Ajánlás SZ F G kiállításához - Haász Mónika kiállításmegnyitója

Szarka Fedor Guidó kiállítása nyílt meg Budapesten a Fiktív Pubban. A megnyitón az alábbi beszéd hangzott el.

Ajánlás SZ F G kiállításához

„Emberek vonulnak,
érző hajlata egy vonalnak,
ott vagyok -
visszatartott lélekzet.
Tornyok tűből,
a fagyöngy csak ékezet.
Közelről hangja van,
csak hallga!
Nőnemből létigen,
álmok malma.
A megváltás két vonal,
a rajz hatalma.”

    Szeretettel köszöntök minden itt megjelent barátot, műkedvelőt, érdeklődőt és a kiállítóművészt.
    A néhány sor, melyet felolvastam, Szarka Fedor Guido saját szavai, mint egy hitvallásként szólnak hozzánk és visznek közelebb az itt látható képekhez.
Az itt-lét, az elmúlás, a pillanat megélése, az örökkévaló lenyomatának birtoklása. Mindannyian úton vagyunk, keresünk, elnehezült szívvel, terhekkel megrakott lélekkel szöszölünk a mindennapokban, próbálunk rendet teremteni és tartani életünkben, feladatainkban, vállalásainkban.
De mi lehet egy ilyen fiatal művész vállalása? Éber érzékenységben tartani önmagát, figyelni a rezdülésekre, átsuhanó hangulatokra, egy véletlen elszálló hangra, egy suta mégis oly kifejező mozdulatra. Reflektálni a létezésre. És talán itt érdemes keresni ebben a könnyed, légies művészetben a súlypontokat, Fedor gondolatainak lényegét. Amit itt láthatunk, nem a kortársaktól megszokott harsány, megaméretű, vulgáris naturalizmus vagy épp absztrakcióvadászat, hanem intim, személyes alkotások, a lélek kis metamorfózisai.

    Elindul az ecset, lendületes, érzékeny ívei adják az alapot, a kalligrafikus jelet, mely önmagában beszédes. A japán, Távol- keleti írásművészet, mint valami rejtett bölcsességet hordozó, rendteremtő elem épül be az alkotásokba. Egyenes, hajlás, önmagába csavarodó visszatérés, fátyolként tovalobogás, semmibe mosódás. A színfolyamok eztán tovább finomodnak, a vázra magyarázat kerül, kis beszédes részletek, fakturális elemek testet adnak az érzékeny alap-lenyomatnak. E figurák, rajzolatok mégsem súlyosak, erejük van, mégis légiesek, könnyedek, utazásra, átlényegülésre hívnak, úgy érezzük, ha elvesszük tekintetünket a képről, elillannak, vagy épp grimaszolnak ránk.
Fedor határvonalon táncol, megfoghatatlan, hol keresd?
A tudatosban, a tudattalanban, tudat alatt, tudaton túl, valóságban vagy meditatív, álmodó révületben?
Kik ezek a teremtmények, és ki a Teremtőjük?

    „Ez azami”  „Ezmegazami” című képeivel szinte viccel velünk.
A felső szinten BU –erdő világa elevenedik meg. Tiszta jelekként úgy szólnak, mint egy-egy hangzat, sztoikus, „Maszkos lendület-jógá”-k, ahogy az egyik alkotás bemutatkozik.
Mellette a másik, „Talált dolgaim rendje” és „Egyensúlytalanság”. REND, EGYENSÚLY, kulcsszavak Fedor művészetében. Mert talán, ezt a legnehezebb megőrizni a rohanó hétköznapokban, kapkodásban, addig tenni, amíg tétje van, addig szólni, amíg súlya van, addig keresni a tökéletest, amíg megtehetjük, amíg itt vagyunk. De hol keressük a tökéletes harmóniát, szépséget, boldogságot…kívül…vagy belül? Talán a „Létrafá-n”?
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra”-írja Weöres Sándor. Minden lélek nagy utazásokra vágyik, de mégis meghitt helyre kíván hazatérni. Talán „Ciudad Encantada” csodálatos türkiz városába, melynek szürreális gyűrt kőzeteket idéző formái, mint a dzsungelben megbújó inka építmények misztikus világa sejlik fel előttünk?
A jelektől aztán eljutunk a versig, a szutrák, az isteni tudást tartalmazó szent szövegek világát idézi a „Kawics”, melyben az alap feloldódik, szétfolyik, mint amikor elsuhan a pár perccel ezelőtti álom, vagy elmosódik az írás ha könnyel telnek meg a gondolatok, nekünk nézőknek kell hozzátennünk a kiegészítéseket, önmagunkból.
Nem túl sok az időnk, „Kronosz”, a kegyetlen, hamar elpusztítja gyermekeit. A lenti képeken aztán egyre több az energikus szín, de Fedor itt is megtartja az egyensúlyt. Tanárától úgy tanulta, a színekkel bánni tudás nagy adomány, de aki a piros színnel bánni tud, az valóban tud valamit. Ezért mindenhol feltűnik az energikus vörös, lüktetést, vért, éltető varázslatot ad a kompozícióknak, Fedori - mértékkel. Ebből kelnek életre, az „Üdvözlet a közeledőnek” bennszülött táncosokat sejtető alakjai, a „Kawi”-figura párja, vagy a „Lángoló elefántcsont szoba” szitakötőszárnyú fantázialénye. Az expresszív, misztikus színek eztán igazi tobzódásba kezdenek, elnyomva a grafikus-elemeket színpadiasan lobognak, tradicionális erejük teljességében hatnak ránk. Talán néhány perc, és a „Fehér rés”-t is befalják,…de nem,…az egyensúlynak maradnia kell!
A „Lendület a szorosból” már olyan, mint a kínai áruházak játékosztálya, mégis őrzi finomságát, miként egy színes tollú, nyári énekesmadár.

    A szemben lévő falon viszont „Ajándék botrány” és „Szenvedélyfókusz türkiz mezőn”.
Fedor „cigányos-képeknek” hívja őket, ahol minden szín megfér egymás mellett, mert olyan gyermekiek, ősi, pergő ütemre dobbanók, romlatlanul egyszerűek, nem idomulnak ebbe a rendezett világba. Az első képen forgószélben dacoló pitypang, középső képen fenyegető szempár mered ránk, lángoló, szinte sivító vitorlák felett imbolyogva. Asszociációink messze ragadnak minket, rólunk mesélnek, ha figyelni tudunk rájuk.
Szabad-e ilyen képeket kitennem?- kérdezte, félénken elgondolkodva. Nem esnek-e túl messze attól a miniatűr, cizellált stílustól, amit megszoktak tőlem? Majd végül mégis ide kerültek, mint a jelen-tükröződései. Ez is Szarka Fedor Guido, aki elérkezett abba az életkorba, amikor az ember már nem érzi feltétlenül szükségét, hogy mindig, és mindenhol megfeleljen, hogy mindenkinek finomkodjon, színeskedjen. Harmónia, békesség és kiegyensúlyozott rend van benne, ami belülről fakad, és nem rezdítik meg a külső dolgok, mert azokból képtelenség lenne töltekezni, építkezni. Nem dönt arról, mi a jó, mi a rossz, hittel és alázattal bánik a nagy szavakkal, tudván, hogy nincsenek abszolút értékek és nem feladata méricskélésre vesztegetni az idejét.
Megjegyzem, a képek halványbarna alaptónusra készültek, amitől a színek összerendeződnek, hát igen, valami azért kell, ami visszarántja a vadulást, amiből tudjuk, hogy Fedor a helyén van, hiába mutatja „Gegnek a folyamatot”.
„Lassú összeállás” ez a teljesség felé.

„elfogadni egy szent utat
tudatosítani a jót,
a szenvedést, a tudatlant
kifejezni mi a fejben van,
létezni, ahogy a szívben van
hagyni, hogy megtaláljuk
a tökélyt
egy csepp harmatban”

-filozofál a művész, majd hozzáteszi:

    Én csak dobolok, kavalozok az erdőben, ahogy az a Guido jelentése szerint, egy erdőből jött embertől telik. A ritmus íve elszáll a szélben, visszhangozzák a fák, továbbperdítik a levelek, de eljut másokhoz, akik meghallják, és talán válaszolnak rá. Az én feladatom, hogy hangokat adjak ki, az, hogy kitől jön a válasz és mikor, az már nem az én felelősségem, de sorsszerűen történik. Fedor ezekért az összhangzatokért dolgozik, alkot, fogadjátok hát szeretettel!

Fiktív Pub, Budapest
2008 december 4.     

                                                                                           
Haász Mónika