Jelige: Elke04 – A Bazaltkirály
Jelige: Elke04
A Bazaltkirály
Városról álmodott, melynek minden utcáját macskakő burkolja, házainak fala acélszürke terméskő, a palatetők közt bazalttemplom tornya magaslik és bazaltszobrok a kockakővel kirakott terek díszei, őt pedig úgy emlegetik, a Bazaltkirály.
Három óra tájban riadt fel szendergéséből, arra a villámcsapásszerű felismerésre, hogy elfelejtett gondoskodni egyetlen megrendelésük leszállításáról. Pedig a teherautó napok óta megrakva állt az udvar félreeső szegletében.
Csak ábrándozol, Ladányi, semmire se fogod vinni az életben, hallotta magában osztályfőnöke hangját az évek távlatából. Ági néni könyörtelen jóslata nem csupán az egész tanári kar véleményét foglalta össze, találónak is bizonyult; a bányát, melyet előző évben, nem sokkal a huszonnegyedik születésnapja előtt örökölt, napok választották el a teljes csődtől.
Jó ideje rövidített műszakban üzemeltek, ilyenkorra szokás szerint egymaga volt a telepen.
Harmadik nekifutásra sikerült indítania és néhány óvatos próbakör után kikanyarodott az útra.
*
Mire megérkezik majd, már jócskán véget ér a munkaidő. A szebb napokat látott kúria sötétségbe burkolózik, egyetlen emeleti ablakban dereng csak fény. Elszántan indul meg felfelé.
*
Nagyjából félúton járhatott még csak az IFA-val, amikor egy távoli falucskában Madame Flagello befejezte a történelem dolgozatok javítását. Gyors készülődés után magára öltötte szürke gyapjúkabátját, az autóstérképen ellenőrizte az útvonalat, telefonjában meg a pontos címet: új ügyfélhez ment. A garázsból még egyszer vissza kellett fordulnia a fém bőröndkéért, amiben mestersége kellékeit tartotta. Közel az ötvenhez a memóriája, sajnos, nem volt már a régi.
*
Mindeközben a polgármester, miután munkatársait a közelgő karácsonyi ünnepekre való hivatkozással nem sokkal ebéd után elküldte, kellemes izgalomban töltötte a nap hátralevő részét.
Telefonált a feleségének, hogy egy váratlan, ám halaszthatatlan üzleti tárgyalás miatt nem ér haza vacsorára.
Az ötvenes évei derekát taposta és a második ciklusát töltötte a város élén. Úgy vélte, hogy ezek a tények önmagukban feljogosítják időnként némi kicsapongásra. Íróasztala titkos fiókjából elővette hát legújabb szerzeményét, kibontotta a diszkrét csomagolásból, azonban a fafogantyú puszta érintésétől olyan szívdobogás tört rá, hogy biztonságosabbnak látta kevésbé vérforraló tevékenységgel tölteni ki a kényszerű várakozás idejét.
Jobb híján a főtér felújításának terveit kezdte nézegetni. A Városfejlesztési Bizottság a macskakő burkolat mellett döntött, noha ő maga minden befolyását latba vetve igyekezett rábeszélni a tagokat a világos térkőre. Nem kedvelte az esőben veszélyesen csúszóssá váló bazaltkockákat, különösen mióta sógora révén egy beton térburkolatgyárban szerzett érdekeltséget.
Erről eszébe jutott, hogy a macskaköveknek éppen aznap kellett volna megérkezniük. A beszállító megbízhatatlansága mérhetetlen bosszúsággal töltötte el, de nem volt ideje szokásos dührohamainak egyikébe lovallnia magát. Tűsarkak semmivel sem összetéveszthető kopogása hallatszott, egyre közelebbről.
*
Valamivel idősebb volt, mint a férfi várta, azonban ez nem volt ellenére, sőt! A nő szótlanul a földre helyezte bőröndjét és egyetlen mozdulattal kibújt az elegáns kabátból. A kabát alatt, mely most szürke tócsaként ölelte körbe combközépig érő lakkcsizmáját, éjfekete fűzőt viselt. A fűző apró fodrocskában végződött, emiatt ránézésre lehetetlen volt eldönteni, hogy visel-e alatta bugyit vagy sem. A polgármester beleborzongott a kéjbe.
Hirtelen ötlettől vezérelve kapkodva levetette magáról ruháit. Immár mezítelenül letérdelt és két karjával, akár egy kardját királynőjének felajánló lovag, magasba emelte a míves bőrszerszámot.
Madame Flagello sejtelmes mosollyal az ajkán vette ki kezéből az ostort. Lassú, megfontolt léptekkel kezdett körözni a férfi körül.
– Nem hétköznapi dolgot kér tőlem, polgármester úr – mondta, hosszan elnyújtva a szavakat. Rekedt hangja olyan volt, akár a dorombolás, amitől a polgármesterben, aki egyébként ki nem állhatta a macskákat, gyorsabban kezdett keringeni a vér.
Büszkén húzta ki magát és a szerénység leghalványabb jele nélkül felelte: – Én magam sem vagyok hétköznapi ember.
Halk nevetés volt a válasz, aztán tévedhetetlen pontossággal csapott le az ostor.
A polgármester ijedten kapott csupasz ülepéhez.
– Úgy látom, először a nagy arcodból kell lefaragnunk – förmedt rá Madame Flagello.
– De hát még nem beszéltük meg a kulcsszót! Amit mondok, ha esetleg túllépnénk a határaimat! – hadarta a város első embere növekvő nyugtalansággal.
Összerándult, amikor az ostor ismét belemart a hátsófelébe.
– Pontosan tudom, hol vannak a határok – sziszegte a domina valahonnan hátulról. – Én húzom meg őket.
Két tenyerével a padlóra támaszkodva megkísérelt felállni, ám egy határozott rúgás megakadályozta ebben.
– Kérem – jajdult fel a polgármester.
Az ostor újra mozgásba lendült, de ezúttal nem érte be egyetlen suhintással, könyörtelen táncba fogott a fekete szőrrel borított combok hátsó részén. A bőrszíjak pattogása elnyomta a bizonytalan kopogást.
– Akkor beszélsz, ha kérdezlek! – rivallt a négykézláb álló férfira. – Megértetted?
– Igen – suttogta az kétségbeesetten.
– Érthetően beszélj! – utasította, mialatt jobb lábát a férfi vállára nyomta, a tűsarkat pontosan a kulcscsont feletti mélyedésbe fúrva.
– Igen! – kiáltotta a polgármester könnyekkel a szemében.
*
Az invitálásra a csőd szélén álló bányatulajdonos aki, irodalomtechnikai értelemben legalábbis, majdhogynem történetünk kezdete óta a folyosón várakozott, benyitott a polgármester irodájába.
– Ági néni? – kiáltott fel önkéntelenül, ahogy felfogta az elé táruló látványt.
Arcán a döbbenetet gyorsan váltotta a kitörni készülő nevetés, hogy azonmód átadja helyét a páratlan lehetőség felismerésének. Valami gátlástalan, szinte gonosz villant a szemében és a polgármester, akiben először a megmenekülés reménye kezdett ébredezni, a vesztesek beletörődésével hajtotta le a fejét.
Az ajtó már a Bazaltkirály mögött csukódott be.
