Fogalmam sem volt róla, mit mondhatnék. Kellemetlenül éreztem magam a társaságában. Finom parfümillat áradt belőle, mangó és gyömbér, egy kis vaníliával fűszerezve. Szívesen megérintettem volna a puha, fehér bőrét. Végül ejtettem pár szót arról, hogy én is nemrégiben váltam el, hogy orvos vagyok egy gyermekpszichiátrai intézetben, szeretek olvasni, érdekel a pszichológia és a történelem, továbbá imádom a fantasyt. Zsanna erre mosolygott, és megkérdezte, mit gondolok a kognitív sématerápiáról.

Reggel pontosan öt korty kávét iszom, tizenegyszer ellenőrzöm a nyílászárókat, mindig a metró harmadik kocsijába szállok, utána pedig hétszáztizenöt lépéssel érek be a munkahelyemre. Telefonos operátor vagyok: kismilliószor megkérdezik tőlem, mit csináljanak, ha beejtették a telefonjukat a fürdővízbe, ha nem működik rendesen a wifi, ha beragadt ez vagy az a gomb. Többnyire mindig ugyanazt felelem. Én vagyok a legjobb operátor a világon, semmi sem hoz ki a sodromból.

Zaklatott vagy. Össze-vissza beszélsz, paksaméta levelet nyomsz a kezembe, hogy olvassam, olvassam, mielőtt bármit mondanék! Leülünk a parton, és miközben a levelet olvasom, kortyolunk bőséggel a jóféle konyakból, amit hoztál, és szívjuk egyik cigarettát a másik után izgatottságunkban. Egymás szavába vágunk, sírunk és nevetünk és ágálunk és taszigáljuk és vonzzuk egymást. Az elektromosság szikrái pattognak ide-oda.

Rám Nagy Zenon Netova egy ízléstelen bolond. Ő is mindig vigyorog. Fejét diadalmasan megemeli, remegteti, rángatja: Dedejó sétálni e förtelmes-remek ididőben, hurrá-ráá, ragyogó pocsolyák! – Ön a kutyaszarnak is örül? – kérdezi a narrátor. – Miért is ne, uram, ramramram – vigyorog (és fejét eszelősen remegteti)…

Nem arra volt kíváncsi, hány kerub tartja a Marsot és a Holdat, Kepler azért építette meg a távcsövet, hogy önmagát lássa minél tisztábban. Azokban az időkben még mit sem tudtak a gének titkos alkímiájáról, nem ismerték az öröklődés fogalmát, viszont a magukat felvilágosultabbnak vélt elmék szentül meg voltak győződve arról, hogy az ember a csillagok állása miatt olyan, amilyen. Johannes meg akarta érteni, miért borítják görnyedt testét folyton felfakadó, bűzös kelések, miért olyan kedvetlen a természete, és mindenekelőtt, hogy miért született félig vaknak.

„Dermedett álom minden tettünk
S minden álmunk egy dermedett tett.”

Ahogy közeledett a hajnal, és elfogyott a pálinka ereje, úgy lett egyre nehezebb az útja. Többször is megcsúszott, kétszer esett térdre, egyszer meg fenékre a fák között. Itt magasabb lett az aljnövényzet, a fák törzse meg vékonyabb, fiatal erdőbe érkezett, ez is nehezítette a haladást. Néha elgondolkodott, milyen kellemes lenne a jó, puha, langyos avaron elnyújtózni, és aludni egy-két órát. De erőt vett magán, mert tudta, ha nem pihen le, akkor reggelre már magyar földre ér, és akármilyen fáradtan is, de nyugodtan utazhat majd, akár szekérre kéredzkedik föl, akár a vonat gurítja hazáig. Otthon pedig majd alhat annyit, amennyit kedve tartja.

– Hagyja már a francba azt az átkozott kokaint, inkább arra feleljen, miért akarja megölni Jakab Jenő pártunk és kormányunk szeretett vezérét, Kádár János elvtársat? – fúrta tekintetét Farkasfog a jámbor művezető szemébe.

Hohó, hát erről van szó! – halványodott el Jakab Emil. Sajnos, ez még a kokainügynél is durvább. Nem is beszélve arról, hogy még álmában sem tételezett fel Jenciről ilyesmit.

Kint sötétedik, de bent, az erős lámpafénynél mindannyian látják, hogy az elnök feje kezd céklavörössé válni. Mire akadozó nyelvvel elsorolja, hogy engedelmes neje mi mindent rakott tegnap a rangos városi elvtársak elé, s hogy az első titkár egy fasza vertyikálkával ajándékozta meg, eltelik negyedóra, s Lajos Árpádovicsról már tudni lehet, hogy rövidesen el fog dőlni a szalmabálákon.

Az eső továbbra is zuhogott, a férfi a kezét nyújtotta, Ernő vagyok, és Gizike arra gondolt, ez majdnem ernyő, csak az Y hiányzik. Az Y kromoszóma? Ezen Gizike majdnem hangosan elnevette magát. A férfi folytatta, hívok egy taxit, és menjünk esernyőket venni! Az áruházban találtak két hasonló kéket. Csak egyet vegyünk, szólt Ernő, ez alatt elférünk ketten, doppler. Elfértek…

Prózakötetek 2019-ből, amelyet idén is ajánlunk.

A karmazsin katicáktól pöttyös patakból ivó (Palasovszky) Őz Ödön víz alatti énekével megnyitja a Punalua-sellők kopoltyúját, s a lázas lélegzetek által sodródó-özönlő kék kígyók és kristályos ráják áramlása: elektromos szerelemmel tölti be a képzelet táguló kútjait… Karmazsin lángok és parázsló ölek kórusa árasztja el a zaklatott himnuszok barlangját… A torkok mélyében láva fortyog…

Ha doromboló zöld tükörszemekben, frissen feltört dióbélben szárnyak képét véled felfedezni, akkor nem is gondolhatsz másra, mint arra, hogy angyalok, vagyis magára a bizonyosságra, ami testen túl is létezik.

Már régen rajzolt aktot. Évekkel ezelőtt. Kijött a gyakorlatból. Azokhoz az absztrakt, nonfiguratív grafikákhoz, amiket az utóbbi években csinál, nem kell modell. Élő modell semmiképpen sem. Már el is felejtette, milyen az, ha előtte van egy meztelen női test. Mint modell. És le kell rajzolnia.

Az előbb a tévében levetítették a Ceaușescu bírósági peréről és kivégzéséről készített filmet. Olyasminek lehettem a szemtanúja, amit korábban csak a Nagy Francia Forradalom résztvevői láthattak: egy abszolút monarchia bukott meg, s egy abszolút monarchát végeztek ki a szemem láttára. Mintha XVI. Lajos kivégzését annak idején filmre vették volna.

Eldobott gyerekjáték, baba fekszik a vízben, egyik szeme nyitva, másik csukva. Fél feje a vízben van, mintha a koszos víz alatti világot bámulná, mintha várna valamire. Ruhája kopott, csuromvizes. A redők között még ott halványodik egy kislány simogatása, érintése, becézése, de lassan kiázik minden szeretet a szövetből. Kutya szalad az utcán, megszagolja a gyerekjátékot, majd továbblohol.

Sértettségében úgy néz rám, mint a kisgyerek, akit kiöntöttek a fürdővízzel együtt, de nem baj, mert többször is kiöntöttem, ez adja a valódiságát a haragjának, ettől olyan elemi az egész, hiszen mégiscsak van abban valami haragkeltő, ha az ember gőgöt, kudarcot és kételyt omlaszt a másikra, az eltelt élete kudarcát, a jelen kételyét és az eljövendő idők összes gőgjét.

Tikkadt szöcskenyájak spricceltek szét, utolsó erejüket is megfeszítve, a szekér két oldalán. A puszta mostan nem volt igazán puszta, sőt, túlcsordult az élettől. Kvadosok zúgtak el mellettük, keltve viharnál is nagyobb porörvényt; aztán egy eltévedt özönfaj, a szikes lápi gányica seregei torpantották a szekeret órákig, míg átkeltek előttük, valahonnan valahová igyekezvén, de mindenképp megrögzött állhatatossággal téve e dolgot; majd egy lerobbant turistaszekér következett, amit elhagytak gazdáik, mellette kifehéredett csontok; odább a Párizs−Dakar rallye két motorosa próbált tájékozódni a dűnék között, messzebb pedig hangyaszorgalommal számos napszámos bontott egy kunhalmot, hogy anyagából védművet emeljenek a Hovase patak (időszakos vízfolyás) partjaira. Szóval akadt látnivaló bőven.

Ahogy azt sem tudta senki, hogy Füttyös mióta dolgozik ezen a telepen, ezen a teherautón. Valaki egyszer úgy mondta, sokáig ő vezette az öreg járgányt, de elvették az engedélyét valami baleset miatt. Azóta a kocsi jobb oldalán ül, távol kormánytól, pedáltól, és menet közben mindenkinek kikiabál. Többször keveredtek miatta kellemetlen helyzetbe. Néha kínosba, néha bajosba.

Átjönne erre az oldalra, kérem? Szóval miután magára maradt a hölgy, elolvasta, láthatóan elsírta, aztán megölte magát. Átszúrva a donorszívet. Amit ráadásul mintha kifejezetten neki szánt volna a sors. És ami… furcsa most ilyet mondani: megmentette az életét.