ÉRINTÉSEK - A LÉLEK TÉVELYGÉSEI - Ujfalusi Éva

 Ezek a piros gondolat-madzagok az élet, a vér színével, intenzitásával folynak, kanyarognak a képtéren. Mindkét alkotáson megkötnek vagy megérintenek valamit, indáznak és rögzülnek a folyamatban. Érzelmi, egyszersmind gondolati történések ágbogai.

(A lélek tévelygései, részlet, Keresztény Múzeum, Esztergom)

ISMERETLEN MŰVÉSZ: A LÉLEK TÉVELYGÉSEI -
FRIDA KAHLO: A REPÜLŐ ÁGY

A MEGFOGHATATLAN KÉPEI

Ujfalusi Éva sorozata

Az esztergomi Keresztény Múzeumban a lány, akivel együtt haladtunk a középkori, majd reneszánsz képekkel kirakott termeken át, szóba elegyedett az egyik teremőr nénivel. Elkóboroltam, de végül csatlakoztam hozzájuk, s hallgattam a képekhez fűzött magyarázatokat a motívumokról és szimbólumokról. Nagy szerencse volt ez számomra; a nyugdíjas hölgy szeretett mesélni a képekről. Az egyik nagyon érdekessé vált, mert, ha egyedül nézem, valószínűleg elsiklok mellette. Az ismeretlen osztrák vagy magyar festő képe két részből állt valaha, de csak az egyik volt kiállítva. A másik megsemmisült, talán elveszett. Felirat nem jelezte a hiányt. A teremőr hölgy mondta el, hogy a másik részen egy fiatalember lehetett, aki imádkozás közben kissé elkalandozott a gondolataival - ezeket jelzik a vörös vonalak mint elkószált gondolatösvények. A képbe futó vonalak megragadtak engem is, olyannyira, hogy mikor Frida Kahlo A Henry Ford kórház, avagy A repülő ágy című képét láttam Bécsben, egy ilyen kis egyezés is magához vonzott.

Ismeretlen festő: A lélek tévelygései (1430 körül)

Képzeletben áramló képek. Finom, hártyaszerű, ívesen lecsukódó szemhéjak mögötti termékenység. Ez a sötét, akár a petricsésze a baktériumoknak, a belső mozgás tökéletes közege.A lecsukott szem mögött jönnek és mennek a képek, gondolatok, érzések, ízek, színek… Ülünk, nem csinálva semmit. Világok mozognak mégis bennünk. Folyamatosan teremtődik a valóság.
Legtöbbször nem vagyunk tudatában, mennyi megfoghatatlan folyamat játszódik le bennünk, még ha csak a ráció szintjén is. Nem tudunk róla, mert nem figyelünk rájuk, mert öntudatlanul folynak végig rajtunk, miként az álmaink; kiszolgáltottak vagyunk nekik; pörögnek, s vonnak önmagukba. Akkor szembesülünk igazán velük, mikor szétszórtak vagyunk. Figyelni akarunk, de valami nem engedi.

Ezek a piros gondolat-madzagok az élet, a vér színével, intenzitásával folynak, kanyarognak a képtéren. Mindkét alkotáson megkötnek vagy megérintenek valamit, indáznak és rögzülnek a folyamatban. Érzelmi, egyszersmind gondolati történések ágbogai. Egyik kép sem a reális viszonyokon belül ábrázol; láthatatlan folyamatot tár fel, s messze van a hétköznapi tapasztalás anyagi, tárgyiasult szemléletétől. Az emberről, annak pillanatnyi létezésében, ezek a mozgások árulkodnak. Ezek a tűnékeny vonalak.

A lélek tévelygései.

Frida Kahlo: A Henry Ford kórház, avagy A repülő ágy (1932)

„Mert amit megfogok, az engem megfogott.” (Hamvas Béla) Ha vágyak ébrednek bennünk s tárgyakhoz tapadnak, már megvalósíthatatlan a teljesség, az egység, az isteni minőség… Megragadni akarunk dolgokat, hogy mind-ezek majd gazdaggá teszik az életet; a birtoklásban, megszerzésben fényezzük magunkat. Látszatgazdagságunk azonban a meddig tart? Kincseket rejtő ládikák, szép házak sora, felcicomázott paripa, finom kelmék… asszony, bor, mámor, élvezetek: meddig tartanak megbűvölve? Minek a markában vagyunk?
Számomra a képek akkor változnak át anyagiból szellemi minőséggé, ha az ábrázolt tárgyakat az önmagukból kibomló szimbólumaik szerint kezdem el szemlélni. Így hozható vissza az elkóborolt figyelem az isteni felé, így foghatóak meg a piros szálak, így tanulja meg az ember kezében tartani az életet, a vágyait, késztetéseit; hiúságát visszavéve így tud megnyílni az anyagi csábítás leplével takart, de alatta sértetlen, sérthetetlen igazság felé. Kitágul a világ, szentséggé alakul az élet. A megformált festmény a belső kivetüléseként figyelmeztet: az eltévelyedés széles útjára irányítja a figyelmet.
A Henry Ford kórház, avagy A repülő ágy Frida Kahlo sokadik vetélésének fájdalmából született. Teljesen más, mint az ismeretlen középkori mester festménye. Hasonlóságuk az odakötöttség. A kép viszonylag kicsi és igen személyes. Egy sivár, meddő területet övező ipari táj látványa - beszédes. A szinte börtön vagy ketrec képzetét keltő ágy fehér lepedőjét átitatja az elfolyó vér: a megújulni képes életerő folyik el. Elfolyik, megkötődik a fájdalomban; az ágy körül úszó, szimbolikusan konkrét formák lebegnek. Mintha az ágy a víz alá süllyedne, s az ember visszatartott levegővel feküdne, csak feküdne tehetetlenül - mígnem újra megtöltődik a tüdeje levegővel a föléje terülő égbolt szabad kékjében. A magzat, a csiga, a medencecsont: masnira kötötten lebeg mindahány. Eloldhatóak. S akár a luftballon, egyszer kipukkannak, és a súly, mely sebzően fájdalmas volt, elillan.

Számomra az a csodálatos a két festményben, hogy egyetlen képi elem hasonló használatával mennyi közöset tud megragadni a két művész, évszázadok távolságából is - noha személyes létüknek más és más dimenzióit ábrázolják.

Tőzsér Árpád

Megfoghatatlan

Néha fölcseng a telefon,
abból a múlt időből telefonálnak neki,
amelybe már nincs bejárása,
s amelyről mégis tudja, hogy valahol
teljes egészében megvan,
nem hiányzik belőle
egyetlen hangzó,
egyetlen félreértés,
egyetlen verébfi sem.

Tudja, még áll a régi imaház,
melynek egy padját apja,
a mester csinálta anyjának,
a gazdaasszonyok közül kiútált
mesternénak, s egy másik faluban
áll a várfal, amelyet Tar Lőrinc emelt,
a pokoljáró, s áll alatta az iskola is még,
ahonnan viszont őt útálták ki,
mert furcsán ikerítette
a mássalhangzókat,
s Tar Lőrinc utódai
az idegen kénkőszagot
nem szívelték.

Berreg tokjában a banánforma készülék:
halló, itt egy elfeledett szív verése!
Hogyan talált rá a hívás?
Hogyan? Megfoghatatlan.

Forrás: Alföld, 2007. július