Békássyt már gyermekkorában érdekelte az irodalom, elsősorban a magyar klasszicizmus költői, Petőfi és Arany, de levelezéséből kiderül, hogy fiatal középiskolásként Nietzschét is olvasott. Esszéket és verseket is írt, angol és magyar nyelven is. Bár több verset írt magyarul, főművét angol nyelven írta. A két nyelven írtak stílusa, valamint a művek művészi szintje is hasonló egymáshoz. Cambridge-ben magyarul is írt, az iskolai szünetek alatti otthoni tartózkodás alatt pedig angolul, gyakran a cambridge-i vágyódásról.

Papp Dániel:

Békássy Ferenc, a magyar-angol költő

Kevés olyan alakja van a magyar irodalomtörténetnek, mint a nagyon fiatalon elhunyt és hamar elfeledett Békássy Ferenc költő, író, esszéista. Az Éder Zoltán irodalomtörténész által „angol-magyar műveltségközvetítő”¹ -nek nevezett Békássy – bár a magyar irodalmi lexikonok vagy kihagyják, vagy egy-két mondat erejéig írnak róla, és az angol irodalomtörténet is csak lábjegyzetben említi – sokkal jelentősebb személy annál, mint felületesen gondolhatnánk: az angol modernistákkal tartós és közeli kapcsolatba kerülve ő mutatta be Angliában a korai Nyugat szerzőit és magát a formálódó magyar modernizmust is.
   Békássy egy kis Vas megyei faluban, az akkori Kis-Sennyén, mai nevén Zsennyén született, 1893. április 7-én. Felmenői között számos tudóst és polihisztort fedezhetünk fel, többek közt Bezerédj Eleket és Duczynska Ilonát, akiknek példája arra ösztönezte kora gyerekkorától kezdve, hogy közeli kapcsolatot ápoljon a kultúrával. A Békássy-Bezerédy szülők célul tűzték ki gyermekeik angliai taníttatását, így került mind a hét testvér már középiskolás korában a Bedales School nevű gimnáziumba, amely a megújuló angol közoktatás egyik legismertebb intézménye volt. Békássy gimnazistaként ismerte meg Noel Oliviert, Lord Laurence Olivier színész unokanővérét, későbbi orvost, akivel levelezést és romantikus viszonyt is folytatott, valamint Rupert Brooke költőt, akivel élete végéig küzdött Noel elnyeréséért. A gimnázium befejezése után Békássy egyből felvételt nyert a Cambridge-i Egyetem King’s College intézményébe, ahol rendkívüli tudásának köszönhetően azonnal közismertté vált.
   A Cambridge-i Egyetemen működött egy Cambridge Conversazione Society nevű titkos társaság, amely tizenkét tagból állt, ezért kapták a Cambridge Apostles (Cambridge-i apostolok) nevet. A korábbi tagok között volt Alfred Tennyson költő, Leonard Woolf kiadó, Virginia Woolf férje, E.M. Forster író, valamint Ludwig Wittgenstein és Bertrand Russell filozófusok. A mindig csak az egyetem diákjai közül beválasztott társaság célja egy olyan művészeti kör kialakítása volt, amely összekötötte a gyakran sokoldalú, látszólag közös kapcsolat nélküli diákokat. Békássyra mint potenciális tagra már korán felfigyeltek, majd miután tanulmányozták műveltségét és személyiségét, arra a következtetésre jutottak, hogy beléphet a csoportba. A társaságban mindenkinek volt egy nevelője, az ő esetében James Strachey, a későbbi pszichoanalitikus, Sigmund Freud angol fordítója, aki Lytton Strachey biográfus és cambridge-i apostol bátyja volt. Békássy Stracheynek köszönhetően személyesen ismerhette meg Virginia Woolfot, akit többször is meglátogatott a londoni Brunswick Square-i otthonában, sőt piknikeztek is együtt. Találkozások című novellájának egyik karaktere, Mrs. White, aki rendkívüli hasonlóságokat mutat Woolffal. Ezeken a találkozókon, illetve Cambridge-ben alakított ki nagyon közeli baráti kapcsolatot a nála tíz évvel idősebb John Maynard Keynes-szel, a későbbi Lord Keynes közgazdásszal. De itt kötött ismeretséget Rupert Brooke-kal, aki ugyancsak a Társaság egyik tagja lett, illetve hivatalos volt Woolf összejöveteleire. Békássy nyaranta mindig hazatért a családi birtokra, de Keynes-szel folytatott levelezéséből kiderül, hogy visszavágyott Cambridge-be. Amikor viszont Angliában tartózkodott, büszkén vállalta magyarságát.
   Békássyt már gyermekkorában érdekelte az irodalom, elsősorban a magyar klasszicizmus költői, Petőfi és Arany, de levelezéséből kiderül, hogy fiatal középiskolásként Nietzschét is olvasott. Esszéket és verseket is írt, angol és magyar nyelven is. Bár több verset írt magyarul, főművét angol nyelven írta. A két nyelven írtak stílusa, valamint a művek művészi szintje is hasonló egymáshoz. Cambridge-ben magyarul is írt, az iskolai szünetek alatti otthoni tartózkodás alatt pedig angolul, gyakran a cambridge-i vágyódásról. Angliában folyamatosan megkapta a magyar szerzők legújabb köteteit, amelyeket gyakran hasonlított össze korábbi olvasmányaival, s használt fel saját műveihez. De miután fogékony volt más kultúrákra is, a magyar irodalomból szerzett tudását ötvözte az angol irodalomban szerzett élményeivel, elsősorban Robert Browning angol romantikus költő verseivel. Browning talán az egyetlen olyan konkrétan megnevezhető költő, aki rendkívül mély hatással volt rá: kritizálta is verseit, de dicsérte is azokat, majd saját lírájába is beépített számos Browning versre hasonlító stílusjegyet. Békássy életfilozófiája is komplexitást mutat: „Emanáció vagyok. Annak az értelmi állapotnak a kifolyása, melynek neve: ősmagyar nemesség”  – olvashatjuk Egy álom. 1913 című művében. Ez a kinyilatkoztatás mintha vegyítené a modernisták tudatfolyamát magyarságának határozott vállalásával. Az egyre nagyobb filozófiai látókört szerző Békássy Cambridge-ben egyébként elvetette (ha nem is teljesen) Nietzschét barátja és apostoltársa, G.E. Moore filozófus művei miatt, amelyeket közelebbinek érzett magához.
   A magyar irodalomról alkotott nézetei azonban sokkal összetettebbek. Levelezéséből kiderül, hogy a már korábban ismertetett magyar szerzőkön felnőtt Békássy a magyar modernisták megismerése után elvetette a magyar klasszicista lírát, mivel szerinte az már nem felelt meg az új olvasóréteg követelményeinek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korábbi magyar irodalmat is idejétmúltnak tekintette volna, miután katonaversei sok hasonlóságot mutatnak Janus Pannonius és Balassi Bálint költeményeivel. 
   Legjelentősebb elméleti műve az 1913-ban írt Magyar költészet 1906 óta című tanulmánya, amelyet nem a magyar irodalomkedvelőknek, hanem egy cambridge-i angol irodalomkritikusnak írt. Hogy miért fontos az, hogy az angolok megismerjék a magyar modernizmust? Békássy szerint csak civilizált kultúrnépek érdeklődhetnek és érdeklődnek olyan dolgok iránt, amelyekhez „nincsen semmi közük”². Véleménye szerint a mozgalom, amely életre hívta a magyar modernista irodalmat, azon belül is a költészetet, „nem kizárólag nemzeti érdekű dolog³ , ám a magyar az, amelyik talán a legegyedibb és leginkább nemzeti – mondja, miután összeveti a magyar és a nyugat-európai modernista irodalmi törekvéseket. A francia szimbolisták, azon belül Charles Baudelaire úgy épül be a magyar nemzeti mozgalomba, hogy az nem nyomja el a magyar irodalom sajátosságait. Békássy szerint a magyarországi modernista irodalom„…mindenekfölött magyar mozgalom, …tisztára idegen befolyásnak alig van benne nyoma.”⁴ Néhány évtized alatt nagymértékben megváltozott az olvasóközönség: az új városi középosztály lesz az, amely magáénak érzi a költőket, akik   a nép helyett jelszavakkal és szimbólumokkal fejezik ki annak szociális nyugtalanságát.
   Békássy Ady Endrét tartja a magyar modernizmus alapítójának és legnagyobb alakjának. Tanulmánya szerint az 1906-ban megjelent Új versek című Ady-kötet meghatározza a rá következő éveket, sőt évtizedeket is. Már maga a cím is explicit módon jelöli azt az új irányvonalat, amit ő maga is képvisel. Ez a kötet lavinát indított el az irodalmi világban, amelyet a Nyugat képvisel, és amely nem ismer el semmilyen szabályt és akadémiai határozatot, ítélkezést. Mint minden új és szokatlan, ez is megbotránkoztatja az embereket, és a hivatalos irodalmi irányvonalat képviselő Kisfaludy Társaságot is, amelynek el kellett ismernie a modernista irodalom térhódítását. Ezt követően Békássy Ady Góg és Magóg fia vagyok én című versével illusztrálja a tipikusan magyar modernista stílusjegyeket. Érdekes, hogy az új ritmusok azok, amelyeket kiemel, hiszen szerinte a magyar szavaknak „új zenéje támadt”⁵, és olyan rímelésről beszél, amelyet a magyar költők korábban vagy azért nem alkalmaztak, mert nem ismerték, vagy azért, mert híján voltak az egyéni tehetségnek. A mozgalom, majd a Nyugat folyóirat is Ady köré csoportosult, hiszen a kezdetekkor ő volt képes azt befolyásolni, és az ő változásai határozták meg a mozgalom változásait is. „Ady mindig azt mondja, amit érez, és Ady mindig megmondja, amit érez”⁶ – vallja Békássy. Szerinte a modernista mozgalomnak két egészen különböző ága van. Az egyik, amely az Ady befolyása alatt álló, a magyar nyelv újdonságait alkalmazó, önmagukról író, lelkesedéssel teli költőket fogja csoportba, a másik pedig az Ady dekadenciájának hatása alatt levők, akik stílusukban rezignáltabbak. Mindkét csoportra jellemző, hogy kezdetben a közönség nem befolyásolta őket, bár az utóbbiak Békássy szerint egy idő után elvesztették irodalmiságukat.
   Ezt követően említést tesz az 1908-ban, Nagyváradon kiadott A Holnap című antológiáról, amelynél egyenként jellemzi a többségükben a Nyugathoz tartozó, „igen különböző temperamentumú költőket”⁷, akiknek azonban Ady közös tanítómestere . Külön meg kell említenem Babits Mihályt, akinek verseit stílusgyakorlatokhoz hasonlítja. Ez azért meglepő, mert egyébként ép  ő volt az, akinek Békássy  saját verseit küldözgette, és levelezésben állt vele. Az esszé további fejezetében módosít ezen megállapításán. A mozgalom második hullámát Békássy már nem tartja annyira újszerűnek és értékállónak, mint a korábban említett szerzőket. Szerinte közülük már csak néhányan váltak igazán kiváló költőkké, de már ők is elszakadtak Adytól. Megnevezi Kosztolányi Dezsőt, aki szerinte kismértékben befolyásolja a mozgalmat és a mozgalom is őt, de úgy, hogy stílusa teljesen egyedi maradt. Intellektuális költőnek tartja Kosztolányit, aki ésszerűen felépített tézisként írja verseit, így  a Szegény kis gyermek panaszai címűt, amit példaként felhoz.
   Az esszé ötödik fejezetében taglalja véleményét a Nyugat című folyóiratról. Megállapítja, hogy ez az  a folyóirat, amelynek eredeti célja is az volt, hogy összefogja a magyar modernista mozgalmat. Legjobbnak Ignotus kritikáit tartja, aki szerinte megfelelő álláspontokat képvisel, de egyben szemrehányóan ír arról, hogy 1913-ban már közel került a folyóirat a politikához. De Babits Mihály az, akit a Nyugat kiemelkedő alakjáként említ, s aki „mintaképe lehet a művelt magyar írónak”⁸. Ő az, ki Békássy szerint precízen kidolgozza műveit, amelyek így tárgyilagosan képesek szólni erős és mély érzésekről. Vele fejezi be Békássy tanulmányát, majd újra megismétli, hogy a magyar modernizmus mennyire nemzeti jellegű.      
   Miközben lelkesen népszerűsítette a magyar irodalmat külföldön, legfőbb művét mégsem magyar nyelven, hanem angolul írta (bár halála után három poszthumusz kötet jelent meg magyarul). Ez az Adriatica, amely különálló versekből épül fel. Csak halála után tíz évvel, 1925-ben adta ki a neves Hogarth Press nevű kiadó, amelyet Leonard és Virginia Woolf vezetett. Az Adriatica and Other Poems című antológiában szereplő verseket és aforizmákat Békássy anyja, Bezerédy Emma grófnő gyűjtötte össze, de ebben a munkában segítettek korábbi apostoltársai, valamint barátai, elsősorban Keynes, akik így akartak emléket állítani halott barátjuknak. A kötetből csak néhány példány maradt meg, Magyarul pedig soha nem jelent meg e mű.

   Békássy huszonkét évesen, 1915. június 22-én hunyt el az észak-bukovinai, ma Ukrajnához tartozó Csernovic melletti Dobronucban, egy oroszok elleni csata során. Ő volt az egyetlen testvérei közül, aki úgy döntött, hogy beáll katonának. Keynes adott neki pénzt a hazaútra, azzal a megjegyzéssel, hogy bár ellenzi az utat, barátként kötelessége segíteni Feri barátján. Hazaérkezése után egy nappal az Osztrák-magyar Monarchia hadat üzent Angliának, és ezzel megpecsételődött Békássy sorsa is. Egyik utolsó versében, amelyet Noel Olivier-nek írt, Arany János Sejtelem című verséhez hasonlító sor jelenik meg. Utolsó levelében, amely a pápai kaszárnyában íródott, ugyancsak a lányhoz, az elbúcsúzásról ír, mintha tudta volna, hogy nincsen visszaút. Békássy halála mélyen megrendítette cambridge-i barátait, de a Nyugat nagyjait is. Babits volt az, aki megírta nekrológját, később pedig Kosztolányi, Tóth Árpád és Schöpflin Aladár is adózott emlékének. Az angoloknak talán mégis többet jelentett: verseskötete poszthumusz megjelenése mellett az a megtiszteltetés érte, hogy a King’s College templomának egyik kápolnájában nevét bevésték a falba. A Békássy Ferenc név a bejárat melletti falon látható, egyedüliként, miközben vele szemben ott sorakoznak azok a cambridge-i diákok és tanárok, többek között Rupert Brooke, akik szintén feláldozták magukat hazájukért. Bár Békássy nem az angolok oldalán harcolt, cambridge-i diákként kijárt neki is ez a dicsőség, sőt, az intézmény ezzel megmutatta, hogy a tudomány, a művészet nem egy ország, nem egy nép tulajdona, hanem egyetemes értékű. Csak civilizált nép, tudja, hogy a kultúra mindenek felett áll, nem lehet kisajátítani. Erre példa Békássy Ferenc szerepe: bár rövid ideig élt, munkássága, mely néhány esszéből és novellából, illetve poszthumusz magyar és angol verseskötetből áll, a magyar és az angol irodalom kapcsolódásának egyik legjelentősebb pontja.

----------------------
1 Éder Zoltán: Egy angol-magyar műveltségközvetítő: válogatás Békássy Ferenc hátrahagyott írásaiból. Hungarológiai ismerettár; 4. 1989
2-8 Békássy Ferenc: Magyar költészet 1906 óta. Egy angol-magyar műveltségközvetítő: válogatás Békássy Ferenc hátrahagyott írásaiból. Hungarológiai ismerettár; 4. 1989
 

Kapcsolódó:

Békássy Ferenc: A magyar költészet 1906-óta (Első rész)
Békássy Ferenc: A magyar költészet 1906-óta (Második rész)
Weiner Sennyey Tibor: Tölgybeszéd - Vasárnapi levelek 111.
Weiner Sennyey Tibor: Két ember találkozik - (Képzelt riport holt költővel) Vasárnapi levelek II/12
Weiner Sennyey Tibor: Notesz a keleti frontról - Békássy Ferenc tömegsírból előkerült versei

NÍVÓDÍJAT KAPOTT A BÉKÁSSY-ÉLETRAJZ