Ugrás a tartalomra

Egy sor ember

Tolongás van már 17 óra előtt 10 perccel. Nehéz bejutni. Rengetegen vannak, és nem is csak egy korosztályból. „Úgysem lehetsz más, legyél az, aki vagy.”  - mondta E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum Igazgatója a könyv-méltatásakor. Lehetne ez az est mottója, jeligéje is. – Szabó Imola Julianna írása

 
 
 
Egy sor ember
 
 
 
Egy sor cigány. 24 sors. Képekben, szemekben, mondatokban. Roma élettörténetek, magyar élethelyzetek. ¾-es portrék, szürke háttérrel. Pillanatképek a különbségről, amely jó lenne, ha nem megkülönböztetne, hanem összekötne minket. Korniss Péter és Závada Pál portré-kettőse 24 mai magyart mutat be az olvasó számára.
A könyv pedig kézről kézre jár, a széken ülők, a fal mellett állók is bele-belelapozgatnak. Aki kinyitja, annak hétköznapi emberek szemei néznek vissza a szemébe. Akad köztük világhírű vagy éppen csak a falujában ismert. Nem is ezért fontosak, nem is csak azért lényegesek, mert híresek lennének. Sokkal inkább az életük miatt. Honnan indultak, miért harcolnak nap mint nap, és milyen álmokért küzdöttek éveken át. Mindezt úgy, hogy cigányok. Závada Pál írásaiban, amelyekben hol az éppen bemutatott szereplőtől idéz, hol csak leír, számtalan sorsszál rajzolódik ki. Apákról és nagyanyákról, állami gondozottságról és testvérekről. Egyszerre nyílik ki egy ismeretlenül ismerős világ az olvasó számára. Őszinte vallomások ezek, olykor olyan részletekkel, amelyeket torokszorítóan nehéz olvasni. Vagy éppen örömteli rájuk gondolni. Závada Pál is így kezdi a könyv bemutatását: „Nagyon sokat gondolok… örömmel gondolok...” – és felsorolja a könyv szinte összes szereplőjét. Miközben egytől-egyig megkeresi őket a teremben, és szinte személyesen nekik mondja el, hogy milyen meghatározó számára, hogy ismerheti a történetüket. A lelkészt, a tanárt, a jogkutatót és a rendőr zászlóst, a ruhatervezőt és a zenekarszállítót is név szerint szólítja meg. Mindegyik történetből árad valami közvetlen igazság és remény. Ezek a sorsok talán pont erről a reményről szólnak, és az örömről. Arról, hogy élnek még olyan emberek, akiknek valóra válik az álmuk. Valóra váltják, anélkül, hogy megtagadnák magukat. Anélkül, hogy megtagadnák „az övéiket”. A szemekben ez van. Ez a dinamizmus és optimizmus, amely rengetegszer illanhatott volna el belőlük, de mégsem tette. Ott maradt.
Ki és mi alapján került a könyvbe? Úgymond tanácsadók segítettek abban, hogy minél többféle és minél relevánsabb embert mutathasson be a Corvinus portré-kettőse. Az eredmény pedig érdekesen tanulságos találkozások képi és szövegbeli lenyomata.
Korniss Péter fotói most is bizalomról árulkodnak, arról, amit különösen ki kell érdemelnie egy fényképésznek. Ezért is készültek a képek Módos Gábor lakásán, ahol lehetőség nyílt egyszerre beszélgetni és fényképezni is. A fotográfus szerint a legegyszerűbb képhez a legnehezebb eljutni. A lényeg pedig a portré esetében, hogy a fotóalany igazán ott legyen a képen. Valóban ő legyen. Korniss Péter olyan kulisszatitkokat is elárult a résztvevőknek, hogy kifejezetten izgulós típus. Olyannyira, hogy 4 próbafotózással eltöltött nap után enyhült csak benne ez a fajta izgatottság. Az eredmény pedig: egyszerre személyes és mégis távolságtartóan exponált képek. Amelyekben a kezek vannak egyedül mozgás-térben, és az adott fotóalanyra jellemző módon. Összekulcsolva, hátra vagy zsebbe téve. A szemek viszont egy fix pontban. Az a képzeletbeli lineáris vonal, amely véghalad a könyvön, minden fényképen a szemekbe irányítja a szemünket. Az arcokba. Azokéba, akik elég bátrak ahhoz, hogy titkokat osszanak meg magukról. Kell-e ennél nagyobb nyíltság? Van-e ennél önazonosabb felvállalás? Miközben egy tollvonással zárnak le egy programot, amiért mások éveket dolgoztak. Miközben az integrációt felülírja a szegregálás, az együttműködést a szétszakítás. Miközben a megkülönböztetés határvonalát nem az addig ledolgozott munka, hanem a hova-nem-tartozás határozza meg.
17 óra után már annyian vannak, hogy csak a földön jut hely, ha jegyzetelni is szeretnénk. A kivetítős szoba székei is sorra foglaltak. Sokan vagyunk. Cigányok és nem cigányok is. Páran fél szemmel a könyvet, fél szemmel a beszélgetést figyelik. Köztük én is. Nézem a könyv régi családi képeit, amelyek olykor megragasztottan mozaikosak vagy akár pecsétlenyomatosak. Látom a kisbabákat, az anyukákat vagy a szerelmes esküvői fotókat. Pólyákat és hintalovakat, a Balatont és egy diplomaosztót is. Egy sor cigány. 24 ember. Milyen jó lenne egy másik világban élni, ahol nem egy ennyire jó, de kemény és fanyar címet kell egy ilyen könyvnek adni!
 
Szabó Imola Julianna

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.