Ugrás a tartalomra

A gonosz jól megírt regénye - Szilasi László Szentek hárfája című regényének szegedi bemutatójáról

 "Megrázó szerzőként átérezni azt az állapotot, hogy írás közben valaki, valami felsőbb hatalom diktál. Mikor a regény nagyobbik felével elkészültem, azt tapasztaltam, hogy egy idő után már minden a történethez tartozik - vallja Szilasi.  Az irodalom így valójában nem fiktív dolog, hanem az alkotó tapasztalatainak lenyomata. A jelentés utóállapota a világnak, ezért az irodalmi szöveget mint világot kellene tanulmányozni" - Fekete Ilona tudósítása

 

 

 

A gonosz jól megírt regénye

 

- Szilasi László Szentek hárfája című

 

regényének szegedi bemutatójáról

 

    A 81. Ünnepi Könyvhét szegedi eseményei közül a legtöbb irodalomkedvelő talán Szilasi László regényének bemutatóját várta. Az eseményre 2010. június 3-án este nyolckor került sor a Grand Café vetítőtermében. A terem a késői időpont ellenére zsúfolásig megtelt. Ebben nem kis része volt annak, hogy az említett mozi és kávézónak a Baka István Alapítvánnyal közös rendezvényére igen ízléses műsorfüzet csalogatja az olvasni szerető irodalombarátokat.

Az érdeklődők előtt Erdélyi Ágnes vezeti fel a beszélgetést

   Szilasi László, aki 1964-ben született Békéscsabán, ma már szegedinek számít, hiszen a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docenseként régi magyar irodalmat tanít, magát főként irodalomtörténésznek vallja, de a kortárs magyar irodalom szövegeit is jól ismeri. Nevezetes kifinomult ízléséről és megalapozott értékítéletéről, legyen szó kritikáról vagy tanulmányról. Ezen az estén szépíróként mutatkozott be, ez a regény, a Szentek hárfája ugyanis első önálló szépirodalmi műve.

A beszélgetők: Szilasi László, Müllner András és Milián Orsolya  

   Müllner András (ELTE BTK) és Milián Orsolya (SZTE BTK)  kérdéseinek kereszttüzében kellett vallomást tennie a szokatlan írói fordulatról, regényének cselekményéről, munkamódszeréről s esetleges további terveiről.
   Erdélyi Ágnes bevezetőjében elmondta, hogy  régen vártuk már ennek a regénynek megjelenését, bármilyen titokban is tartotta a szerző eddig készülő munkáját. Az est moderátorait is az izgatta, miért adja regényírásra a fejét egy ismert irodalomtörténész és kritikus. (Egyik hetilapunk kritikusa pedig igen sajátosan fogalmazott: „itt egy tapasztalt szövegművessel van dolgunk, akinek nem csak ötletei, hanem határozott elképzelései vannak a próza működéséről”.)

    Milián Orsolya gazdag ornamentikájú, sűrű szövésű olvasmánynak minősítve a regényt az indító okokra volt kíváncsi. Müllner András pedig a jelenleg még „pult alól” sem szerezhető könyvet röviden bemutatja a hallgatóságnak. Az elbeszélők (eltérő időben) a múlt század 20-as éveiben történt gyilkosság (és az ezzel összefüggő bombamerénylet) indítékait akarják felderíteni. Miért ölte meg Grynaeus Tamás diák, Omaszta Mátyás árpádharagosi módos gazdát 1924. december 24-én az evangélikus gyülekezet hagyományos éjféli miséjén? Hová tűnt el nyomtalanul a tettes és a holttest a helyszínről?

   A szerző  emlékezete szerint 2005 karácsonyán kapott családjától ajándékba egy igen szép képes albumot a régi Békéscsabáról (Árpádharagos). Békéscsaba soknyelvű és kultúrájú  környezete, izgalmas és sokszor bosszantó építészeti remekművekei, a gyermekkor, diákemlékek , a viharsarok 56-os eseményei, a nagyszülők és szülők (el)hallgatásai, a sokszor tragikus, néha szép szlovák-magyar együttélés – s talán egy ténylegesen megtörtént gyilkosság – adhatták azt a „lökést”, hogy írni kell róla. Ez megfogalmazódik magában a regényben is: „Ami téged személyesen érdekel benne, azt kell előásnod, azt kell megcsinálnod, mást úgyse tudsz” – kezdi kutatásait szülővárosában a frissen végzett bölcsész, Kanetti Norbert, 1989 forró nyarán.

   A tudósító emlékszik egy másik estre, könyvre és íróra ( Darvasi László: Virágzabálók). Akkor Radnóti Sándor irodalomtörténész azt mondta: irigyli Szegedet, mert kevés magyar városnak van ilyen írója és ilyen regénye. Mostantól elmondhatjuk, Békéscsaba regénye is megszületett, egy bűnügyi történetbe szőtt történelmi regény, várostörténet a 20. századi Magyarországon.

Néhányan a barátok, kollégák közül: Fazekas Sándor, Odorics Ferenc és Mikola Gyöngyi  

   A  regény  korábbi elkészültének egyetlen akadálya volt csak, a szerző egyetemi munkája. Nyári szünetekben, törökszentmiklósi alkotó magányban, az író egyéni bioritmusa szerint – délelőtt 8 és 12, délután 4 és 7 között – született meg az öt fejezet . Az első és az ötödik (Makovicza, 1924) keretbe foglalja a másik hármat:  I. Dalmand és Palandor, 1928 ; II. Ladik és Béres, 1954-56 ; III. Kanetti és Omaszta, 1989. A történetmesélők nem egy időben élnek, és így más-más történetet ismerünk meg az egyes fejezetekben, melyek egyúttal mindig egy nyomozás, egy férfibarátság történetei. Minden nyomozópáros más-más következtetésre jut, és mindegyik baleset vagy merénylet áldozata lesz.

   Müllner András a jelenlévők kíváncsiságát igyekszik kielégíteni, amikor a különös címről és a még különösebb könyvborítóról kérdezi Szilasi Lászlót. A válasz több mint érdekes. A borítón található fotónak semmi köze a mű tartalmához, de jól néz ki. A kép egy 1920-as évekbeli nyitott sportkocsit ábrázol sofőrjével, felülnézetben. A borító tervezőjét lehetne még megkérdezni, ha itt lenne. Minden  elképzelés erőltetett lenne, bár hangulatában tükrözője egy letűnt világnak

Néhány példány a regényből  

A cím magyarázata egyszerűbb. A Szentek hárfája tulajdonképpen a mai nevén Tranosciusként is emlegetett evangélikus énekeskönyv-gyűjtemény, a Chitara Sanctorum, mely a huszadik század végéig biztosan ott volt minden család könyvespolcán. A „szláv Luher”-ként is emlegetett sziléziai lelkész, Georgius Tranoscius adta ki Lőcsén 1636-ban, akkor 413 énekéből 150 a saját verse volt. A regény címe az énekeskönyv címe magyarra fordítva.

   Milián Orsolya kutatása nyomán derült fény arra, hogy a 90-es évek elejétől Szilasi László álnéven novellákat írt, amelyek sohasem jelentek meg kötetben, az írói álnév néhány szereplő alakja és neve (Kanetti Norbert) átkerült, először a Németh Gáborral írt közös munkájukba (Kész regény, Filum, 2000),  majd a mostani regénybe is, jelezve, hogy  a szerző mára megbékélt novellahősével.

   Regényem a „gonosz regénye” - hangzik a szerző vallomása. A gonoszról szól, amely elpusztítja szereplőit, de maga is halálra van ítélve. Lehet ez a gonosz Omaszta Mátyás, de lehet az elnyomó diktatúra, a hidegháború. Emellett adott egy vidéki város, különös, monumentális nyugtalanító épületeivel, 20. századi viharos történelmével. Adott az írói látomás, elképzelése arról, amit szeretne megírni. A történetet és a helyszínt ki lehet találni, de a valóságot is meg lehet írni, és az mindig érdekesebb a fikciónál.

   Milián Orsolya és Müllner András további kérdései arra szeretnének választ kapni, hogy milyen érzés regényt írni, milyenek az ilyen típusú alkotói munka tapasztalatai. Ennek a folyamatnak szép összefoglalását kapjuk Szilasi Lászlótól. Írni olyan, mint képzőművészeti alkotást létrehozni, mint amikor egy festmény vagy egy szobor születik. Meg kell alkotni egy anyagot, azt formálni, alakítani, míg meg nem születik az alkotás. Azt, hogy elkészült, megérezzük abból, hogy tovább már nem formálható. Megrázó szerzőként átérezni azt az állapotot, hogy írás közben valaki, valami felsőbb hatalom "diktál". "Mikor a regény nagyobbik felével elkészültem, azt tapasztaltam, hogy egy idő után már minden a történethez tartozik" - vallja Szilasi.  Az irodalom így valójában nem fiktív dolog, hanem az alkotó tapasztalatainak lenyomata. A jelentés utóállapota a világnak, ezért az irodalmi szöveget mint világot kellene tanulmányozni.

   Óhatatlan a felmerülő kérdés, mi jön az elkészült regény után. Szilasi László őszintén válaszol: "most üresnek érzem magam, egy árva gondolatom sincs, és mégis állítom, regényt írni nagyon felemelő érzés, mennyei állapot, olyan mint a drog, jó csinálni". Arra a kérdésre, hogy szépíróként másképp olvassa-e ezután mások műveit, azt válaszolja: biztosan! Másként ír kritikát is - teszi hozzá. Eztuán rövid kritikákat nem szeretne írni, ugyanis nem teszi lehetővé, hogy alaposan lemerüljön egy másik alkotó világába.

   Az est végül  hangulatos, derűs közös beszélgetéssé alakul, és a dedikáció sem marad el. De hiába a kérdések, hogy miért is ölte meg  Grynaeus Tamás diák Omaszta Mátyást azon a karácsonyi misén. Ehhez nekünk is részt kell vennünk a nyomozásban, és kiderül, nem minden krimi lektűr, és vannak olyanok, melyek kifejezetten igénylik az újraolvasást.

   Fekete Ilona

Fotók: Grand Café, Szeged
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.