Irodalmi Jelen

TÁGRA NYÍLT SZEMEK - GAZDAG ÁGNES és NAGY SÁRA festményei

2010. október. 17. - 21:24

A vászonról ránk tekintő reális vagy szürreális alakok nyílt tekintetében ezernyi rejtély lapul. A személyiség, a személyes emlékek elfelejtett vagy épp feledésbe kényszerült mozzanatai, jók-rosszak egyaránt. Apró titkok, melyek mint földre esett diók arra várnak, hogy szétroppantsuk őket.

GAZDAG ÁGI - NAGY SÁRA

TÁGRA NYÍLT SZEMEK

Barta Edit művészportréi

Gazdag Ági és Nagy Sára képi világa, alkotói habitusa eltér egymástól, képeik mégis úgy hatnak egymásra, mint a komplementer színek, ha egymás mellé kerülnek: saját jegyeikkel kiemelik, felerősítik a másik vonásait – és annak hatását. Nagy Sára expresszív portrésorozatának szereplői izzanak, vibrálnak, lüktetnek a vásznon, Gazdag Ági hűvös és titokzatos tekintetű rokokó hölgyeivel szemközt. Munkáiknak közös hívószava a tekintet: a vászonról ránk tekintő reális vagy épp szürreális alakok tekintetében ezernyi rejtély lapul. A személyiség, a személyes emlékek elfelejtett vagy feledésbe kényszerült mozzanatai, jók és rosszak, kellemesek és kellemetlenek egyaránt. Apró titkok, melyek mint földre potyogott diók arra várnak, hogy szétroppantsuk őket.

Gazdag Ági borongós, ködlepte festményei gyakorta idézik a reneszánsz portréábrázolás hagyományait; alkotásai sok esetben parafrázisok, melyeken a művészet történetéből jól ismert, ikonszerű alkotásokra ismerhetünk, mint Leonardo Mona Lisája vagy Tiziano Urbinói Vénusza. De Gazdag képeinek szereplői "Álmosvölgy lakói": játékmackók, plüssnyuszik, vattacukor-hajat viselő, manószerű lánykák. Kik ezek a kedves, mégis nyugtalanító lények, akik Gazdag Ági képein vissza-visszatérnek, s miféle világ nyílik meg előttünk tágra nyílt szemük ívében?

Akik ismerik, vagy egy ideje már követik Gazdag Ági festészetét, tudják, hogy jó ideje formálódik ez a groteszk, olykor cinikus, mégis kedves, meseszerű lényekkel teli világ. Amelynek immár védjegye a borongós, mégis finoman árnyalt színvilág, az örökös „viharelőtti állapot”, s a reneszánsztól a rokokón át egészen a pop-artig ívelő tárgykultúra. Mindez a képek aprólékos kidolgozásmódjával komplex világot teremt, mint azt legújabb, a Hosszúfülű lányainak elrablása című festményén is láthatjuk. Ha a gombszemű, pufók arcú, szembogár nélküli babákra, a karikásszemű, Tim Burton-filmeket idéző Madonnára tekintünk, vagy a nyuszival várandós rokokó udvarhölgyre, ugyanaz a nyugtalanító, zsigeri érzés fog el bennünket, mint kisgyerekként a csodákkal teli mesék hallatán. Gazdag Ági képeivel egy évtizedek óta a padláson porosodó bőröndöt nyit fel, s a kofferben a plüssfigurákon túl, saját gyerekkorunk emlékei, érzései lapulnak. Így nem csoda, ha Gazdag Ági képei egyszerre félelmetesek és lenyűgözőek, olyanok, mint saját múltunk.

Nagy Sára portrésorozatának – mely a Bóbita címet kapta – modelljei hús-vér nők; tekintetük nyíltságából, őszinteségéből arra következtethetnénk: tükörbe néznek. Hasonló helyzet, mikor az ember fényképezőgéppel a kezében önportrét készít, s a kamerán és rajta kívül senki más nincs jelen. Amikor bármifajta közvetítő vagy épp „felesleges” személy nélkül képesek vagyunk és merünk önmagunk lenni – amikor nem kérdés számunkra, hogy kik vagyunk pontosan, mert épp önmagunk vagyunk. Nagy Sára modelljeinek tekintetéből is ekképp tolul a válasz: „én vagyok”. Szereplői biztos én-tudattal rendelkeznek, vagyis tisztában vannak önmaguk jó és rossz tulajdonságaival, kvázi hibáikkal, s vállalják olykor esetlenségüket, olykor zárkózottságukat - vagyis mindazon tulajdonságokat, amiket az ember többnyire megpróbál elrejteni.

Nem ellentmondásoktól mentes festészet ez, s talán érezzük is, hogy ez az ellentmondás a képek alkotóját dicséri. Két okból is: egyrészt, mert Nagy Sára képein a szereplők – noha tudatában vannak saját személyiségüknek – egyszerre tudatosak és tudattalanok. Másrészt, mert Nagy Sára ábrázolásmódja nem fotórealista hagyományokat követ, hanem az expresszionizmus legmagasabb fokán ég. Festményein a tárgyi környezet lecsupaszítva, jelzésszerűen van jelen a háttérben, portréi középpontjában a modellek személyisége áll. A modellek testtartása, s a művész által használt színek árulkodók, mert legalább annyit elárulnak a képek alkotójáról, mint az általa ábrázolt nőkről.