törött betontábla fátyolfelhős idő égnek fordult tekintet zivatarvizitáció

a szomorúságot mindig úgy képzelem el mint amikor autóval megérkezel egy idegen vidékre és a korábban látottakból semmi sem készített fel arra ami ott fogad

vannak öröktől fogva létező erdők is
magasodnak mint istenek a purgatóriumból

Egy angyal sétál a Ráktérítőn, felé nyújtózom, míg csak elér kezem. Ő rendezgeti a mennyszőnyegeket, míg én írok és emlékezem.

Ebből a rám nehezedő világból, én csak a tavaszt értem,

A nyár narancsszínű rácsai átütnek a félig leeresztett redőnyökön, a hotelszoba függönyráncai húsz másodpercenként libabőröznek a ventilátor szédítő huzatában.

függönyhúzásig nincs újabb szívmarcangolás.

nekinyomott a falnak
tömeg volt a villamoson
senki sem vette észre,
ahogy az a vadidegen
elkezdett ujjazni

De, amikor az eső újra eleredt, egy házfal az álmodott városban összedőlt, és a lakók, akik reményüket a falakba álmodták, a toronyház tetejére másztak, és libasorban, némán ugrottak a föld felé.

visszhangzik a júliusi eső,
a benne táncoló kacajjal.

minden könnyed egy időpikkely, súlyos szótag egy szerelmes versben. minden könnyem egy másodperc, segít az időt összetekernem.

Pálmafák suttognak, szélbe eresztett lombjaik rávetülnek a tenger víztükrére, a hanyatló nap is eltűnik a láthatárról, nem festi be vérével az égbolt szélét.

Kezem már légyként dongja körbe
combköze összeszorított berkét.

repülő szőnyegen éreztem magam, amely más tájra száll velem, úgy imbolyog.

Hazát cserélni indult csonkán, zenétlen, néma földeken országnyi árny-alak;

Örök félhomályban.
Papírmasé díszletek között.

Tudjátok, fiaim, egyszer
titeket is hazahívnak,
és akkor jönni kell, jönni kell.

Én is úgy kóstollak meg, nyugodt, ráérős türelemmel, hogy tovább tartson a részegítő aktus, simogató ujjaim vándorlása bőrödön

Zongorád, ha lennék,
leülnél elébem?
Dallamot se kell már
ujjaidtól kérnem.

Anyám szökik a határon. Tizenhat éves. Elkapják a szlovák határőrök. Lemagyarkurvázzák.