biomatéria ének
a süket sötétben –
macropinna hólyagszeme a mélybe tágul
    édes lumineszcencia
a negatív test szoborillúziója –
    a látható vázat fedő láthatatlan palást

 

 

 

 

SÓS DÓRA

A LENGŐ HÁRTYA FÖLFESZÜL

 

 

 

 

 

 

 

rezgőpolip

(h-o
       l
? a bejárat
tétova csápok)

… a lengő hártya fölfeszül
    az üregbe nyomul
ostobán kitölti és lustán fordul

tapad
       ókorongja a felületen dolgozik
tapad
az ellenállástól csak jobban ragad
iszapból hasad
                    ék
– tengerkék(hólyag)szemek -
                ben turkál
                ugyanaz a tektonikus lemez
újra és újra a lejátszófej csak a mágnesmintákra hallgat
fejláb
fejláb
fejláb
klór és ammónia vas és só
a forrasztásból tejszerű moszat
szakad

rezgő polip:
zsigerzacskó
három szív
    és egyre apad.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sarki ház kerttel

I.

A kisfiú puha, barna tincsei csatakosan a homlokához tapadtak. Néhány karcsú ujj gyengéden simította arrébb őket, majd ráhelyezte az átnedvesített ruhazsebkendőt. A gyermek szemhéjai nem csukódtak le teljesen, de látszott, hogy mély álomba süllyedt, ujjai időnként megrándultak.
A vírus bejutott a sejtbe, és őrült módon kezdett bele kópiák készítésébe önmagáról, örökítő anyagával fecskendezve tele területét. Több százezer társa addig gyülemlett a sejten belül, míg az felrepedt és elpusztult. Az új vírusok szabadulásuk után újabb gazdasejtet kerestek, készen az újabb fertőzésre. A test küzdött, a láz újra és újra visszanyomta a kisgyerek fejét a kusza álmok közé, és ő tehetetlenül hánykolódott a zavaros, groteszk álomlátásokban.

… Pontszemével belőtte a fény irányát, és afelé irányozta a repülését. Két szemének több tízezer ommatidiumából elmosódva látott egy sárga, lustán villódzó gömböt, háta mögött pedig néhány mozgó, kékes alakot egy kisebb fel-felvillanó fényfolt mellett. A szomszéd szobában vontatottan változtak a kocka alakú képek.
Az anya idegesen nézett föl a villanykörte halálspiráljába került légyre, majd átment a szomszéd szobába, hogy kikapcsolja a lenémított televíziót.

… A becsapódás erős volt. Nyolc lábának sörtéivel megérezte a háló rándulását. Rögtön bukdácsolni kezdett a ragadós szálakon a rezgések forrása felé, a derengésben vergődő sötét folt felé. Tapogatóját rácsatlakoztatta az izgága légyre, a szöveteit harapásával felhasította, és a csáprágójával idegmérget fecskendezett bele, amely módszeresen roncsolta szét a sejthártyákat, és miután a zsákmány nem mozgott többé, szívni kezdte prédája elfolyósított belső részét.

 

II.

A tüdőből kiáradó hang megrezegtette a hangszálakat a gégefőben, a kengyelhez kapcsolódó vékony izom összehúzódott, és a hallócsontocska engedelmesen húzódott el a belsőfül hártyájától. A hangimpulzus nem tudott bejutni az agyba, másodpercekre beállt a süketség, hogy a kiáramló ultrahang szét ne roncsolja a denevér érzékeny hallását.
Szélroham söpört végig a tájon. Megrázkódtak a rózsák súlyos fejei, leveleik idegesen hánykolódtak, de nem ébredtek föl. Virágszirmoktól elnehezült fejük ingva lógott alá, aztán a szél elcsitult, ismét beállt a fáradt csönd.
Az ultrahangok magas frekvenciájú hullámai feltartóztathatatlanul terjedni kezdtek, és a vaksi denevérszemek helyett ismét működésbe lépett a hiperérzékeny hallórendszer. A visszaverődő hangimpulzusok elérték a külsőfület, majd a középfület, ahol a dobhártya finoman megremegett. A rezgés végigfutott a hallócsontocskákon, s bejutott a csiga ovális ablakán. A receptorsejtek kiszűrték az alacsony frekvenciájú hangokat, és a hangok információkká változtak, kirajzolódtak a környezet arányai. Az irány, távolság, méret vázlatosan megelevenedett: a fák bozontos koronája, a himbálózó villanyvezetékek, a terasz fadeszkái, amelyeket átkarolt a sűrű szövésű, sárga iszalag. Apró virágai bundaként borították be a tető léceit. A karmos lábak elérték a tető peremét, a bőrös szárnyak összehúzódtak, mint két levont vitorla. A kicsi, szőrös test, karmaival erősen kapaszkodott a perem bütykeibe, szervezete elkezdte a zsákmányolt szúnyogok emésztését.

… A hím jó ideig dörzsölgette elülső szárnyait, mire az udvarlóénekével nőstényre talált, és hátulról megejthette vele a kopulációt. A nőstény az aktus után hamar elillant, s új hímek karjaiba vetette magát, a párás estét megtöltötte a nászra hívó ciripelés. A hím dolga végeztével sietősen tömködte be vékony csápjaival rágói közé a gazból kihasított részeket, amikor egy egyre erősödő zajra lett figyelmes. Fényes fekete testén gyöngén tükröződött a holdfény, sisakszerű fejét az utcafront felé fordította. Elülső lábszárát úgy hajlította, hogy a közeledő hangforrást megfigyelhesse. Ahogy hallgatta az ütemes dobogást, izmos hátsó lábai ugrásra készen megfeszültek, és amikor úgy érezte, túl közel került már a veszély forrása, elrugaszkodott, és eltűnt egy szomszédos fűcsomóban.
A közeledő orr azonban nem törődött a továbbállt tücsökkel. Számára sokkal érdekesebb történetet mesélt a kertben hemzsegő rengeteg szagkép. Egy buckánál érezte a vakond szagát, a járdarepedésekben bűzös csikkeket, a virágágyás mentén a permet lerakódott rétegeit, egy élénk szagvonalban egy macska korábbi látogatását. A kerítés tövében három másik kutya vizeletéből megtudta, hogy a szuka ivarérett, ám nem tüzel, és a vele azonos fajtájú kannal egyszerre jártak erre, néhány órával ezelőtt. A harmadik, még friss nyomra elhelyezte sajátját, majd vígan követte pár lépésen keresztül a föld alatt futó elektromos kábelt.

A gazda álmosan dülöngélt kutyájának villogó nyakörve mögött, a pórázt szórakozottan himbálta a kezében, és türelmetlenül vágyott vissza az ágyába. A vizsla élvezettel szaglászott a sarki ház előkertjében, nem volt hajlandó továbbmenni. A gazda jobbára hát megállt, és csodálkozva látta, hogy hajnali háromkor ég a lámpa a földszinten. Belátott az ablakon, és látta a bóbiskoló nőt gyermeke ágya mellett. Arra gondolt, mennyire fáradt lehet ez az asszony, és milyen végtelen lehet számára ez az eseménytelen, üres éjszaka.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Macropinna microstoma: a csőszeműek családjába tartozó mélytengeri halfajta. 600-800 méteres mélységben él, szinte teljes mozdulatlanságban, várva a fölötte feltűnő prédák sziluettjeire. 1939 óta ismert, azonban különleges testfelépítését (a transzparens, folyadékkal teli védőpajzsot a fején, valamint szokatlan szemeit) csak 2004-ben sikerült először megfigyelni eredeti környezetében.

csőszemű

„És ha börtönük szemközti fala visszhangoznék, és a mögöttük járók egyike megszólalna, mi mást hihetnének, mint hogy az elvonuló árny beszél?”
(Platón: Barlanghasonlat)

a termoklin áttetsző rétegalján
a tengerfenék – a vákuum – ahol minden emlékezet
a sötét foszforeszkáló foltjain megpihenő
zárványidő szigete: lebegés

feltáruló néma táj: csőtokba zárt szemek
kanalazzák árnyak átvonuló táncát
*.*.*.* medúzavirágzás *.*.*.*

zöld (153.204.51)
zománcán át vedli fényét
két algagyöngy
pigmentszemcsék opálnak benne

… az obszidián méhfal körbezár …
tengeri hó: a fölső szférákból
   h
      u
  l
     l
  ó
biomatéria ének
a süket sötétben –
macropinna hólyagszeme a mélybe tágul
    édes lumineszcencia
a negatív test szoborillúziója –
    a látható vázat fedő láthatatlan palást
~~~~~ az ~~~ éj ~~~ éjbe ~~~ vált ~~~~~

a fenyegetés forrása inog
! expanzió! expanzió!
a hártya leválaszt –
// a fogamzó én // a fogamzó másik //
a fordított hal a fordított sötétben
.f.e.k.e.t.e.k.é.n.t. a fekete zselében
vízszintben tetszhalottként
állandó felfüggesztésben
            │a gerinchúron
            │átfutó
            │rezdülések foglya.
           
lucid álom: a mélytengeri árok
möbius ölelése a magzati mámor
önfeledése –
s ott: macropinna macropinna
(s metamorfózisában a forma formára
        formára
            formára bomlása)
≈ hulláma ≈ id ≈ feledés ≈
óceánok aljának tompa dúdolása :||

 

Az oldalt Gyarmathy Tihamér festményeivel illusztráltuk