Orosz István hatvanadik, Jankovics Marcell hetvenedik születésnapját köszöntötték Kecskeméten a hétvégén lezajlott animációs filmfesztiválon. A Cifra Palotában, valamint a Kulturális és Konferencia Központban jártunk.

KAFF, avagy animációs fesztivál

Kecskeméten

A Tisza-partról péntek este beautózva Kecskemétre már kellemesen lehűlt a levegő egy városi sétához. A szokatlan nagy nyüzsgés a főtéren a 7. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál, és az ezzel együtt szervezett 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál rendezvényeinek volt köszönhető.

Orosz István 60: optikai játékok tortával

A Cifra Palota homlokzatán a molinó a hatvanadik születésnapját ünneplő Orosz István Arcok című retrospektív kiállítását hirdeti. A kecskeméti születésű, Kossuth-díjas grafikus, író és animációsfilm-rendező tárlatának megnyitóján rengetegen tolongtak. Orosz István életműve nem csak irodalomtörténész édesapja (Orosz László) miatt kötődik az irodalomhoz. Maga is ír, novellás- és verseskötetei jelennek meg, alkalmazott grafikusként pedig számos illusztráció, könyvborító tervezője. Mint a kiállítás anyagában láthattuk, az irodalom lépten-nyomon visszaköszön alkotásain. Plakátjait is mindenki ismerheti, ő a híres „Tovariscsi, konyec” poszter alkotója, amelynek egy „remake” változata is ott lóg a kiállítóteremben.

Az eredeti terv szerint a megnyitón a művész kalauzolta volna végig a termeken a látogatókat, de ez a tömeg miatt lehetetlen volt, így a mikrofon előtt állva mesélt képei történetéről és a „nézéstechnikáról”. Talán furcsán hangzik, hogy ehhez instrukciókra van szükség, de Orosz képei rafinált útvesztők a szemnek és a gondolkodásnak: mesteri matematikai és grafikai tudással létrehozott optikai játékok.

Mint azt a kiállítás rezüméjében (és címében is) megfogalmazta a művész, képeinek központi szereplői az arcok, amelyek mögé valójában ő maga bújik, legyen szó Shakespeare-ről, Einsteinről, József Attiláról, Madách Imréről, Bibó Istvánról, Kölcseyről, Rembrandt-ról vagy az egykori jóbarát Nagy Gáspárról – és hosszan sorolhatnánk. A művészek, írók-költők, tudósok arca mindig valamilyen átalakulásból visszatranszformálva tekint ránk: e „csavaros” megoldásokat nevezzük anamorfózisnak, amely Orosz István kedvelt technikája. Lényege, hogy egy „torzított” ábrából (legyen az tájkép, hajó, tenger vagy egyéb) egy tükröző felület, vagy fényes mértani test segítségével létrehoz egy tökéletesen felismerhető képmást. De bármilyen más ábrával is eljátszható az anamorfózis.

A Bolondok hajója című sorozat Sebastian Brant azonos című költeményéhez készült, melyben minden jelenet kissé távolabbról szemlélve egy koponya képét rajzolja ki. Láthatók továbbá plakáttervei és egy igazi csemege az optikai játékok kedvelőinek: ha Rembrandt híres képmásának fekete-fehér „remake”-jét hosszan fixírozzuk, a mellette lévő hatalmas, hófehér plakátra áttekintve szemünk kivetíti a portré „háromdimenziós” árnyképét. És némelyik képen maga az alkotó képmása is ott rejtőzik, fejébe kukkantva agya zegzugos labirintusában bolyonghatunk, vagy éppen az Einsteint tükröző henger alól Orosz István néz vissza ránk. Önmaga képmása köszön vissza arról a verses fotómontázs-sorozatról is, amely az 1956-ban ötéves kisfiút ábrázolja az „Egy mondat a zsarnokságról” különféle nyelvekre lefordított sorai alá-közé „zárva”. Születésnapi tortáját pedig már a különteremben, a maga hús-vér valójában, anamorfózis nélkül köszönte meg.

Trükkök, titkok, koponyák: könyv egy Holbein-festményről

Orosz István újonnan megjelent kötetének bemutatójára a fesztivál „székhelyén”, a Kulturális és Konferencia Központban került sor, és mint a művész elmondta, témája nagyon is kapcsolódik a fesztiváléhoz: a képi mozgáshoz. A kötetben elemzett festmény befogadásához ugyanis optimálisan kell mozogni: nem mindegy, honnan nézzük. Mi a teremben egy kivetítőn követhettük a szerző magyarázatait. A „Képfilozófiák” című sorozatot egyébként épp azért indította a Typotex Kiadó – vezette be Votisky Zsuzsa a bemutatót – hogy „látástudókká” legyünk, ha megállunk a festmények előtt.

A követ és a fáraó című festészettörténeti „nyomozás” két képhez kapcsolódik. Az egyiket Holbein festette, de a másik alá is valaki valamikor az ő nevét hamisította. Egykor a megrendelő, Jean de Dinteville kastélyában függtek, aki a mohácsi vész utáni években Franciaország angliai nagykövete volt. A követ és a fáraó az egész korszak egyik legtitokzatosabb szimbolikus képe. Bizonyos – éles viták tárgya, hogy mekkora – szögből nézve egy koponya ismerhető fel rajta. Orosz Istvánt természetesen az optikai játék izgatta a Holbein-festményen, és vérbeli detektívként eredt nyomába a kép történetének. Felkereste egykori helyét, a leégett francia kastély romjait is: a beomlott tető és a leszakadt gerendák között a törmelékeken át végül bejutott a helyszínre.

Holbein egyébként a megélhetés miatt vándorolt Bázelből Londonba, mesélte Orosz István, és bár despotának tartotta VIII. Henriket, behódolt neki. (Korábban Boleyn Annától kapott megrendeléseket.) A kérdés, hogy mennyire érzi rokonának Orosz a középkori mestert, egyáltalán nem volt formális. A hősei bőrébe bújó alkotó, mint kiállításán is láthattuk, szintén a tudós „játék”, az elkápráztatás megszállottja. Ezen kívül, ahogy fogalmazott: „én is éltem diktatúrában, bár nem olyanban, mint VIII. Henriké volt. De művészként jobban átélhető a hasonlóság.” E kötetében is gazdag összefüggéseiben láttatja a politikai-társadalmi helyzetet és az ábrázolásmódot. Míg kötetét dedikálta, a közönség kipróbálhatta a projektor körül: vajon melyik szögből látható igazán a kép alján a rejtélyes koponya.

Jankovics Marcell 70: a Magyar népmeséktől Az ember tragédiájáig

Az inkább a kortárs képzőművészet és animáció iránt érdeklődők a KKK termeiben Jankovics Marcell- és Orosz István-kiállítása mellett Háy Ágnes, Cakó Ferenc, Monique Renault műveiből nyílt tárlatot, továbbá a Kecskemétfilm Stúdió legfiatalabb alkotóinak, Szoboszlay Eszternek, Tóth-Pócs Juditnak és Tóth-Pócs Rolandnak filmkockáit, makettjeit, jelmezeit nézhették meg, illetve megismerkedhettek – a Magyar Képregény Szövetség rendezésében – a Roham Magazin körének alkotóival és más képregényes művészekkel. Kertész Sándor képregény-történész Zórád Ernő születésének századik évfordulója alkalmából tartott előadást  „A bohém képregényes” címmel. Ugyanakkor az Otthon Moziban a versenyprogram keretében folyamatosan vetítették a magyar és európai animációs filmeket, majd a díjkiosztás után a nyertes alkotásokat.

A Konferencia Központ üveges tetőterében, a panorámateremben a Jankovics Marcell 70. születésnapja alkalmából rendezett életműkiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A három óriási falon elhelyezett, „tapétakiállítás” két, egymással szemben álló oldala a művész életét, családtörténetét, pályája kezdetét mutatta be. Be lehetett tekinteni Az ember tragédiája munkálatainak fázisaiba, egy képernyőn maga a film is látható volt. A közrefogott, leghosszabb falfelület három szakaszra bontotta az alkotói életművet: „68-as hatás, reflexiók a hidegháborús társadalmi helyzetre”, „Motívumok a magyar monda- és mesevilágból”, valamint „Mitológiai univerzalitás” címmel. A kiállítás egyik szimpatikus ötlete volt, hogy lehetőséget adott, sőt buzdított, hogy a látogatók kis post-it cédulákon „kommenteljék” bármelyik képet, idézetet, műrészletet.  Nem láttuk, sajnos, hogy bárki is élt volna ezzel a lehetőséggel, talán túl újszerű ez még nálunk, de mintegy utólagos „post-it”-ként hamarosan olvashatják interjúnkat az alkotóval.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek az eseményről: