Múlt héten volt a Magyar Kultúra Napja. Az Irodalmi Jelen körkérdés sorozatot intézett néhány – a kultúrában különböző területeken résztvevő, alkotó – emberhez. Válaszaik nyomán igen érdekes képet kaptunk a magyar kultúráról. Az alábbiakban olvashatja BOLDOG ZOLTÁN (tanár és kritikus), Dr. BÁRDOS JÓZSEF (író), PETNEHÁZI GÁBOR (doktori ösztöndíjas), továbbá HEGYI BOTOS ATTILA (levéltáros, polihisztor) válaszait.

A kulturálatlanság is

egy kulturális állapot

Válaszok körkérdésünkre

a Magyar Kultúra Napja kapcsán

Létezik-e olyan, hogy "magyar kultúra"?
 
BOLDOG ZOLTÁN: A maga megfoghatatlanságában biztos létezik, a maga valóságában meg egyesek szerint ott porlad a könyvtárak polcain, feltöltődik az elektronikus könyvtárba, digitalizálódik cédélemezekre. A maga megfoghatatlanságában azonban minden egyes emberben létezik, és éppen az a kultúra, ami nem porlad a könyvtárak polcain, szervereken és adathordozókon. Ha létezik, akkor csak többes számban. A magyar kultúrák pedig kicsi és nagy, házat és kánonokat építő fejekben laknak, akik néha összejönnek, hogy örvendezzenek a közös tudáson. És talán a magyar kultúra akkor létezik igazán, ha minél szélesebb ez a közös élő (!) tudás. Ünnepeken, focimeccseken, kocsmai és családi beszélgetésen, tanórákon, felolvasóesteken, szavalóversenyeken, színházi előadásokon és koncerteken keltik életre a kultúrát. Ami itt nem kel életre, ami nem válik közös metszésponttá, az nem válik kultúrává. A kultúra Főnix, folyton változik, feltámad, velünk együtt. De gondolom, ezzel nem mondtam újat.

PETNEHÁZI GÁBOR: Amíg magyarul írnak és beszélnek, létezni fog.

Miben látja a magyar kultúra egyediségét más kultúrákhoz képest?

BOLDOG ZOLTÁN: Nem látom, mert benne élek, elfogult vagyok. Nem látok át ilyen szinten más kultúrát. Talán azért egyedi, mert a magyar kultúrát ismerem a legjobban, bele születtem. És azért is egyedi, mert világképem és világlátásom egy része ez alapján formálódott. Azért egyedi, amiért minden más kultúra és minden más ember és közösség. Emberek formálják, örökítik, megbecsülik vagy kiröhögik, múzeumokat építenek vagy rombolnak. A kultúra mindenkinek személyes ügye, így mindenkinek más miatt egyedi.

PETNEHÁZI GÁBOR: A közösségünkből fakadó sajátos hozzáállás a világhoz. Éppen annyira egyedi, mint a többi.

DR. BÁRDOS JÓZSEF: A magyar kultúra egyik legfontosabb jellemzője befogadó természete. Hihetetlen mértékben képes befogadni kívülről érkező műveket és hatásokat úgy, hogy azok egyfelől a magyar kultúra szerves részévé, másfelől a magyar kultúra megtermékenyítőivé is váljanak. Ez így van az Ómagyar Mária-siralomtól Petőfiig és Adyig, Shakespeare-től Verne Gyuláig (!), a ka­baroktól a kunokig, Villontól Faludy Györgyig, Orbán János Dénesig vagy Varró Dánielig.

Mi az, amiben maga szerint kiemelkedőt alkotott a Magyar Kultúra az elmúlt évben/évtizedben?

BOLDOG ZOLTÁN: A Magyar Kultúra az újraértelmezésben és újraértékelésben alkotott kiemelkedőt. Képes volt újra felfedezni a múltat, a tiltottat és a megtűrt lektűrt, a száműzött polgárit. Sorolhatnám a példákat az új Szilvási-kiadásoktól a Nagy Könyv szavazáson méltánytalanul elfeledett Rejtő-sorozatig. Abban is újat alkotott, hogy képes tartani a színvonalat, miközben egyre befogadóbb lesz az előbb említett szerzőkkel, életművekkel és műfajokkal szemben. Néha kicsit odapaskol egy-egy Sárbogárdi Jolánnal, de ez csak egészséges kacérkodás. És persze ebből adódóan egyre jobb a humora a magyar kultúrának, köszönhető ez Garaczinak, Darvasinak, Parti Nagy Lajosnak és még Estreházynak is. És még sokan másoknak.

PETNEHÁZI GÁBOR: A magyar kultúra nem alkot, hanem alkotják. Mindig újra.

DR. BÁRDOS JÓZSEF: Úgy gondolom, hogy az elmúlt évtized legnagyobb tette annak megmutatása, hogy hamis az a beállítás, amely szerint a magyar kultúra legfőbb jellemzője valamiféle komor tragikusság volna. A magyar kultúrától egyáltalán nem idegen a játékosság, a humor, a könnyedség sem, amely nem mond ellent annak, hogy ilyen művek akár a legsúlyosabb problémákat, a valódi sorskérdéseket ragadhatják meg. Ez valamennyi alább név szerint említett alkotóra érvényes, és ha egyáltalán lehet ilyet állítani, hát ez közös vonásuk.

Nevezzen meg három olyan művészt, alkotót, vagy írót, akit a Magyar Kultúra elválaszthatatlan részének érez (az elmúlt évben/évtizedben).

BOLDOG ZOLTÁN: Parti Nagy Lajos, Lovasi András és Magdi néni. (Utóbbiból még pótolom a lemaradásom.)

PETNEHÁZI GÁBOR: Mindenki, aki magyarul, magyarként és magyarnak alkot, része.

DR. BÁRDOS JÓZSEF: Makovecz Imre építész, Jankovics Marcell filmrendező, Faludy György költő.

Nevezzen meg három olyan műalkotást, amely a Magyar Kultúrát gazdagítja (az elmúlt évben/évtizedben).


BOLDOG ZOLTÁN: Centauri Kék angyal című kötete, az MKKP rajzai és a szakdolgozatom.

PETNEHÁZI GÁBOR: Lásd fent.

DR. BÁRDOS JÓZSEF: Esterházy Péter: Harmonia caelestis (2000), Makovecz Imre: Egyetemi épület (Stephaneum), Piliscsaba 2001., Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 2003.

Van-e célja a kultúrának, s ha igen mi az?

BOLDOG ZOLTÁN: Közösséget formál, összetart és emlékeztet.

PETNEHÁZI GÁBOR: Hagyományozás és újra-feltalálás.

DR. BÁRDOS JÓZSEF: A kultúra, ahogy én itt beszélek róla, nem egyéb, mint az embert társadalmi lénnyé formáló civilizációs mozzanatok összessége. Ebből következik, hogy a kultúra célja az ember humanizálása. Csak a kultúra képes (József Attila paradoxonjával élve) a fehérekből európait csinálni.

Van-e átjárás a magyar kultúra és a magyar hétköznapok között?

BOLDOG ZOLTÁN: Leginkább a különböző mediális hordozók segíthetnék az átjárást. A kultúra az, ami fényében is hétköznapi tud lenni, mert a hétköznapok legyűrik az ünnepnapokat. Amíg az esti mese, a Kossuth Rádió kultúrát közvetítő műsorai betöltötték ezt a szerepet, addig volt átjárás a kettő között. Most gyakran a hétköznapok válnak kultúrává. Ha pedig nem fogadjuk el, akkor máshogy kell élnünk a hétköznapokat. De az ma már egyáltalán nem hétköznapi, hanem különc viselkedés. És  mivel az ember több kultúrában és szubkultúrában él egyszerre, talán az átjárás az egyetlen mód, hogy kulturálisan otthon érezze magát az állandó változásban.

PETNEHÁZI GÁBOR: A hétköznapiságnak is megvan a maga kultúrája.

DR. BÁRDOS JÓZSEF: Természetesen van, még akkor is, ha kultúrán csak az úgynevezett magas kultúrát értjük. Hogy mást ne mondjak: Madách Imre művét az irodalmárok száz éve kritizálják, vitatják, színpadra való-e egyáltalán, miközben a színház száz éve mindig megtelik nézőkkel, ha a Tragédia műsorra kerül. Másfelől a ponyva (szerelmes történet, gyilkossági sztori, kísértethistória) mindig népszerűbb volt a magas irodalomnál. Míg Arany János Kisebb költeményei című kötete néhány száz példányban kelt el az 1850-es években, addig a vele egy időben kiadott ponyvák (pl. egy korabeli rablógyilkosságról írott verses röplap) több ezer példányban. Persze voltak zsenik, akiknek sikerült olyan ponyvákat alkotniuk (pl. Shakespeare), amiket zabált a kortárs közönség, másfelől a magas irodalom bennfentesei azóta is rágódhatnak rajta.

Milyennek látja ma a magyar hétköznapokat? Vajon van-e szerepe az emberek életében a kultúrának?

BOLDOG ZOLTÁN: Először Kiss László mondata jutott eszembe: „lófasz kell ezeknek, nem kultúra". Mindig kultúrában élünk, ha az emberekben élő közös metszéspontkat tekintjük annak. A lófasz is kultúra, így minden ember életében a saját kultúrája a fontos, melyet hajlamosak vagyunk szubkultúrának tekinteni. De ma már csak szubkultúrák vannak. Ha az oktatás, az irodalmi és művészeti kánon nem nyit, akkor egyre parányibb szubkultúrává válik az egyre nagyobbá váló „lófasz" mellett. (Már elnézést.)

PETNEHÁZI GÁBOR: A kulturálatlanság is egy kulturális állapot.

DR. BÁRDOS JÓZSEF: Sok a sérelem, a frusztráció, sok a civilizálatlanság. Mindent ural a média, amely ma (nálunk bizonyosan) a totális felelőtlenség korszakát éli, holott (ma már nem is negyedik, de legelső hatalmi ágként) döntően meghatározza az emberek gondolkodását, erkölcsét, magatartását, cselekedeteit, egyszóval: emberségét. A kulturáltság egyébként egy soha el nem érhető cél, olyasmi, ami felé (kínlódva is) csak haladni lehet.

HEGYI BOTOS ATTILA: Csak ennyit és azért, mert magyarnak születtem. Magyar kultúra jó ideje kettéhasadtságában létezik. Nyugat és Kelet polarizáltságában, urbánus és népies kísértetiesen örök vitájában, hol előbbit feldolgozatlan idegen minták, utóbbit mitizált, kriptaillatú zárványszerűség árnyai lengik körül. Mindkettőre érvényes azonban egyfajta falka-jelszavakkal tűzdelt retorika, gőg, s a másik iránt érzett antagonisztikus meg nem értés.
Magyar kultúra nem valóságosan, potencionálisan létezik. Ha a két fél összeérne, amely per pillanat nem több elvont matematikai műveletnél, beszélhetnénk magyar kultúráról, melynek egyik legfőbb képessége más nációk, valamint általános emberi kultúrjelenségek integrálásának, egyúttal átélésének képessége egy magyaros vérmérsékletű, többes géniusz törvényszerűségei szerint. Erre a népies (illetve annak bázisa, a rurális életmód) jelenkori fölbomlása, s a magyar múlt mindmáig való feldolgozatlansága okán egyre kevésbé nyílik lehetőség. Így többnyire nem magyar kultúráról, csupán egyes alkotók elszigetelt, ki soha nem teljesedő próbálkozásairól beszélhetünk. Organikus csoportokba szerveződő kivételt talán a zene világában, pl. a magyar népzenéből az ún. világzene felé való törekvésekben fedezni föl.

Készítette: wst