A Kosztolányi-reneszánsz – Szerkesztői jegyzetek 2.
Milyen újdonságokat tartogat még Kosztolányi Dezső életműve? Hogyan olvashatjuk, nézhetjük és hallgathatjuk a költő, író, publicista alkotásait?
Az elmúlt év és a jelenlegi is a Kosztolányi-reneszánsz időszakának nevezhető. Legfőbb erénye, hogy nemcsak a kultuszt erősíti, hanem – túl a kánon bővítésén – tudott és tud kritikusan is viszonyulni az életműhöz. Ennek egyik legfőbb jele, hogy egyre nagyobb hangsúly esik azokra a publicisztikai szövegekre, melyek gyakran antiszemita élű fordulataik miatt eddig kimaradtak a kánonból. Egy részüket az álnév és a névtelenség miatt nem ismerhettük, más részüket a publicisztikáról megfeledkező irodalomszemlélet nem tartotta vizsgálatra érdemesnek.
A Kosztolányi-életmű felderítése tovább folytatódott és folytatódik abba az irányba, melynek keretében tudományos igényű kritikai kiadássorozat készül a Kalligramnál. Ennek első darabja az Édes Anna című regénynek a genetikus textológia módszerével készült változata, amely egyszerre közli a kézirat és az első megjelenés betűhív kiadását számos, eddig ismeretlen kutatási eredménnyel, elfeledett kuriózumokkal, például a színpadi változat közreadásával. De előkészületben van a Kosztolányi-levelezés és a naplók hasonló metodikával történő kiadása is, csakúgy, mint a további regények, az értekező próza, a fordítások és a versek feldolgozása. Ezt a tudományos vonulatot erősíti Szegedy-Maszák Mihály monográfiája (Kosztolányi Dezső, Kalligram, 2010), amely a kánont és a Kosztolányi-szövegek kontextusát kívánja feszegetni.
Mindezzel párhuzamosan egyre fokozottabb figyelem irányul az életmű peremén álló dokumentumokra, melyeknek irodalmi értéke is vitatható, és inkább árnyalják a szerzőről kialakult képet, mintsem mélyítik a szövegek értelmezését. A „most elmondom, mint vesztem el”. Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumai (Kalligram, 2010) című kiadvány a haldoklás ideje alatt készült feljegyzéseket mutatja be, alapos kísérőtanulmányokkal és jegyzetekkel. Fűzfa Balázs kritikájában kiemeli ennek megközelítési lehetőségeit, ami annyival egészíthető ki, hogy a meghalás kérdését a szépprózában is gyakran feldolgozó Kosztolányi szenvedésén keresztül az elmúlás fázisait ismerhetjük meg, már-már a kegyelet határait súroló emberközeli helyzetben.
A Kosztolányi-életmű további hatásának záloga lehet, ha nem feledkezünk meg a szélesebb közönségről és a diákságról sem, azaz nem csak a szakma belügyének tartjuk az újraolvasást, újrakiadást. A szabadkai Nagy Versmondás az iskolás korosztályokat megmozgatva formálta közösségi élménnyé a Hajnali részegséget, amely a Tizenkét legszebb magyar vers programsorozat újvidéki állomásán egy konferenciával folytatódott. Az életmű legismertebb darabjának feldolgozására tett kísérletet a Szegedi Nemzeti Színház, amikor színre vitte az Édes Annát. Molnár H. Magor írásából arra kaphatunk választ, hogy milyen újdonságokat kínál az adaptáció. Esterházy Péter pedig Esti című kötetében formálta saját képére a felismerhetetlenségig újragondolt novellaciklust.
A Kosztolányi-reneszánsz évei talán éppen annyira lezárhatatlanok, mint az életmű egyes darabjainak rendszeres újraolvasása, melynek legfontosabb lábjegyzete mégiscsak az ember, aki a szöveget olvassa, nézi, hallgatja.
AJÁNLOTT IRODALOM
