A szülői háztól való hirtelen elszakadása és a fulladásos emlékű vízi baleset olyan lelki mócsinggá érett benne, ami legmerészebb elképzeléseit is felülmúlta. Figyelemelterelés gyanánt beújított egy új hobbit, a prostigyilkolást. Na, nem igaziból, csak játszásiból. A valódi prostiirtást kíméletlenül megtorolják a hatóságok. A kurvákat igazából nem szabad megölni, mert elfogynak.

Egyetlen örömévé az vált, hogy kalligráfiákat festett a nő hasára. Amíg az írás száradt, a történeteivel bevezette őt a test és a lélek misztériumaiba, utána pedig megtanította, hogyan védje meg magát bárkitől. Olyan tartást és izomzatot segített felépíteni a nőnek, amelynek párját hiába keresték volna a környéken.

Az egyik kudarcot vallott profi főzőművész álruhában meglátogatta a rétessütőt, végigállta a sort, majd, kísérői körében, kissé fanyalogva megevett egy túrósat. Másnap idegösszeomlással kórházba szállították. Utolsó kívánsága az volt, hogy hozzanak neki a csodarétesből, majd annak elfogyasztása után arcán üdvözült mosollyal örök álomra hajtotta fejét.

S eme fizikai, fiziológiai és kvantummechanikai tény következtében a Megnevező mágus-magiszter tényleges hatást gyakorolhat a kezelendő, távvezérelendő tárgyra-személyre-jelenségre és történésekre, akik-amik ezenképp kisebb-nagyobb időeltolódásokkal ugyan, de föltétlenül engedelmeskednek is természetesen az őt fölszólító Névnek…

A szabadság a legnagyobb bilincs. A férjem döntésképtelen. Mások döntésére szorul. És most az a baj, hogy senki nem mondja meg, mi a döntés. Az orvos fogja megmondani? Szerető-elvonókúrára ítéli? Vagy gondos házi ápolást javall? Vagy elvonulást rendel egy remetebarlangba?

Már jócskán az est végén jártunk, amikor Bálint megjelent kezében a pénzgyűjtő dobozzal, és sugárzó arccal közölte, hogy ő bizony most megszámolja, mennyi pénze gyűlt össze Nagypapának. Elakadt a hangom, de többre nem maradt időm. Bálint levette a doboz tetejét, tartalmát pedig a padlóra borította. Mármint borította volna, ha lett volna benne csak egy megveszekedett peták is. De nem volt.

Az őt eddig követő őr egy hozzá hasonló fiatal fogollyal van elfoglalva, nem tudja rögtön lemészárolni, mert a rab a szabad levegőn ugyanúgy életre kelt, akárcsak ő, ügyesen ugrál előle. Ádám ekkor egy hirtelen csusszanással eltűnik a kövek mögött. Jól sejtette, üreg van ott, s a tavalyi falevelek csaknem teljesen betakarják, szinte azonnal ellepik, ahogy közéjük süllyed. Még abban is szerencséje van, hogy a kövek tulajdonképpen egy barlang száját rejtik, s felül kis párkány védi a leveleket az esőtől, így szárazon maradtak, ezért is lepik el mindjárt.

Divatosan öltözött, komor férfi lép a színpadra. Az összegyűlt tömeget szempillantás alatt őszintévé varázsolja. Az Y-generáció Yézusa feltámadt, és modern alakban szeretné újra megváltani a világot. Útja során olyan különös alakok bukkannak fel, mint a hetvennyolc éves szifiliszes újságíró, Yézus mindenható apja, Hitler unokája, a szintén feltámadt kalandvágyó Ernest és még sokan mások.

Vízipuskájával lapockán lövi nagyanyját, haladjunk már végre. A nő nem érti, ki fröcsköli le, forog fél lábon, egyik kezében papucs, a másikkal a kerítésben kapaszkodik. Nagypapa a háttérben magyarázza az unokáknak, a büfé felé mutogatva, hogyan készül a hekk, a gyerekek bólogatnak, az öreg közben lopva a büfé előtti sorban álló fiatal anyukákat vizsgálja, különös tekintettel a mellkas és a csípő környéki testi sajátosságokra.

A Nagy Indiánkönyvet is megtartottam, amiből kitépted a tizennegyedik oldalt, azon volt az első rajz Vadölőről, emlékszem, azt mondtam, milyen jól néz ki, lennék a felesége, erre kitépted, dühösen, reccsent a papír, de csak a fele oldal jött ki, akkor újra tépted, a darabokat pedig gombócba gyűrve a szádba tömted, majdnem megfulladtál.

Szent Rókus, a pestisből kigyógyultak védőszentjének egyik XV. századi ábrázolását tüzetesebben átnézve olasz kutatók arra jutottak, hogy a francia zarándok combjából előbukkanó élőlény egy Guinea-féreg, amely a dracunculiasis nevű parazitás fertőzést terjeszti. Mint állítják, a Kr. e. 1550 óta ismert betegség legkorábbi megjelenítésről lehet szó, nem pedig egy gennyes sebről.

Az Égéstermék című regény egy 21. század eleji forradalom idején játszódik, egy meg nem nevezett posztkommunista ország szintén névtelen fővárosában, és egy apolitikus én-elbeszélőn keresztül mutatja be, hogyan hat egy ilyen léptékű történelmi esemény és a közélet az emberek viselkedésére, jellemére, családjára, kilátásaira. Mindez nagyon mai, nagyon ismerős közegben zajlik: közép-kelet-európai népfelkelés alulnézetből.

A regény jelen korunkban igen aktuális problémával foglalkozik: lehet-e választott, új hazánk? Ha igen, mi az, amiért elhagyjuk Magyarországot, és ha mégsem, mi az, ami képes visszahívni minket? A haza kérdésen túlmenően azonban a regény egy sokkal meghittebb, intimebb viszonyt is boncolgat: egy anya és lánya nehéz kapcsolatának alakulását követhetjük végig három helyszínen keresztül, három egymástól jelentősen eltérő hangvételű elbeszélő szemszögéből.

Három napig tartott, aztán negyvennyolc órát aludtam a családnál. Felébredtem – és berugdostak a pszichiátriára. Megértem őket. Hazabillegek egy délután, mikor mindenki a kerti asztalnál üldögél, úgy megyek, mint egy parkinsonos kötéltáncos, csúful végigrettegve az egy méter széles betonjárdán, aztán kihozom a hideg pörköltet, és szépen, húsonként elültetem a dáliaágyásban.

Alig lépett kettőt, rögtön meg is tántorodott. A kutyákat látta felsorakozni maga előtt. Legelöl állt a vezérhím, a legnagyobb testű véreb. Mikor szemével végigpásztázott két tucat támadóján, döbbenet ült ki az arcára. Ott volt köztük a Vérzőorrú is, teljesen elállatiasodva. Négykézlábra ereszkedve vicsorgott, hörgött a többiekkel.

Halálra zúztam egy szép kis gyíkot. A dísznádast körülvevő, zen-kert hangulatú térben, körkörösen elrendezett kövek közül kiemelt, maroknyi lapos kővel sújtottam rá, majd még háromszor, mikorra végleg kifröccsentek a belei. A belei leharapott farka helyén ömlöttek ki, míg más véres nedvei kiöltött nyelvénél és kiguvadt szemein át folytak a kiszáradt földre…

Végre nyílik az ajtó, kilép Marika. Rám se néz. Megszólítom. Megérintem a karját. Elmegy mellettem, le a lépcsőn, ki a kapun. Állok értetlenül. Visszamegyek a lakásba. A nevetgélő fiatalok a konyhában kávét főznek. Ez a kávéfőző ismeretlen, nem az enyém! Mikor, honnan került ide? Ők hozták? De mikor?

Az árnyékban, ahová már alig terjedt ki a mécses hatalma, Gino, a sebész térdelt a sikoltozó Rossi írnok mellett: megcsonkított altestén kötötte el az erősen vérző sebet. Felesége, Viola, akit a kirurgus rajtakapott, amint éppen Rossit, az írnokot ölelte magán, most bamba arccal bámult maga elé, miközben a fűben ülve a felsőtestét himbálta.

Kényelmes az ágyad, meg tudnám ezt szokni. Ezt már mondtad. Nem süketültem meg, holott tegnap szüntelen a fülcimpám mellett harsogtál, pedig szóltam, hogy ne, mert vékonyak a falak. Meg akartam kérdezni, hogy mit tudnál megszokni: az ágyat vagy engem, de a legújabb kisállatos videó megzavart, és csak hoztam egy pohár vizet.

Haza kell találnom. Miközben barátkoztam a ténnyel, egyszer csak úgy villant be mellettem egy női alak, mint mikor az ember kinyitja a szemeit a kocsiban alvás után, s valami megmagyarázhatatlan melegség önti el lelkét. Talán a napsugaraktól, melyekben lemoshatjuk zsíros arcunkat, vagy csak mert ott, abban a pillanatban minden rendben van. Egy angyal elsuhant mellettünk.