Ugrás a tartalomra

 

Szálkák a színpad alól II. - Kritikus tudósítások a 18. szegedi THEALTER fesztiválról

"Nehéz lesz bármely előadásnak Menszátor Héresz Attila női átváltozását fölülmúlnia, hiába tudjuk, hogy a fesztivál java még hátra van. Színész, szerep, díszlet, hang, szöveg, tartalom, önreflexió teljes egységét nyújtja a produkció. Egy monodráma, amelyben Mari egy percig sem hagyja lankadni a figyelmet, aki a talapzatba, falba építve vagy éppen saját sírgödrében is képes dinamikus, ironikus, szórakoztató és Jászai-kultuszra nézve is sokatmondó lenni."
 

 

Szálkák a színpad alól II.

 

- Kritikus tudósítások a 18. szegedi

 

THEALTER fesztiválról

 

 

Elviselhető mélységek (esszépályázat), rettentő magasságok (Jászai) és ismét borzasztó mélységek magasságosan (Bizzarium:Aquarium). Némi képzavarral és zavaró állítmányok nélkül így foglalható össze a THEALTER második napja.

Ekisfeszt Akadémia: esszé felolvasás, 2008. július 24., Szeged, Jate Klub, Kisterem

  Az idei esszépályázat nyílt vitájának szánt felolvasósdi némileg unalmasabbra sikeredett, mint ahogy ezt Szijj Ferenctől és Szilasi Lászlótól vártuk volna, habár mindez a beérkezett művek színvonalának és a közönség összetételének is köszönhető.
  A metamorfózist középpontba állító kiírás tartalmi követelményeit jószerivel megfelelően teljesítő mezőny sokkal kevésbé tett eleget a műfaji megkötésnek. Ebben az esetben is kiderült: esszét nem is olyan könnyű írni. Sőt a pályázók közül sokan képtelenek voltak behatárolni, hogy hol is kezdődik a műfaj, és meddig tart az egyetemei szemináriumokon tanult házidolgozatok sokszor átlépett határa . Így aztán ment a novellásítás, kritikásítás, tanulmányosítás, és persze maga az ásítás is a kevésbé gyakorlatias felolvasás miatt.
  A 20-25 fős hallgatóság jó része sajtós, másik része a jelige felszabadító névtelenségét élvező pályázók hada. Van talán idetévedő is, főleg Szilasi és Szijj, de talán egy kedves esszéista barát miatt.
  A kéttagú zsűri a négy legjellemzőbb szöveget választotta ki az egyébként is szűk mezőnyből, amelyek közül GEORGETTE Esterházy Rubenséről szóló írása kacérkodik legtisztábban az esszé allűrjeivel, bár Szilasi inkább kritikaként könyveli el a szöveget. Rendkívül gondolatébresztő a néha hajmeresztő szadizmust felvonultató ROSIE tanulmánya Robert Mapplethrope bábszínházáról, amely gazdag illusztrációjával és érzékletes képeivel a színész bábfigura jellegére irányítja a figyelmet. Palya Metamorphosis című, irodalmi igényű esszénovellája (létezik ilyen?) a mezőny talán legeredetibb ötlete a rendező feladatának bemutatására; felolvasva is kiváló. Spida Bardo pályamunkáját olvasva azonban úgy érezhetjük, hogy valamely kommunikációelméleti szeminárium sikergyanús (csillagos jeles érdemjegy) dolgozata futott egy kört esszéként is.
Majd pedig Szilasi és Szijj is felolvassa a magáét; legalább egy kis lecke esszéírásból.
  A zsűri a fesztivál zárónapján, vasárnap négy díjat fog odaítélni a legjobbaknak. Azért ez is elgondolkodtató. De addig is: közönségszavazás!

Menszátor Héresz Attila: Jászai – monodráma Jászai Mari levelei, naplói és tanulmányai alapján, 2008. július 24., Szeged, Régi Hungária

  Nehéz lesz bármely előadásnak Menszátor Héresz Attila női átváltozását fölülmúlnia, hiába tudjuk, hogy a fesztivál java még hátra van. Színész, szerep, díszlet, hang, szöveg, tartalom, önreflexió teljes egységét nyújtja a produkció. Egy monodráma, amelyben Mari egy percig sem hagyja lankadni a figyelmet, aki a talapzatba, falba építve vagy éppen saját sírgödrében is képes dinamikus, ironikus, szórakoztató és Jászai-kultuszra nézve is sokatmondó lenni.

 

Mari kibújik jelmezéből; forrás: www.thealter.hu

  Az önmagát rendező színész kiválóan megtalálta azt a teret és díszletet, ahonnan Jászai Mariként az örökkévalóság unalmas világáról beszélhet. A férgek már rágják kosztümbe öltöztetett testét, miközben élete szilánkjai felsejlenek a jelenre való fokozatos rákérdezéssel párhuzamosan: „Mondják csak, megvan még a Lánchíd?”. Ahogy a Széchenyi iránti rajongása összekapcsolódik a testi vágyak újjáéledésével, a barátságos színházi önreflexiókkal, a néző érezheti, hogy a 19. század színésznőjének milyen személyes és szakmai szorongásokkal kellett szembenéznie. Kendőzetlen vallomás a meddőségről, az eljátszhatatlan szerepekről, a szexualitásról, de mindez úgy, hogy egy egész élet kivonatának tűnjön a túlvilágról. A naplórészletek, korabeli kritikák és magánlevelek olyan szervesen épülnek be az előadásba, hogy felesleges hangsúlyozni a dokumentarista jelleget bármely műsorfüzetnek, mert az a látottakhoz képest csakis elidegenítőleg hathat.
  Utánozhatatlan az az irónia, amellyel a felbőszült Jászai saját kultusza felé fordul: „Ne nevezzenek el rólam teret! Színházat meg aztán végképp ne! Utcanév legyek vagy tér? Villamosmegálló?”. Az emlékhellyé válás elviselhetetlen súlya mellett az igazán nyomasztó az lehet, hogy a név mögül lassan kihátrál a személyes érdemek megbecsülése, és az emlékezet döntőbírája előtt csak kevesen maradhatnak meg a fejekben. Erre utalhat a megfordított díszlet felirata is: „Blaha a Gobi-sivatagban”.

 

Kifordítva; forrás: www.thealter.hu

  Jászai lassan megszokja a helyzetet, feloldóik, táncra perdül önmagával, majd kibújik saját, föld alatt szétnyűtt bőréből. Kilép testével a fal mögül, majd pedig a színházépületet is elhagyja. Minden perc újdonság, még akkor is, ha a Menszátor Héresz hangján harsogó hangfelvétel nehezen érthető, recsegő skandálása elég időt ad a színésznek arra, hogy zakójára csíptetett belépőkártyájával a színpadon végleg elkezdje az illúzió lebontását egy kis önironikus mini Jászai Mari popslágerrel.
  Bárcsak lehetne így irodalmat és színházat tanítani. Talán lehet is, de olyan tanár igen kevés lenne, mint Menszátor Héresz Attila, aki megtanított minket Jászai Marira és még sok más egyébre.
  Nehéz dolga lesz annak, aki az idei fesztiválon monodrámával próbálkozik.
 

Les Sages Fous (Kanada): Bizzarium: Aqurium, 2008. július 24., Szeged, Klauzál tér

  A Klauzál tér tengerré alakult a Les Sages Fous előadása alatt anélkül, hogy az időjárás bármilyen formában közreműködött volna ebben. A két hajós úgy osont be a Klauzál térre, hogy összeeszkábált hajójuk és búváröltözetük láttán nemcsak a Kárász utca gyanútlan sétálója, de még az edzett fesztiválozó is kikerekedett szemekkel figyelte a szerepüket kiválóan játszó felfedezőket.

A felfedezők hajója; forrás: www.thealter.hu

  Miután a hajósok felmérték a terepet, játékosan kacérkodtak a nézőkkel, és a teret belakva alászálltak a misztikus mélységbe. Változatos lényeket vonultattak fel olyan bábjátékot kerekítve, hogy közben a kiváló mozdulatszínházról sem feledkezet meg. Nem kellett a közös nyelv, hogy a halandzsának tűnő apró párbeszédek a hangsúlyok, hanglejtések segítségével játékos tartalommal töltődjenek fel.

A Klauzál tenger polipja; forrás: www.thealter.hu

  Sok küldöldi úgy gondolhatta: végre megtudta, milyen is a magyarság tengerérzése. Nekik azonban nem áruljuk el, hogy ezúttal nem egy hungarikumot láttak; a kanadaiaknak viszont annál hangosabban megköszönhetjük, hogy ha már erre jártak, megteremtették Klauzál téri tengerünket.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.