Völgyikonok

A Völgynek kellenek az ikonok, akik házigazdaként irányítják saját udvarukat, workshopokat szerveznek, és ha szükség van rá, pálinkáznak rajongóikkal, belemosolyognak a kamerákba, vagy éppen rendre utasítják – a nézőt és a riportert is. Kellenek az új arcok is, akik bár nem kapnak külön udvart, de évről évre láthatjuk őket Kapolcs utcáin.

Hobo

Bárhol jársz a Völgyben, akármennyi napot töltesz az aláereszkedő és ruhádból facsarható felhők között, elkerülhetetlen a Hobóval való találkozás. Talán egyik délután éppen az életművére épülő anekdotázós Hobológia konferenciára tévedsz, ahol Sebők János faggatja arról: milyen volt akkor rocklegendának lenni, amikor még nem is sejtette az ember, hogy később konferenciasorozatot szerveznek életéből. Majd esténként Jim Morrison, József Attila, Pilinszky János és Viszockij bőrébe bújva ingázik a színész, az énekes és az artista szerepei között. Ez utóbbi beleillik a Circus Maximus című előadásba, ami görbe tükör a kornak, amikor artisták egyensúlyoznak a gazdaság és politika trapézain kenyeret és show-t szórva az emberek közé, hogy éhen ne haljanak. De az is lehet, hogy éppen arra kér: ne fényképezz, amikor a tócsnit tömi magába, és éppen annyira tejfölös a szakálla, amennyit az idő még fehérségből rákenhet. Megeshet (mert megesett), hogy kedvesedet próbálja elütni luxusautójával, miközben szelíden lehúzza az ablakot, és annyit mond csak: „királylány, arrébb tudnál menni”. Szóval Hobo völgyikon lett, el tudja adni a költészetet, szabadon tologathatja előadásainak időpontját, hogy a szerdai majd csütörtökön legyen, miközben az elmaradó pénteki helyére jöhet a vasárnapi. Megteheti. Kiküldheti a rosszul viselkedő embereket a teremből, veszekedhet produkció közben a hangmérnökkel, a színpadi díszletekkel és még a csenddel is. Ha sokáig sétálsz a Völgyben, akkor hallhatod, hogy az utcán Hobo dalait pengetik. Néha már-már sokkal jobban, mint a legenda maga.

Ferenczi György

Bárhol ülsz le a Völgyben, akármennyi pálinkát töltesz magadba a lassan alsógatyádig ereszkedő felhők közt, nagy az esély, hogy Ferenczi György ül melléd, miután a könyvudvarban megtartotta napi workshopját, ahol néha a kalotaszegi, máskor pedig a másmilyen csárdás dallamára szereznek zenét a hozzájuk csatlakozó fiatalokkal. Egyszer a Kaláka Versudvarban petőfiznek, majd a Kobuci Kert színpadán énekelnek szegény Ady Endréről, vagy éppen az arra sétáló Hobo füle hallatára róják le tiszteletüket a Kopaszkutya című film egyik betétdalával. Így váltják egymást az ikonok, ahogy Ferenczi György az övtáskájába rejtett szájharmonikákat és a fellépésekhez elengedhetetlen sujtásos mellényt. Ferenczi Györggyel azonnal összebarátkozhatsz, és azon kapod magad, hogy már alsóneműdből facsarhatnád a vizet, de még mindig a Rackajam csapatával pálinkázol, egyre több lesz körülöttetek a zenész, és a délután megkezdett workshop újraformálódik. Te meg csak ülsz, egyre ázol, jó helyen vagy.

Tom White

Ha Cili néni kocsmájába tévedsz, és éppen rockabilly szól, rózsaszín bugyi lóg a nagybőgő végén, egy kigyúrt és tetovált karú, selymes arcú, belőtt sérójú ember táncol és énekel veszkócsizmában, nagy valószínűséggel Tom White-hoz és barátiahoz van szerencséd. Kétórás koncertnél nem adják alább. Tom White (született: Fehér Tamás) a padok között rákendrollozik, leül egy kék szemű lány mellé, majd megtáncoltat egy másikat, előveszi a szájharmonikát, odasétál a gitároshoz, és a nagybőgő kék szövettel helyettesített húrjai közé csap. A menedzser, aki csörgődobbal kíséri a frontembert, dévédét és cédét árul, Tom White besegít neki, mert kell a gázolajpénz, hiszen ott áll a furgon a sárban, és kezdetben nem is érted, mi ez az amerikai stílus, ami éppen azért nem gáz, mert Fehér Tamás nem Fehér Tomi többé, hanem elhiszed, hogy Tom White. Elképzeled, ahogy reggel munkába megy, betöri a lovat, nyírja a birkát, vagy éppen egy okmányirodában segít kitölteni egy formanyomtatványt rákendrollosan, gördülékenyen. Ahogy a dobozban halmozódó ezresek segítségével hazagördülhet a stábautó is.

Csernik Szende

Ha egy székely népviseletbe öltözött, zöld kalapos nőt látsz, aki bőrtáskájából pajzán mesekönyvet húz elő, és ízes nyelvjárásban elmondott történetei mellett egyre több ember gyűlik össze, akkor Csernik Szendével találkoztál. Ha éppen nem alszik, nem tisztálkodik, bemelegített már a mesékkel, akkor színes bábokat húz lábujjaira, és a történetek a lakkozott lábkörmökön életre keltett figurákkal elevenednek meg. Közben meg-megszólítja a közönséget, éppen tőled kérdezi, hogy miért pirultál el, te meg válaszolsz neki, mert érzed, hogy megszólítható, kell neki a lelki kacérkodás, néhány jó szó, ami eltereli a figyelmet magunkról ránk.

Lackfi János versírókurzusa

Néhányan tudják, hogy most nincsenek, de jövőre lesznek