Azt már most tudom, hogy nagyon fog hiányozni ez a jó csapat, Alma, Ágota, Anna, Gigi, István, Kriszta, Marcsi, Oleg, az izgalmas feladatok, a felolvasások, a jótanácsok és hasznos kritikák, maga a kreatív írás. Jó lenne folytatni, István néha megfogná a kezünket és ráléphetnénk a Parnasszusra vezető első lépcsőfokra. (István most azt mondaná, itt rossz a szöveg, felmentünk az égbe. Most az egyszer valóban azt szeretnénk.)

JUNIOR PARNASSZUS

Junior Parnasszus Írásművészeti és Kreatív Workshop

Balatonszemes, 2009. július 18-26.

Már az alkotótábor címével meggyűlt a bajom. Nem a postacímre gondolok. A Bagolyvár utca és Szem-S Panzió kimondottan jól hangzott. Az alkotóműhely címében találtam aggodalomra okot adó szót. Nem a workshop, vagy műhely, az rendben, elvégre azért mennénk, kreatív, e nélkül mit keresnénk ott, írásművészeti, ez gyönyörű, főleg az összetett szó második fele, erre már csak a Parnasszus szó tesz rá egy lapáttal, mindenek Csimborasszója. De ott áll legelöl, a Parnasszus előtt a junior szó. Korhatárt nem jeleztek a felhívásban, akkor miért ez a cím? 
Erőt veszek magamon és rákérdezek a számomra kényes jelzőre a műhelyvezetőnél, Turczi István József Attila díjas költő, műfordító, a Parnasszus költészeti folyóirat alapító főszerkesztője, a Magyar P.E.N. Club alelnöke (itt abbahagyom a felsorolást, írásom túllépné a terjedelmi határokat).
Felesleges kérdés. A junior itt nem az életkorra vonatkozik. 

Még meg sem kezdődött a tábor és már meg is kezdődött. Jönnek a hírek, izzasztóan kemény megterhelésnek leszünk kitéve. Turczi már osztja táborozóinak e-mailen az úgynevezett nulladik típusú feladatokat (álomleírás, szimbóleum, nemzeti jelkép, megszemélyesítve, fekete humorral megspékelve, stb.), ez a beszállókártya. Nulladik típusú találkozások?

Legyőztünk minden akadályt. Narancsszínű riasztás, orkán, özönvíz, állomástűz, leszakadt villamosvezeték, sínekre dőlt fák. Július 19. reggelén összeáll a csapat, zömében a Magyar Író Akadémia végzettjeiből. Az átlagos életkor magas, szerénységem nagyot nyom e statisztikai értéken; de van gimnazistánk és két egyetemi hallgatónk is. Rémálmunkat házi feladataként előre megírtuk, de a valóság izgalmasabb a fikciónál. Kreatív írásmaraton indul, az egész csapat fáradhatatlanul dolgozik, felolvas, értékel. Csak a hőség miatt kapunk szusszanásnyi időt. Úgy rászokunk a kihívások teljesítésére, hogy az utolsó napon, búcsúzáskor házi feladatot könyörgünk ki. Megfertőződtünk.

A változatos feladatok mellett naplót is kell írnunk, amiből az utolsó kreatív napon felolvasunk. Utolsó előtti napon emlékeztetnek minket, reményteli írópalántákat, hogy a naplófelolvasás nem marad el, sőt, az eseményen a tábor vezetősége, valamint a Versművészeti Szeminárium és a Színész és Előadóművész Felkészítő Műhely résztvevői is jelen lesznek. A legjobb írásokat a záróünnepségen a Latinovits Zoltán Művelődési Házban az előadóművészek olvassák fel.
Turczi szerint én a pénteki napot is megírom. Előre. Nem rossz gondolat. A baj az, hogy az elmúlt napokkal sok a lemaradásom, lyukas a naplóm. Úgyhogy nem előre, hanem “hátra” kéne megírnom. Hagyhatom mentorom ötletét a földön heverni? Semmiképpen. Hagyjuk a múltat. Megírom a holnapi napot.

Balatonszemes, 2009. július 24. péntek.
Már reggel rosszat sejtek. Jön a díjkiosztás. A felhozatalt figyelembe véve, könnyen megeshet, nem leszek dobogós, írásom sem kerül előadásra. Ezen gyorsan túl kell lépni. Előre. Máris kompenzálok. Hagyom a fenébe ezt az egész naplót és elmegyek a fodrászhoz. Visszatérek a mai naphoz. Minek fessem a falra az ördögöt.

2009. július 23. csütörtök
A kopaszra borotvált fodrász imázsa nem sok jót ígér, mégis behelyezkedem a hajmosó lány keze alá, a nagy hőségben jól esik a nem túl meleg víz. Már a kopasz székében ülők, utálok valaki tűkörképével beszélgetni. Nyakában vastag aranyláncon arany olló.
- Vágás? - kérdi.
- Csak szárítás és azt szeretném, ne látszódjék, fodrásztól jövök.
Ez nem tetszik, mégis nekiáll. Az eredmény nekem nem tetszik, felfújt fejem van. Maradtam volna a naplóírásnál, akár a pénteki napnál. A táborba érve első dolgom, hogy lepusztítsam mesterséges frizurámat, még most sem jó, de legalább nem zavaró, majd a melegtől jobban tönkremegy. Nekiállok a naplóírásnak. Mit csinálok én ebből ilyen nagy problémát. A napló magánügy. Vagy lehet, verekednének érte a kiadók?
Álmainkban a szimbóleumok kiröhögik saját magukat, míg föl nem ébrednek, akkor meg rajtunk röhögnek. Azt gondoltuk, nem fogják megmondani, kiszabni, mely szavak szerepeljenek szövegeinkben (azt tudtuk, megkövetelik, mi ne legyen benne). Ennél rosszabbra fordult sorsunk. Nyomatják, milyen mondattal kezdődjön, mi legyen az utolsó mondat. Meg már temetnének. Ezek a halálunkra spekulálnak. Befizettük a tábor díját és praktikus módon velünk íratják meg saját nekrológunkat. Még jó, hogy sírt nem kell ásni ebben a nagy hőségben. Megmondta az édes jó nagynénikém, ma már semmi se szent. De élelmes csapat ez, Alma, Ágota, Anna, Csillag, Gigi, Kriszta, Marcsi, Oleg, nem hagyja magát elpusztítani, bármilyen sok a feladat. Erre más módszert vetnek be, semmi fennkölt kifejezés, mint például nekrológ. Egyenesen a szenzációhajhász bulvárzsurnalizmus mocsarába süllyesztenének. Megmártózunk benne.

Aztán a stílus, még az is legyen nekem, tán még megfelelő zenekíséretet is mellékeljek CD-n, pl. oratóriumot szövegem alá? Ez egy urbánus népdalszerzőtől igazán nem várható el. Na meg az illusztráció, pillanatfelvétel, kit érdekel ez a mai videoklipes világban, minden mozgókép. Még jó hogy nem az egész családi albumot kellett elhozni, így csak maradt hely a sminkkoffernek. A fénykép, ha már pillanatfelvétel, beszéljen maga. És hagyjuk már nyugodni a kortárs költőket, ne mind idézgessük őket, sem szóban, sem írásban, vagy uram bocsá' hús-vér formájukban. Egy kivételt lehetne tenni, ha csinos, parókát hord, vagy legrosszabb esetben sárga sapkát visel. Írjunk háziállatunkról egypercest, legyenek benne megadott szavak. Hát az nem egyértelmű, hogy kedves kis házi állataink egytől egyig gyönyörű állatok, akkor is ha úgy nevezzük Józsi, Béla, Péter. Egy újságcikket újra írni, elolvassa azt bárki? Én sziámi egypercest írok. Istenem, csak nem teremtettem új műfajt? Minden költőnek volt/van anyja, meg is írták. Drága jó anyánkat mi tényleg ne háborgassuk, ne feledjük, a szűzanya országában élünk. És hogy jön ide ez az idegen nevű és szívű Á Mór és Cupp Idó? Kik ezek és mit akarnak itt a nyilaikkal, vannak itt magyarok elegen, én mint bombázó, mélységesen lenézem az ilyen ócska fegyverekkel flangáló macsókat.Turczi első nap azt mondta, egy feladatra azt lehet mondani: Passz. Ezt igaz, hogy Petritől szedte, de a cím sem volt elég neki. Az első sor, hogyan lehet jóvá tenni a rosszat, na meg az utolsó, majd úgyis eltűnünk a sűrű semmiben közé varázsoljunk szöveget. Már lefáradtam azzal a feladattal, hogy nem találok szavakat magamra, amit szintén meg kellene írni. József Attila nem írta meg? Igaza volt Petrinek. Passz. Kimegyek a partra.

Azt már most tudom, hogy nagyon fog hiányozni ez a jó csapat, Alma, Ágota, Anna, Gigi, István, Kriszta, Marcsi, Oleg, az izgalmas feladatok, a felolvasások, a jótanácsok és hasznos kritikák, maga a kreatív írás. Jó lenne folytatni, István néha megfogná a kezünket és ráléphetnénk a Parnasszusra vezető első lépcsőfokra. (István most azt mondaná, itt rossz a szöveg, felmentünk az égbe. Most az egyszer valóban azt szeretnénk.)

Kép és szöveg: Deák Csillag