"Dél körül, mikor az ég homályos halványkékje

Oldja a várost,

Gyorsabban párolog a változatlannak tűnő jelen,

Szobahőmérsékleten."

 

 

 

Varga László

 

Szobahőmérsékleten

 

Dél körül, mikor az ég homályos halványkékje

Oldja a várost,

Gyorsabban párolog a változatlannak tűnő jelen,

Szobahőmérsékleten.

 

Akvárium-magányában pácolódik a sárga

Uszonyú hal,

Mint kiátkozott, szájtáti, döglődő, pikkelyes

Angyal.

 

Szememre tetoválva ott van, hogy lássam:

Az erő.

Szobahőmérsékleten gyorsabban bomlik

Az agyvelő.

 

 

A költemény

 

 „és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

már azt, hogy minden kép és költemény,

azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,

a lepke őt és mindhármunkat én.”

 

(Szabó Lőrinc fordítása)

 

Nézd Dsuang Dszi, itt e tájat,

Ez mind csak kép és költemény.

Bár szép, tudod jól, hogy csak látszat,

Ahogy nőalakot ölt a fény.

 

És a fény, lehet csak hírnök,

Egy más világból átsugárzik,

Ott nem lehet se szép, se szent,

Ott nem ragyog és nem hullámzik.

 

Itt ő a herceg, ő a pápa,

Vagy Júlia szobám falán,

Egy nő, ki fényes, nem parázna,

Egy nő, ki üres vers talán.

 

S bár én írom, a fény a Mester,

Vagy az, ki álmodja a fényt,

Ki álmodik, vagy a világra

Ír egy hosszú költeményt.
 

 

 

 

Az akt

 

Eltűntél ím e furcsa ködbe’,

hiányod versbe költözött be,

belőled íme ez maradt:

szemem vásznára hűvös akt,

(most hideg színekbe olvad éppen

nem sárgán, hamupipőke-kéken)

szemem vásznán, s a szem mögött

hiányod versbe költözött,

homályos akton hűvös képen,

sárgán és hamupipőke-kéken,

széthullsz a vásznon, s a látmezőn,

ó, Júlia, te céda nőm.

 

***

 

Egy múzeumban, vagy étteremben

ellakhatnánk egy képkeretben.

Minek a ruha, s a mozdulat,

legyen szerelmünk hűvös akt.

Összefonódva egy alakban,

örök szereplők legyünk ez aktban,

vagy (hogy a kor megértse) egy pornóképen,

hol intim pózban szeretlek éppen.