épp akkor sokadjára is öregeimtől búcsúzkodtam

télközepi összefonnyadt avarmaradékot

gereblyézve az öreg diófa alatt:

lehet-e verset írni haláluk napjáról

a velük együtt távozó hírességekről

ha már születésnapjaikra úgyis

világfordító események estek

mert verset írni mindenről lehet

halálról mindenki mindenkor mindenhol

hát akkor miért is ne

 

miért is ne

ha már nagyapám halála estjére

Telly Savalasszal lett teli tévé és rádió

és a másnapi újságok az első oldalon hozták:

hát elment a kopasz Kojak is

még ha mit sem tudtak egymásról

az egyszerre eltávozottak

vagy ki mit tudott – ki tudja már

mi szólt a fekete-fehér tévében

mikor este a nagyszülők bevonultak szobájukba

fél nyolcra a híradó elé

aztán úgy maradt-e a készülék

megnézték-e legalább

amit az egyes csatorna adott főműsoridőben

figyelték-e a nyalókás hadnagy nyomozását

ha épp vele telt ki a program

lett-e közös pont két világ közt

két későbbi halott közt

amikor kevesebbek lettünk

egy amerikai színésszel

amikor kevesebb lettem

egy nagyapával

 

halálról mindenki mindenkor mindenhol

hát akkor miért is ne

ha már apám halála másnapján

a gyászügyintézés stációi alatt

félúton kórház és temetkezés és plébánia között

óránként mondták be az

autóban szóló kereskedelmi rádiók

hogy meghalt Enzo Bearzot

a nagy olasz fociedző

a nyolcvankettes világbajnok szövetségi kapitány

és azt a vébét egész biztosan nézte apám

sok vébéje közül az elsőt

amit mellette már

kis mitugrász elsőszülöttje is vele nézett:

már egész biztosan nézték

már színes tévén nézték

– és hogy rémlett-e később neki

annyi emlékezetes pillanat mellett

hogy ki volt az a Bearzot

ki tudja már

megannyi gólzápor és világsztár

letaglózó szabálytalanság és

örökéletű mesterhármas között

előbb a magyar válogatott

aztán a brazilok meg a franciák tragédiája után

mert mit tudtunk akkor még

a tragédia mibenlétéről

mert mit tudtuk akkor még

hogy lesz majd közös pont két világ közt

két későbbi halott közt

amikor majd kevesebbek leszünk

egy olasz futballkapitánnyal

amikor kevesebb leszek

egy apával

 

halálról mindenki mindenkor mindenhol

hát akkor miért is ne

miért ne lehetne morbidan eljátszani

ha már születésnapjaikra úgyis

világfordító események estek

az én születésnapjaimra meg

csak az én születésnapjaim

hogy akkor ha haláluk napjaira

hírességek halálai estek

halnak-e majd hírességek

az én halálom napján is

vagy magamban maradok-e a szomorú híremmel

vagy lesznek-e közös pontjaim

színészekkel vagy focistákkal

és na pláne akkor már írókkal és költőkkel

naná hogy írókkal-költőkkel

s ha tudomást vesznek erről a családfa-történetről

akkor elkezdenek-e imádkozni értem

színészek és focisták

és na pláne írók és költők

 

eddig jutottam

mire műanyag zsákokba tuszkoltam

az összefonnyadt téli avarmaradékot

– de mielőtt estére a gondolatcsíra

verssé burjánzott volna

már tele volt a fészbuk

a Ferdinandy Györgytől gyászolva búcsúzkodó

búcsúzkodva gyászoló ismerősökkel

hát elment Gyurkánk is

nagy írónk

ott az óceán túlpartján

ahonnan utolsó éveire előbb a világjárvány

aztán a betegsége nem engedte el többé

s ő elvitte magával örök honvágyát

szorító kételyeit hazáról és hazátlanságról

elvitte magával az örök világpolgár

minden körülmények közötti otthonosságát

és a helyét nem lelő helykeresését –

elment s csak mi maradtunk

gyászunkkal és búcsúnkkal

 

és másnapra

mire felocsúdtunk volna

már tévé rádió

minden újság minden hírportál

és fészbuk

mind tele volt

Franz Beckenbauer hírével

hát elment a Fußball

legendás Kaisere is

elvitte magával serlegeit és aranylabdáját

elvitte a játékosként és edzőként is

elhódított német világbajnoki címeket

elvitte oly sok győzelmét és ritka vereségét –

és nem maradtak

csak a gyászolók és a búcsúzók

 

és eltelt még egy nap

s már megint jött a hír:

hát elment halk szavú

klasszikusan elegáns színészlegendánk

az apjában és fiában egyaránt drámai sorsú

Benedek Miklós is:

övéi után indult

hogy végre letehesse

a nyomasztó súlyokat –

csak mi maradtunk

gyászunkkal és búcsúnkkal

 

s alig telt el két nap

alig telt le a halál ötven órája

a morbid játék gondolatcsírája után

hogy írók és focisták és színészek

ugyan mit szólnának a halálhoz

– és máris kevesebbek lettünk

egy íróval

egy focistával

és egy színésszel

példázván és figyelmeztetve

hogy ne gondoljunk a halálra

ne írjunk a halálról

mert halálról mindenki mindenkor mindenhol

de hiába

mert nem lehet nem gondolni a halálra

mert nem lehet nem megírni a halált

ha már a halálról mindenki mindenkor mindenhol

mert mit kezdjünk vele

mert mit kezdjünk gyásszal és búcsúval

mit kezdjünk győzelmekkel és vereségekkel

mit kezdjünk az elegancia drámájával

mit kezdjünk hazával és hazátlansággal

mit kezdjünk a helykeresés szorító kételyével

mit kezdjünk a nyomasztó súlyokkal

 

mert mit kezdjünk azzal

ha már a halálra gondolni

ilyen tragédiákkal jár

akkor mit kezdjünk azzal

hogy mit jelenthet

megírni a halált

– mert mit kezdjünk azzal

milyen katasztrófa lehet

egyenesen meghalni már