Art-mozik halála, filmklubok reneszánsza?
A szegedi Grand Café Mozi és Kávézó programszervezőjével beszélgettünk a fővárosi és a vidéki művészmozik helyzetéről, a működés feltételeiről, a technikai visszalépésekről, a reneszánszukat élő filmklubokról és Európa legnagyobb celluloidtekercs-megsemmisítőjéről: Magyarországról.
Miért van szükség ma Magyarországon art-mozikra?
Nagyjából ugyanazért, amiért szükség van színházakra, könyvtárakra, művelődési házakra és alkotóközösségekre. A művészmozik Magyarországon olyan filmalkotásokat mutatnak be, amelyeket a plázák valószínűleg nem vennének fel a repertoárjukba.
Akkor úgy gondolod, hogy a plázák és a művészmozik kiegészítik egymást?
Mindenképpen, mármint a jelenlegi felállásban. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltétlenül jó a mostani rendszer, de kétségtelen, hogy a filmes spektrum két ellentétes végén helyezkednek el.
Előfordul átfedés a kettő között?
Persze. Van egy pejoratív hangzása a művészfilmnek: az átlagember fejében ez egy rettentően vontatott és nézhetetlenül unalmas szenvedés. Néha azonban a plázák art kategóriába sorolt filmeket is felvesznek a műsorukba. Tehát a művészfilm nem azt jelenti, hogy mindenképpen depressziós és kevés párbeszéddel dolgozó alkotást kell elképzelnünk. Számos olyan rendezőnk van, aki művészfilm kategóriába is sorolható filmeket gyárt, és ha ezeknél nagy nézőszámra lehet számítani, akkor a nagyobb mozik is ráharapnak. Az elnevezés ilyen szempontból nem szerencsés, mert a „művész” azonnal evokál egy lila sálas, elszállós, pipafüstös bölcsészimázst, amit sokan visszataszítónak találnak.
Tudnál olyan filmeket mondani a közelmúltból, amelyek futottak a plázákban is és itt, a szegedi Grand Caféban is sokan látták?
Talán a Hold című monodráma, ami majdnem színházi kamaratörténet. De ilyen volt a Vérző olaj, a Nem vénnek való vidék, vagy A tetovált lány is.
Miből tartják fenn magukat az art-mozik, például a Grand Café is?
Már a kezdetektől megpróbáltunk több lábon állni, nemcsak művészmoziként funkcionáltunk, hanem van kiállítóhelyünk, helyet adunk író-olvasó találkozóknak, könyvbemutatóknak, szimpóziumoknak, konferenciáknak, koncerteknek, performanszoknak, előadásoknak, így a pénzügyi források is több helyről jönnek össze. Egyrészt az art-mozik támogatási rendszere, ami most omlik össze, eddig valamennyire hátteret biztosított. Létezett egy normatív támogatás, amit art kategóriába sorolt moziként nézőszám után kaptunk, tehát minden egyes eladott jegyet az állam x forinttal finanszírozott. Ez automatikusan járt, a feltétele az volt, hogy az art-mozi kritériumoknak meg kellett felelni. Ez azt jelenti, hogy minden nap kell vetítéseket tartani – legalább 1 „art” kategóriába sorolt filmmel. Ez a rendszer papíron még működik, csak a pénz nem jön. Lehet mást is vetíteni, de azokra nem jár a támogatás. Ha lenyomjuk a Terminátor 4-et, arra nem kapunk pénzt.
Aztán a Magyar Mozgókép Közalapítványnak voltak pályázatai különböző filmes rendezvényekre, ez lehetett filmklub, nemzeti filmhét, animációs-filmnap, filmes fesztivál, stb. Ez változó összeg, de általánosan elmondható, hogy csakúgy, mint a kultúra más területein, a vidéki támogatási összegek jelentősen elmaradtak a fővárositól. Tehát vidéken 100-150 ezerből kellett megcsinálni ugyanazt, amit Pesten 1,5 millióból valósítottak meg. Ugyanúgy pályázunk folyamatosan a Nemzeti Kulturális Alaphoz, a Nemzeti Civil Alapprogramhoz is, és szkenneljük, mi lehet még pénzforrás. Most éppen egy TÁMOP-os pályázatban vagyunk benne, ez egy egész nagy összeg, 8,8 milliós projekt, ami egy éven keresztül tart.
A város támogatja a Grandot valamivel?
A helyet egy jó darabig ingyen kaptuk, most már bérleti díjat kell fizetnünk az épületet kezelő Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft-nek, tehát kvázi azzal támogat a város, hogy csökkentett összegű bérleti díjat kér.
Mikor szűnt meg az állami támogatás folyósítása?
A kormányváltáskor. Teljesen befagyasztották a pályázati pénzek utalását. Kiderült, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványnál van egy igen jelentős hiány, és azóta nem történtek kifizetések. Nemcsak a megnyert pályázati pénzek, hanem a már megítélt, leszerződött normatív támogatási összegek sem érkeztek meg.
Érdekes, mert azt olvastam, hogy más kezdeményezések alapján, de a budapesti art-mozirendszer megmenekült. A vidéki art-mozikat ki fogja megmenteni?
Ez egy kettős dolog. A 9 budapesti art-mozi is úgy működött, hogy egyrészt ők is kapták az Magyar Mozgókép Közalapítványtól a normatív támogatást, másrészt a fővárostól is kaptak tavalyi évig összesen évi 80 milliót. Ezt a városi pénzt vonták meg az idén, ezért kezdtek lobbizni, aminek az eredményeképpen egy LMP-s beterjesztés után 70 milliós, tehát 10 millióval csökkentett, de akkor is jelentős összeget kaptak az önkormányzattól. A budapesti art-mozik zöme ingyen vagy esetleg jelképes bérleti díjért birtokolja a helyiséget, ahol működik. Tudni kell még, hogy az Art-mozi Egyesületben 2 évvel ezelőtt volt egy szakadás, amikor gyakorlatilag felbomlott a szervezet, és különvált a vidék és Budapest. Így a budapesti Art-mozi Egyesület az ország többi art-mozijától teljesen függetlenül működik, ezért nem is volt szép tőlük arra hivatkozni, hogy „bezzeg a vidéken milyen jó, mert ott az önkormányzatok megtámogatják a mozikat, de Budapesten katasztrófa van”. Fontos az is, hogy Budapesten több művészmozi egyben forgalmazóként is működik. A Cirko (Cirko-Gejzír), a Budapest Film, vagy az Odeon eleve számos olyan alkotást mutat be, ami a sajátjuk, így a kölcsönzési díj értelemszerűen a náluk marad. Az általános kölcsönzési díj egyébként a jegybevétel 45-50 %-a, ami azt jelenti, hogy megveszed a jegyed példának okáért 500 forintért, akkor abból 250 forint megy a film forgalmazójának.
Ez egy egész jó arány, ha azt vesszük alapul, hogy a könyvterjesztésben gyakran 60 %-os árrést emlegetnek. Ki és hogyan állapítja meg Magyarországon, hogy mi számít művészfilmnek?
Ezt a Nemzeti Filmirodánál egy - jelenleg 5 fős - bizottság dönti el. Hogy mi alapján? Itt sokat számít a szubjektív ítélet, de figyelembe veszik a fesztiválokon történő szereplést is. A filmforgalmazók részéről elég erős a lobbi, hogy az általuk behozott filmet sorolják be az art kategóriába, hiszen akkor sokkal nagyobb körben terjeszthető. Mégis, rengetegszer fordult elő, hogy egy egyértelműen művész kategóriába tartozó film nem kapta meg az art besorolást, és ez kinyírta az alkotást. Mondok egy egyszerű példát: David Lynch legutolsó filmje, az Inland Empire érthetetlen módon nem kapta meg az art minősítést. Ez tipikusan a plázában eladhatatlan alkotás. Így a művészmozik nem vették fel a műsorukra, vagy kevesebbet játszották, mert nem járt utána támogatás. Az egész bukta lett. Berakták a Belvárosi Moziba, a nagyterembe, és ment az 500 férőhelyes teremben 3-4 nézővel.
Mi a helyzet a jogdíjakkal?
Amikor egy forgalmazó piacra dob egy filmet, eldönti, hogy meddig szeretné forgalmazni. A jogdíj ennek függvényében változik. Amikor letelik a játszási idő, a kópiákat be kell zúzatni, és többet nem vetíthető a film. Hiába szeretnél megnézni egy 2008-as filmet, lehet, hogy már nincs forgalmazásban. Sokan kérdezik, hogy miért nem játszunk régebbi filmeket, például a Szárnyas fejvadászt. Hát ezért.
Ez azt jelenti, hogy a filmeknek, azok hordozóinak nincs is archívuma?
A művészfilmeknek nincsen. A Magyar Nemzeti Filmarchívum gondoz olyan – zömében magyar – filmeket, amelyeknek az eredeti kópiái megvannak. Ezek Budapesten az Örökmozgóban állandóan műsoron is vannak, tehát igény lenne rájuk. Sajnos ezek sem adhatók ki nyilvános játszásra, csak filmkluboknak. Másrészt rengeteg ilyen típusú, az archívumban található hazai filmet nem lehet kölcsönözni, mert tisztázatlan a jogi státuszuk. A külföldi art-mozikban a negyvenes évektől napjainkig mindenhonnan játszanak filmeket. Ezt itthon nem lehet megtenni – csak szolgai utánjátszás van, jelentős lemaradással.
Az volna jó, ha a jövőben ki lehetne építeni egy rendszert, ami teljesen digitális, műholdas összeköttetésben áll a forgalmazóval vagy a gyártóval – ez egyébként a televíziózásban működik. Az adott filmet a mozi közvetlenül a jogtulajdonostól kapná ilyen formában, megvásárolná a jogot néhány vetítésre, letölti a központi adatbázisból, majd automatikusan törlődne a merevlemezről.
Hogyan változik a szegedi art-mozinak a látogatottsága mostanában?
Stagnál. Sajnos nálunk is érvényesül az országos trend, a folyamatos visszaesés a 2000-es évek közepétől. Most azt art-mozik kihasználtsága 10-15 %-os, nálunk 70 férőhelyes a terem, ez 7-10 embert jelent. Vannak kivételek, most a Facebook-film, a Social Network nagyon jól ment. Vannak ilyen hype-ok, de a művészmozik az ilyen népszerű filmekre nem tudnak építeni, mert a legtöbbjük – amint mondtam – utánjátszó. Tehát kipörgetik a multiplexek a filmet, amíg van benne potenciál, és csak utána kerül a kisebb mozikhoz. Mire eljut egy ilyen méretű helyre, mint a Grand Café, addig az emberek vagy letöltötték, vagy megnézték a plázában. Amivel lehet javítani a nézettségi adatokon, azok jellemzően a filmklubok. Azt vesszük észre, hogy újra reneszánszukat élik. Jelenleg 3 aktív filmklubunk fut, és mindjárt indul egy 4. és egy 5. is. Ez mutatja, hogy az emberek igenis igénylik a közös mozizás élményét. Egyébként egy régebbi filmre esetenként sokkal többen bejönnek, mint egy újra.
Milyen tematikájúak ezek a filmklubok?
Most van egy David Lynch Filmklubunk, ez értelemszerűen népszerű, ő kortalan minőség. Fut egy „Befogadók és kirekesztők” filmklub társadalmi integráció és szegregáció témában. Emellett egy angolszász kultuszfilmeket bemutató sorozatunk is elég látogatott. Most fog indulni egy kimondottan Szegeden tanuló külföldieknek szánt sorozat is.
Említetted a letöltéseket. Mennyire jelent konkurenciát a művészmoziknak a torrenthálózatok rendszere?
Abszolút nem vagyok letöltés-ellenes. Eleve rengeteg olyan film van, ami nem kerül be a magyar forgalmazói rendszerbe, és máshogy nem nézhető meg. Érdemes átlapozni a Filmvilágot, hogy hány olyan filmről írnak bennfentes hangú bemutató elemzéseket, amik nem voltak Magyarországon forgalomban. Felmerül a kérdés: hogy látta őket a cikk szerzője? A művészmozikat egy picit rosszabbul érinti a torrentezés, mint a nagyobb hálózatokat, a filmforgalmazás egyenetlenségei miatt. Egy menő, éppen népszerű filmnek az Interneten órák alatt képes elterjedni a híre, ami növeli az érdeklődést. Rendszeresen tapasztalom, hogy kérdezgetik az emberek, hogy mikor lesz már az a bizonyos film. Legutolsó két ilyen példa Lars von Trier Antikrisztusa és a Scott Pilgrim a világ ellen. Mindkettő hónapokat vagy akár fél évet csúszott a külföldi bemutatóhoz képest. Az emberek ennél sokkal türelmetlenebbek, és sokkal hamarabb akarnak hozzájutni az információhoz. Ez valahol egyébként jogos. Mi a megoldás? Ne olvassunk el egy elemzést egy filmről azért, mert még nem láthattuk? Nem, akkor inkább letöltöm, és este megnézem, utána elolvasom, hogy miért ilyen népszerű, miért foglalkozik vele mindenki.
A másik probléma, hogy a vidéki művészmozik jó része – hangsúlyozom – utánjátszó mozi. A művészfilmeknél Budapest magánál tartja a kópiát, tehát eltelhet akár 3 hónap is, mire lejut vidékre, ha egyáltalán. Technikailag pedig úgy állunk Magyarországon, hogy van a hagyományos 35 mm-es celluloidos megoldás, tehát a hagyományos tekercsek, illetve az ún. e-cinema rendszer. Ez utóbbi ellen sokat küzdöttünk, próbáltuk meggyőzni az érintett döntéshozókat, hogy ne erre költsük a pénzt, mert ez egy zsákutca. A full HD, ami jelenleg az otthoni technikával a legjobban elérhető minőség, 1920x1080-as felbontású, ez a fele a hagyományos celluloid minőségének, szóval egy celluloid még mindig kétszer akkorát tud, mint az otthon elérhető digitális technika. Ezzel szemben az e-cinema számítógépes alapú, elvileg HD-filmekkel dolgozik. Sajnos nem mindegyik film érkezik valós HD felbontásban. A másik probléma, hogy a mozik 90%-ban felszerelt vetítők 4:3-as képaránnyal, 1024x768-es felbontással rendelkező konferencia-projektorok. Ezek gyengébbek, mint bármelyikünknek az otthoni számítógépes monitorja. Egy laptop is nagyobb felbontást tud.
A harmadik megoldást pedig azok a csúcskategóriás digitális rendszerek jelentik, amelyek viszont az országban még csak néhány helyen használatosak. Például a Corvinban, vagy itt, Szegeden a Belvárosi Moziban. Ez egy nagyon jó irány, de magas ára miatt csak nagyteremben rentábilis, nem az art-mozik helyiségeiben.
Mindezek mellett rengeteg olyan film van, jellemzően művészfilmek, ahol gyártás ára miatt 1 vagy 2 kópia indul el az országban. Gondold el, van több mint száz art-terem, és nekik összesen 2 hagyományos celluloid kópiát szánnak. A Grand Café nem ment bele az elektronikus rendszerbe, így mi csak celluloidról tudunk vetíteni. Az is gyakran előfordul, hogy a forgalmazó is DVD-n küldi ki a filmet, ami iszonyatos visszalépés. Hiszen így mérhetetlenül jobb minőségben bárki le tudja tölteni otthon pillanatok alatt.
Tehát akkor azt lehet mondani, hogy pénzspórolás címén tudatos technikai visszalépés történt?
Igen, ráadásul az e-cinema rendszernek a másik nagy előnye lett volna, hogy elvileg olcsóbb, mert egy film korlátlan számban, minőségvesztés nélkül másolható, könnyebben szállítható, a tárolása nem kerül pénzbe, tehát költség-hatékony. Ennek ellenére a kölcsönzési díja megegyezik a kópiás filmekével.
Hogyan csábítja magához a Grand Café a nézőket?
A Facebook nagy változást hozott a marketing területén. Egyrészt ingyenes, rengeteg emberhez eljut, önkéntes alapú, tehát ha úgy érzi valaki, hogy ő szeretne értesülni a körlevelünkről, akkor önként lájkolja az oldalt. Körülbelül 2000 feliratkozott követője van a Grand oldalának. Az Internet lett az új hirdetőfal, csak ez egy sokkal közvetlenebb dolog, mintha szájról szájra terjednének a hírek. De a hagyományos hirdetési formákat még mindig alkalmazzuk, kis műsorszórólapjaink és plakátjaink mindig vannak, a helyi rádióban is időközönként be szokták mondani a programjainkat.
Középiskolások is gyakran állnak sorban a pultnál.
Van egy együttműködésünk a Deák Ferenc Gimnáziummal. Amikor a mozgókép- és médiaismeret megjelent a közoktatásban mint tantárgy, akkor ebben aktív szerepet vállaltunk. Folyt nálunk tanári továbbképzés OKJ-s tanfolyam keretén belül. A Deák Ferenc Gimnáziumban vannak média-osztályok, ahol azóta is folyamatosan foglalkoznak a gyerekek mozgókép-kulturális nevelésével, és ennek keretén belül jönnek a diákok, bizonyos tanárok által kiválasztott filmeket néznek meg, majdhogynem iskolai tananyag keretein belül. Bízunk abban, hogyha ezeknek a gyerekeknek akár az 5%-a beleszeret a filmekbe, visszajáró vendégünk lesz.
