét folt terjed szét a szántó-

földeken, a távoli tömeg elégedett, alig érthető
mormolása hallatszik: „Megfeszítettük megint!”

megváltó/Rubljov

Belemarkol a friss hóba és mohón a szájába
tömi, égerfák meztelen ágai között elhagyott
csókafészkek feketéllnek, mindenki térdre
ereszkedik előtte a hóban, belemarkolnak ők is.

megérkezés/Solaris

A mérőóra halványzöld körvonala.
Szemed hozzászokott a sötétséghez,
miközben csak repültél és repültél,

halk csikorgás odakint, fém karcol
üveget pislákoló csillagfénynél, figyel-
metlenségből szalasztasz el egy fontos

pillanatot, a megérkezés lebegtetését,
Narancsszín ég, lila felhőfoszlányok,
higanyfényű óceán örvénylik alattad.

óceán/Solaris

Olajos tócsa szivárog a bádogkannák
alól, ragacsos lábnyomok körülötte,
üres égre néző domború tetőablakok
világítják meg a csőszerű folyosót,
alul némán vonuló hullámok dombjai

feketéllenek, az ablaküveg mögül
alig látszik az óceán lassú mozgása,
emelkedik és süllyed, akár egy em-
beri mellkas, mintha éppen most
fagyna meg, talán csak álom az egész

megint, lebukó napok kései fényében
megcsillanó fekete üvegszilánkok,
kábeltekercsek zizegnek halkan,
érzed és tudod, amit éppen látsz
tőled is függ, bizonyos értelemben 

könyvtár/Solaris

Üres a folyosó, először egyenes, mint
egy labirintus, aztán váratlanul jobbra
fordul, a könyvtárban sötét van, ki-

tapogatod a villanykapcsolót, nincs itt
senki, csak széthányt könyvek, egyen-
ként dobálod őket félre, nem találod

sehol a keresett példányt, enyhe huzatot
érzel, papírszalagok zizegnek levél-
susogást imitálva a szellőzőnyíláson.

nyomda/Tükör

Elhagyott utcán fut, zuhogó esőben, fedetlen
fejjel, arcát a kerítés rácsai tagolják, ahogy

fut, a gyárkapunál megáll, ellenőrzik, majd
rohan tovább hosszú folyosókon és géptermeken

át, nehéz vasajtók nyílnak csikorogva, dön-
dülnek mögötte, a félelem, hogy elrontott

valamit vezeti kapkodós lépteit, az ijedtség,
és már a zuhany alatt áll, hosszú haja élő

kalligráfiaként tapad izzadt hátára, nem jön a víz,
csak hörög a csap, egyetlen csepp lóg a semmiben.

haj/Tükör

Ugyanazzal a színésznővel játszatod el
anyád és feleséged alakját, csupán hajukat

változtatod meg, így tükröződnek egymásba,
egyikről a másik jut eszedbe, és fordítva,

ahogy önmagad sorsában apádéra ismersz,
válás és magára maradottság, konty és

kiengedett haj, a szeretet képességének
kétségbeesett meg- és visszaszerzése,

reggeli vízcsepp függeszkedik, lóg, sötét
ágvég, nyúlik, nem tud lecseppenni.

idő/Tükör

A múlt vize rozsdás a kútban, tele emlék-
szeméttel, megismernek és könnyeznek

a fák minden hajnalban, nem lesz semmi
baj, ne félj, pedig csak boldog akartál lenni,

ugye?, rozsdafoltos levelek kapaszkodnak
kétségbeesetten, nedvesszürke ágakba.