Sütő Zsolt: Cyberpunk fotóalkímia
"Szép művet végülis nem olyan nehéz létrehozni - szépen élni sokkal nehezebb. Erre emlékezteti az elengedett mű az alkotót, jó esetben." - írja Sütő Zsolt. Két fotó-videóját és a cyberpunk fotóalkímiáról szóló írását közöljük itt, mintegy virtuális helyszíni szemleként.
Teret teremteni
- cyberpunk fotóalkímia (2009)
Képek, csak hullámok a tengerben.
Tengernek színe nincsen.
Nincsen is más csak a tenger, a sivatag.
(jegyzetek, 2009. április)
Mercurius (2nd version) from vj babel on Vimeo.
A kék alapszín. A kontempláció (a tér gyakorlata) a lét alapja. A kék: maga a tér. Szelíd, telített üresség. Tiszta transzparencia. Béke. Ég és tenger. Nemcsak alapszín, hanem nem-szín, is. A központi buddha-család. De a spleen színe is. A kéknek sosincs vége. Ahol pedig a vörös is megjelenik: egyensúly.
Akinél a kontemplatív életmód belső szükséglet, ott a fotográfia a világon kívül való létnek a gyakorlata. Ahogy a veleszületett, kiapadhatatlan, nyughatatlan teremtő erő, is. Képesnek lenni a képzeletre. A fénykép, természeténél fogva, csak egy ideát tud kiragadni és rögzíteni a világ hatalmas teréből - igaz, abba az egy ideába az egész univerzum beleszorulhat (Indra hálója). Belső (kreatív) gazdagságodra kell folyton rácsodálkoznod, és összeáll a kép, a Nagy Kép, a világról: hullik a világ darabokra, de minden a helyére hullik - egy képben összeáll egy pillanatra. Mintázatok és összefüggések kerülnek napvilágra, és minden elem a nagy egész részeként a helyére kerül, magától: ezt a helyzetet, vagyis ezt a véletlent előkészíteni hivatott az egész munka.
(-)
A véletlen (az exponálógomb lenyomása) egy szatori-pillanat. Katarzis. A tudat egy magasabb tudatszintbe villantja át magát. Előkészítesz mindent, hogy a véletlen (szatori) megtörténhessen - ehhez a legjobb gyakorlat: teret teremteni. A zen ülőmeditáció lényege, is. Egyfajta alkímia. Végső terméke, aranya, az maga a tisztánlátás, mint a legmagasabb kognitív emberi művészet. Feltétele továbbá feltétlen elengedése a műnek.
A fotográfia egy mentális plugin, a mindennapokra - a flow, a folyamatos tánc teljes értékű, néha persze kiemelt jelentőségű alkotóeleme. De a cél mégiscsak eljutni oda, hogy: Nem fotózok, mégis vagyok. Nem alkotok, mégis vagyok. A folyton megnyilvánulni akaró, és szembeszegülhetetlen kreatív erőnek mindegy, hogy írásban (szavakban), képekben (fotókban vagy mozgóképben), zenében vagyis hangokban-harmóniákban, esetleg mindezeket egybeszőve (pl. AV-installáció) jelenik meg, éli ki magát, ruházza fel létezését érvényességgel. Jó esetben úgy ad vissza a jelennek, hogy elvesz belőle.
(-)
Egy személyes megismerési módszer. Egy belső út kivetített állomásai (mental screenshots). Nem én alkotok, hanem rajtam és a munká(i)mon keresztül nyilvánul meg valami: egy mindenkiben és mindenben jelen lévő minőség, ami önmagát keresi, és ahogy a művészeten (vagy bármi máson) keresztül megnyilvánul, önmagával kommunikál - a befogadóban is önmagát keresi és találja meg, jó esetben. A legtöbb mű csak látható-tapintható lenyomata ennek a kommunikációnak. Mellékterméke. Erre a minőségre azonban folyton rátapad az Én pora, és így progresszívvé válik (ellentétpárja ennek a másik véglet, a regresszív kommunikáció - középen pedig a direkt, matematikai pontosságú közlés-fogadás mítosza). Ezért kell mindig és minden egyes alkalommal azt elengedni (és az egész rendszert újraindítani - folyton). A mű elengedésével az ember az Én elengedését gyakorolja, s így közelebb kerül ahhoz, amikor a minőség rátapadt por nélkül, azaz tiszta Tükörként nyilvánulhat meg. A képek: csak hullámok a tengerben. Szilánkok a tükörben. Kezdővé kell folyton válni (Suzuki Roshi): a kezdő tudatban végtelen számú lehetséges útvonal van: elindul a szemem (szívem) látni, én meg követem.
(-)
A kép feletti munka fontosabb mint maga a kép: előbbinek a tisztánlátás a célja, utóbbinak pedig a befogadó megnyitása. Utólag a képnek areté nélkül nincsen csak öncélú értéke. Areté: a legmagasabb erő és tudás. A tudásról való tudás: kontempláció. A legtöbb, mi lehetsz. (A kontempláció: a legmagasabb emberi képesség és boldogság - Arisztotelész) A mű és az alkotási folyamat egy tükör: önmagamat, életemet, életem össze- vagy széttartó erővonalait is tisztábban (meg)látom, nemcsak visszamenőleg. Egyszemélyes, vizuális Ji King. God is a VJ - mindent eléd tesz, amire szükséged van. Mindent megmutat, amit látnod kell. Csak legyen szemed (szíved) a látásra.
Mintha a misztérium csakis és kizárólag az objektínek mutatná meg önmagát. Ez így persze nem igaz: a misztérium mindig a tisztán látó szemnek (szívnek) nyílik meg, itt és most. A szív az én legélesebb és legszebb rajzú, legértékesebb objektívem. Zoomja messze veri a piacon futó csúcsmodelleket. De nemcsak a szív dolgozik: a fotográfia az analitikus tudatnak is eszköze. Ha az ember nincsen jelen, utólag visszatérhet, és megvizsgálhatja azt, amit ott és akkor elmulasztott. Előbb a szív, aztán az analitikus tudat. Szeretni előbb, itt és most, az alap - minden egyéb csak kultúra. (A szív, mint egy ciki szó. Kifejteni.)
(-)
Kontemplatív fotográfia. Miksang - tibeti nyelven: jó szem. Figyelem, és áteresztem magamon azt, amit látok - így válik, válhat a fotográfia a nyugati kultúrában a kontemplációs gyakorlat eszközévé. De itt nem állhat meg. Következik rögtön utána: a projekció. (Ne csak láss. Nézz.) A kontempláció során magamon áteresztett-megszűrt világot visszaadni önmagának. A világ itt már nem több mint ideák rendszere - csak a forma változik: az örök maja. Pro-jekció, vagyis proaktív: épít. A fotográfia: aktív imagináció. Alkímiai pro-jekció: előre-vetít. Hogy mit vetítesz a világra, meghatározza azt, hogy mit kapsz belőle (vissza), az pedig a maga során meghatározza a kontempláció tárgyát. A kör így mindig nyitva marad, de mégis bezárul: csak szűrt, szubjektív észlelés van.
Csak szűrt, szubjektív fotográfia van.
(-)
A narratív fotóblog, mint a cyberpunk alkímia online helyszíne és eszköze, misztériuma. A bejegyzés előrevetít, jövőt idéz. A meta-adatok, mint a legfontosabbak: a láthatatlan történet. Csakis és mindig, a láthatatlan történet. A neonomád fotóblogger: csendet vinni a világ egy pici sarkába, az internet 2.0-ás zajába.
(-)
A jó kép összehozza az embereket, előtte emberi találkozások történnek: tiszta, befogadó és transzparens teret hoz létre maga körül. Megteremti a közös nevezőt, a véletlent, melyben a találkozások megtörténhetnek. A jó kép beragyogja a világ egy sarkát (összeáll a kép). Az érett fotó körül csend van és tágas tér (ahogy az érett személyiség körül is): sziget az apokalipszis zajában. Teret hagyni az ideák, a dolgok és az emberek között - ez az igazi művészet (kontempláció). Ennek a térnek a beszűkülése: az emberi apokalipszis. Minél kisebb és szűkebb, annál több a karambol (Huxley) A fotográfia gyakorlata: eszköz a tudatszint-emelésben. Nézni és látni annyit tesz, mint átengedni. (”Látni. A dolog magától értelmeződik.” - HB)
(-)
Szép művet végülis nem olyan nehéz létrehozni - szépen élni sokkal nehezebb. Erre emlékezteti az elengedett mű az alkotót, jó esetben.
