Ugrás a tartalomra

Verstörténés – MAKKAI ÁDÁM: Két jégkorszak között

Makkai Ádám

 

Makkai Ádámnak, lapunk főmunkatársának egyik korábbi verspublikációja újraközlésével gratulálunk abból az alkalomból, hogy Kossuth Nagydíjjal tüntette ki őt a magyar állam.

Az elismeréssel világszerte nagyra értékelt és a magyar költészet rangját emelő műfordításait, illetve egyedülálló formavilágú és invenciózus költészetét, kivételes művészi pályáját, valamint értékteremtő oktatói és tudományos közéleti munkásságát méltatták.

A költő, műfordító és tudós 1935. december 16-án született Budapesten, egyetemi tanulmányait az ELTE-n kezdte, majd 1956 után az Egyesült Államokban, a Harvardon és a Yale-n folytatta.

1956-ban az Egyesült Államokba emigrált. 1958 és 1960 között a hawaii, 1963-ban és 1964-ben a Kuala Lumpur-i, 1965 és 1974 között pedig több amerikai egyetemen tanított. 1969-től 2004-ig az illinois-i egyetem rendkívüli professzora, 1988-tól 2002-ig a hongkongi baptista főiskola nyelvészeti tanára.

1974-ben megalapította az amerikai nyelvészszövetséget, amelynek azóta ügyvezető és kiadóbizottsági elnöke. A Forum Linguisticum című szakfolyóirat alapítója, kultúrtörténeti jelentőségű munkája az angol nyelvű magyar költői antológia szerkesztése.

Fontosabb kötetei:

Szomj és ecset/vagy Los Angeles (Los Angeles, 1966)                  

K²=13/vagy K a négyzeten egyenlő tizenhárommal (Chicago, 1970)     

Jupiter szeme (Budapest, 1991)                                                              

Úristen! Engedj meghalni! Petőfi Sándor pokoljárása és megidvezülése (Székesfehérvár, 2002; Budapest, 2003.)                                                

Az erő. Szabálytalan önéletrajz versben és prózában. (Budapest, 2003)      

Kutyapest (válogatás verseiből, Erdélyi Híradó Kiadó, 2011)                      

In Quest of the Miracle Stag I., II. – The Poetry of Hungary                          

A csodaszarvas nyomában – A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából

A csodaszarvas nyomában című angol nyelvű antológiája a magyar költészet legfontosabb alkotóit mutatja be a 13. századtól a 20. századig. Az illusztrációkkal, tanulmányokkal tűzdelt kötet hiteles bemutatása a magyar versnek.

Makkai Ádámot 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki életpályája elismeréseként.

 

 

MAKKAI ÁDÁM

KÉT JÉGKORSZAK KÖZÖTT

avagy

AKAMU1 PRÓFÉTA LEVELEI A HAWAIIAKHOZ

 

 

 

 

 

 

Akamu próféta első levele a hawaiiakhoz
   

Figyelmezzetek prófétátok szavaira:
   Két jégkorszak között él az egész emberiség, rövidke
         tízezer éves történelmünkkel
            a hátunk mögött.
Még tízezer év, és óhatatlanul
   jön a második jégkorszak!
      Az Északi Félteke gleccserek
   megfagyott martalékává leend.
      Csak igen kevesen maradnak életben.
Nincs tehát okunk az egymással történő
   bakalódásra, különbségeink ecsetelgetésére.
Bizony, bizony mondom tinéktek:
      Egyazon Noé Bárkájában evezünk.
Messzinek tűnik még kivárni
   azt az újabb tízezer esztendőt,
      de újjászületnek olyanok, akik már ma is éltek a Földön
         és akik emlékezni fognak a „régi szép időkre”
            amikor fajták és kultúrák összecsapásait láttuk mindenben.

         Szeretett híveim,
               Ti malihini haole-nak
azaz  „lehelet nélküli bolondnak”
   tituláljátok az „idegent”,
      amíg egyszer csak
         meg nem tűritek magatok között
ha már elég hosszú ideje itt él,
   hozzátok népiesedett
      zakót nyakkendőt zoknit hosszú ujjú inget
         és több rend bőrt levedlett.
  
        Közben a fehér törvény
            a ti vallásotokról is levette a kapu
      azaz a ‘tabu’ mindaddig jogerős fogalmát,
          minek következtében
             a ti kahuna vallásotok
egyféle reneszánszot élhetett meg.

  
Nézzétek:
            
Ua mau ke ea o ka‘āina i ka pono,2
 
vagyis, „a föld életét az igazságosság őrzi meg”, :
mint azt a ti nagy nemzeti jelszavatok hirdeti.

     De sajnos ti is benzinzabáló kocsikat vezettek,
mobiltelefonokat hordoztok magatokkal,
kedves jó hawaiiak, sőt, teherautókat és
hatalmas kerekűre feltupírozott pick-up truck-okat,
   amik csak úgy okádják a kormos olajfüstöt.
     
Mi fogja megmenteni nem csak ezt a darab földet,
hanem A FÖLDET,
   GAIA-t, mindnyájunk szülőanyját?
      Fiataljaitok nem is emlékezhetnek már a háborúra,
         mely Amerika számára
            itt tört ki 1941. december 7-én,
mikoris a japánok
   lebombázták Pearl Harbort.
Zseniálisan kitalált és végrehajtott volt
ez a légi orvtámadás!
Ma sem biztos benne senki,
   hogy tudtak-e róla előre az amerikaiak.
BANZAI!!! TORA—TORA—TORA adesu!!!

Aki manapság egy jobbféle fényképezőgépet,
   az valamelyik japán társaság gyártmányát választja,
      Toshiba, Minolta, Sony,
         egyre megy, a japán kocsikról  most nem is beszélve.
   
     Két nyamvadt kis szigetet veszített Japán
az egész második világháború során, ezeket az oroszok
      nem hajlandóak visszaadni.
         Zsákmányolt föld, föld, föld... Azé a föld, aki megműveli?
Így volna helyes, de előtte
   úgy látszik, el kell foglalni.
Jaj nekünk, Árpád Apánk!
   Bárcsak Spanyolországig nyargaltál volna
      nagy honfoglalási indulatodban!
        
   Független Hawaii létezett a múltban,
bár az is földelfoglalással kezdődött,
   mikoron első királyotok,
      Első avagy Nagy Kamehameha,
         harci hajókból kiugráló katonáival
legyőzte az önálló szigetek
   törzsfőit. Dinasztiája alig kétszáz évig tartott,
majd átalakult köztársasággá,
közben pedig a beszivárgott amerikaiak
   államcsínnyel elfoglaltak benneteket.
Zászlótok sarkában mind máinapiglan ott
virít az angol Union Jack,
   a brit birodalom zászlaja,
      mert hogy Viktória alatt szó vala arrról is, hogy
         csatlakoznátok az ő nagy
            brit világbirodalmához.
 
„Ösztövér kútágas hórihorgas gémmel,
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémlel:
Óriás szunyognak nézhetné valaki,
Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.”

Így írt Arany János a 19. század delelőjén a Toldiban.
Az „öreg föld vérének a kiszívása” az,
amiről eszembe jut, hogy jóllehet a Toldiban csak vízről van szó,
a XX. és XXI. századi olajipar töményebb
és drágább vért szippant ki az öreg földből,
méghozzá olyan vért, mely füstöt,
kormot és általános környezeti elszennyesedést okoz.  
Megolvad a jég a Föld sarkain,
      megemelkednek a tengerszintek,
         elöntik a parti földeket,
            egész városok tűnhetnek el ily módon.

Ua mau ke ea o ka ‘āina i ka pono!

   De hová lett az igazságosság,
a méltányosság, és a becsület?
Mindent elnyelt a profitéhség,
   Az olajtőkések vadul ellenállnak
a legésszerűbb újításoknak is,
   hiszen kiderülne, hogy nem kell ma már
      „az öreg föld vérét” kiszívni.
De hadd mondom így:
 .       
    Te szerencsétlen, agyonrondított
    megtépázott, aláaknázott Föld!
    Robbanj fel végre! Üvöltve közöld,
    hogy vége, vége! Nem elég, hogy itt-ott
még akad egy-egy tiszta vízű tó,
             vagy hogy a Marsra küldtünk űrrakétát —
             vagy hogy a Hubble, noha hűl, ma még lát,
             s hogy új bolygónkról színes vízió
vagy sci-fi mozi meséje vigasztal...
Robbannod kell! Jöjjön a kozmikus
kiegyenlítés! Zord vagy komikus,
akasztófák vagy vegasi víg asztal:
    szégyenünkben görnyedjünk végre hétrét,
    jó földanyánknak kiszívtuk a vérét.

            Avagy kicsit másképp:

Bár földanyánknak kiszívjuk a vérét,
még van belőle – olajos homok van –
s így Kanada sem fuldoklik romokban
hát... egyelőre... Nagyipartól részvét?

Már jó rég lehet napenergiából
villanyt kicsalva fűteni a házad,
ez ellen csak az olajipar lázad,
mert haszonéhes mániákat ápol.

Ha mindenki a fenekén maradna,
megszűnne a sok értelmetlen nyüzsgés:
tovább élhetnél, kínzott földanyánk!

Mint rozsda marta s életlenre nyűtt kés
vicsorítsd fel ez érzeményt a Napra,
mert fagyot terem s kígyót költ a fánk.
           
Megint kicsit másképp:
                
Mert fagyot terem s kígyót költ a fánk,
Lucifer szárnya jégcsapokban lóg-leng,
míg Ahrimán biztatja: „mard,  s  fogózz meg!” —
s lilára hűlve vért fröcsög a szánk.
    Minél több földet foglal el az ember
    annál több lesz a hódító erőszak:
    szadista kéjjel támad és előcsap,
    nincs ki ezt vágyná bárgyú szerelemmel.
Ha kéjtől fetreng egy-egy Mona Lisa
jól nézd meg, arcán mi van odaírva:
rejtelem-szégyen és haláltudat.
    Földrabló minden politikus kalmár,
    ki Káin vétkét felejtetni hal már,
    ha antik földön túrva ás, kutat.

 

 

 

 

 

 

 

Akamu próféta második levele a hawaiiakhoz

Bizony bizony mondom én tinéktek
szeretett atyámfiai,
   hogy nagyon sok emberetek túl zabál a célon
      valamint túl sokat közösül,
         s ezért népességetek jelentős része
            elhízott, lusta emberekké válik.
     Miközben majdnem kivesztetek az élők sorából,
más szempontból túl könnyű volt az
életetek. Mert mire van igazán szüksége az embernek?
Először is lélegzeni kell, másodszor: víz és élelmiszer kell,
S valami hajlék sem árt, ha van éppen a fejed fölött,
mert néha még itt is elég hidegen fúj a szél
és elered az eső. Ruha? Ugyan minek az...
      Éljen a meztelen igazság!
És a szigetek persze mindent megadtak tinéktek.

   Ám ki is tört a nagy botrány, mikoron
a Boston környékéről ideküldött puritán
   protestáns misszionáriusok
      meglátták egykori embereitek házasodási szokásait.
Nos, az pedig imígyen vala:
   a házasulandó nők
      anyaszült meztelenül kiültek
         az eladó leányok sorába
            házasságon kívül szült kisbabáikkal ölükben.

    A hajdani nejkereső férfinép
színes tollú harci sisakokban
   elsősorban a már meglevő kisbabák
      izomzatát vizsgálgatta,
         majd a mamák karizmait próbálgatta-tapogatta
nagy harcos tenyerekkel. 

        „Jó munkásanyag lesz ez a nő?
És milyen gyerekeket fog ez nekem szülni?”
– ez volt a fő gondjuk.

 Meglátván őseitek ezen természetes
és igen elmés szokását,
   a hittérítők őrjöngve fakadtak, hogy benneteket
         bizony elvisz az ördög
az örök kárhozatba, és rátok kényszerítették
   a földig érő mother Hubbard nevű
      hálóingszerű zsákruhákat,
         amikből a mai muumuu keletkezett,
majd a kierőszakolt testi hőkülönbség
   okozta ellenállás-csökkenéssel
      rátok ragasztották a kanyaró betegségét,
         mely ellen semmi ellenállásotok nem volt.
  
Bizony, bizony mondom néktek
szeretett atyámfiai,
   nem így kell két kultúrát egymásba
      oltani és „hitet téríteni”! 

     „SzeretKEZve mind a vérpadig” –
valami ilyesmi lehetne egyik nagy nemzeti jelszavatok,
   ó hőn szeretett szapora híveim,
      ti oly sokan elhízott, 
         furor tropicus coeundi-ban szenvedő jó emberek. 
Sehol nem látni annyi terhes nőt, mint itt.
Korban ezek a 12-13-14 évesekkel is
   kezdődhetnek, és mire lebabáznak,
      akkora lesz a hátsó fertályuk, hogy az ember
         elképedve csodálkozik a férfinép ügyességén,
            amivel eltalálja a kritikus bejáratot...

     El sem tudom képzelni,
hogyan mívelitek a mívelendőket
   akár elölről, akár hátulról,
      lovagolva-nyögdicsélve
         vagy valamiféle elképesztően
            széles terpeszülésben?

Namármost, hogy ezt meddig lehet kibírni,
főleg azért bonyolítja tovább a kérdést,
   mert egyes női egyedeitek elérik
      a másfél mázsánál nagyobb súlyt is.
Persze egy nőn legyen mit fogni, 
      de ez a lehengerlő hájtömeg
         még az én nem is egészen ártatlan európai
            magyar fantáziámat is túlhaladja.
  
    Aztán egyszer csak megvilágosodott betokosodott
szegény kis elmém, és megértettem,
hogy nálatok,
   hőn szeretett jólelkű  híveimnél,
      a nemi aktus
         a fölmíveléssel függ össze.

Vagyis amikor egy hawaii férfiú
   ötven kiló színpecsenyébe belefejesel,
      akrobata mutatványát
         nem a dekadens nyugati hímek
kéjhajhászó szenvedélye fűti,
   hanem az anyaföld kiolthatatlan szeretete
      és tisztelő imádata. 
  
     Vagyis némi kitérővel vissza is értünk
kiindulási pontunkhoz,
   a földhöz. Ha már az álnok amerikai kereskedők
és katonák elrabolták a földeteket
és az USA ötvenedik államává fejlesztették
(és züllesztették), ti megpróbáljátok visszahonosítani magatokat
      a sétáló-botladozó anyaföldbe nőitek révén.
  
Tudni kell még azt is, hogy az utóbbi időben
   elözönlöttek benneteket a Számoából érkezett rokonaitok,
         akiknek a szépség-ideálja
            megegyezik a szinte hihetetlen
kövérség fogalmával.
   Minél nagyobb darab a nő, annál kelendőbb.
Talán így érthetőbb lesz:

Hogy a hájtömegben látszik-é a pixis,
vagy eltakarják vastag combnyi hájak,
csak azok tudják, kevesek és bátrak,
kik körbejárták bévülről is, kint is.
    Ezek közé tartozni nem kívánván,
    lemaradok egy sós tapasztalatról,
    mit fantázia semmiképp se’ pótol:
    álom? Nem érne ily „szépség” díványán.
Ha arról volna szó, hogy kiveszőben
levő fajtámnak kéne gyermekáldás,
azt mondanám: „Neeeeem, most kievezőben
vagyunk mi már a Styx s a Léthe mentén.
    Örüljünk hát  Napunk végső lementén,
    hisz’ túltömött hasnál csak jobb — egy hányás...”


 

 

 

 

 

 

 

Akamu próféta harmadik levele a hawaiiakhoz

Vagyis az volna „független”, akinek földje van? 
Vagy inkább fordítva:
   a földtulajdon, mely munkát, odafigyelést,
      szorgalmat kíván, bizonyos értelemben
         függővé tenné az embert?
   Mi itt aránylag „elszigetelve” élünk
ezen a gyönyörű szigeten,
ám hála a televízió és a drótposta itt is elérhető
szolgáltatásainak, elég gyakran megnézem
a „Science channel” nevű tudományos csatorna adásait.

     Sok szó esik mostanság
a Világ Végéről,
   a 2012-es Maya proféciáról,
      a Kozmosz eredetét jelentő
         és a Big Bang-nek nevezett Ősrobbanásról.
Vagyis arról is, hogy még tízezer év, és
   óhatatlanul jön az Új Jégkorszak,
       s ezzel kapcsolatban
          a Hold újra látogatásáról,
ahol az amerikaiak „holdbázisról” álmodoznak.
Ha ez sikerül, onnan könnyebb lenne
a Marsra embert küldeni.

    Valamikor a Hawaii-szigetek is lakatlanok valának,
mikoron is bátor eleitek pár lélekvesztő outrigger-en,
   pár hordó édesvízzel, pár fürt banánnal, pár disznóval,
      de minden iránytű nélkül
         és csakis a csillagok állását figyelve
            elindultak Tahitiról, fel egyenesen északnak.
Persze okosak voltak ők,
 hoztak nőket is magukkal!
Két-három hónapig is eltartott
ez a hihetetlenül merész utazás
   belé a teljes messzi ismeretlenbe –
      csak csillagnéző táltos kahunáitok tudták,
         vagy inkább csak sejtették, hogy valamerre
            új szárazföldnek kell lennie.

De mit is akar a mai ember a Marson?
Valamiféle anyagi hasznot remél.
Mivel retteg a Föld halálától,
   melyet végül is önnön túlhajtott civilizációja okozott, most
      földszerűvé óhajtaná varázsolni
         a roppant kietlen Marsot,
            ahol gyilkos szelek hajtanak iszonyú homokfelhőket, s ahol
a halálos hidegben és oxigéntelen levegőben
   minden földi halandó
      rögvest felfordulna borzalmas űrruhája nélkül.

Van nektek egy szigetetek, ahol csak
Keveretlen vérű színtiszta hawaiiak lakhatnak.
Namármost nem kívánnék a „prófétai
túlzás” látszatába esni, de van valami távoli hasonlóság
Niihau-szigete és a Mars között.
   Mert nézzük így:

Először is: mindkét hely létezik.
(a)  Niihau elérhető csónakkal.
   (b)  A Mars elérhető űrszondával.
      (c)  Niihaura roppant nehéz eljutni.
         (d) A Marsra is nehéz, azaz még nehezebb eljutni.
            (e) Egyik sem a miénk, de mindkettőt
ki akarjuk sajátítani.
                           De inkább így folytatnám:

Akár borzas vagy jól lenyírt hajú
légy jó barátom, túl messzi  a Mars,
s ha mégis vájkálni épp ott  akarsz,
jusson eszedbe: itt van Niihau,

hol ugyanolyan földrabló leszel,
ha okkal mégy is, bármily röviden:
akárhogy lépsz, te léssz az idegen,
akár banánt vagy konzervet eszel.

Ha földre vágyol, hívd fantáziádat
segítségül – képzelve égszín öblöt,
s örülj, ha űrszondád reccsen s bedöglött,
s bölcs döntésed jövődnek máris átad.
 
A megoldás: ne légy „felfedező”.
Várd meg a Szent UFO-t, s felfedez ő.

Mivel hogy mindannyiunkat
egészen biztosan elpusztít
   a legközelebbi Jégkorszak,
      szeretnék a jelen próféciáim végéhez közelítve
         szólani a „honvágy” sokat emlegetett,
            ám gyakorta erősen
               félreértett fogalmáról.

Kiváló regényírónk, Zilahy Lajos, azt akarta megírni
   A lélek kialszik című regényében,
      hogy egy Hawaiiba sodródott
         Pekry György nevű magyar,
aki az Első Világháború utáni nyomorból
   „kitántorog Amerikába”, hogyan jut el
      a Hawaii-szigetekre, ahol amerikai felesége távollétében
magyar nyelvű naplót vezet, melyben megírja
   elhontalanodása történetét.

Bármennyire szeretem és tisztelem is a szerzőt,
akivel személyesen is megismerkedtem New York-i lakásán,
   elmémben máris az Új Jégkorszak felé tántorogva
      azt próféciálom én tinéktek,
         szeretett híveimnek, hogy nem kell
            a lélek kialvásától félnetek. Az enyém képtelen
kialudni, s ezért, mivel végső soron egyformák vagyunk,
   a tiétek sem fog. De hadd folytassam így:

        lusta szemétláda lelkem
zsúfolva van honi szókkal
epedéssel-apadással
kifacsart odaadással
    szemétláda lusta lelkem
    képtelen a feledésre
    öntudatlan szendergésre
    nyugalomra elalvásra
körömszakadtig elvásva
álmok formájában kísért
felpofozom azt aki sért
mármint akkor réges-régen

ő meg bátran visszabokszol
gurulok is a bokortól
fel egy magas pálmafára
pálmafának tört az ága
    leszakad a súlyom alatt
    torkomon akadt egy falat
    itt még sosem fogtam halat
    fagyott múlt egy helyben maradt
balaton az óceán is
hawaii a vén cigány is,
ala wai csatorna duna
hawaii szó magyar duma
    kapu  tilos ki is írják
    tahitin ez volt a „tabu”
    csakhogy minden t-ből k lett
    sok-sok keiki3 is csak lett
volnánk tán még vagy kétszázan
honolulu térségében
magyar-hamvas szivarvégek
ki-ki alszik félig ébren
    vannak gyíkok és teknőcök
    sok trópusi tarka virág
    spárga-aszparágusz-csirág
    szép importált szőlőfürtök
itt gyártják a villanyt benzint
több száz repülő naponta
amerika szennyét ontja
nem olvas itt senki semmit
    hasonulni lehetetlen
    rövid nadrág krisztus saru
    sok elhízott középkorú
    élő halott temetetlen
kajtatom a világhálót
new yorkból jönnek a hírek
végre nem lőnek az írek
bruxelles sem nyújt rég kilátót
    szemét lusta magyar lelkem
    csak nem akar kialudni
    ékezet a komputeren
    nemzetközi tömegholmi
mindegy milyen nyelven írnék
nejem is csak alig érti
ha tehetném olykor bíznék
mi bajod van féltve kérdi
    magyar vagyok hawaiiban
    ím a tömény rövid válasz
    s hogy ezt tudom mégsem támasz
    bárhogy bízom szavaiban

kilógunk szörnyen a sorból
hát maguk meg hunnét gyüttek
maradunk tökkel ütöttek
gyúratván másféle porból
    otthon rosszabb hallom folyton
    áremelés kihasználnak
    volt kommunisták kaszálnak
    sok szép hírt magamba fojtom
lusta disznó magyar lelkem
aludj el már hunyj ki végre
verem magam zöldre kékre
ezt könyörgöm fel az égre

    Szeretett híveim! Ezen utolsó részt tekintsétek
    valamiféle vallomásnak. Célja nem más csak annyi,
         hogy lássátok: nem hazudik ez a gyanús
                          Akamu próféta, inkább őszintén bevallja,
hogy ő is ugyanolyan, mint bárki más.
Ám azt nagyon határozottan megismétlem,
     hogy így két jégkorszak közé préselve élünk mindahányan,
           és nem ismerek olyan tudóst vagy jövőbe látó sámánt,
aki meg tudná mondani, feketék, fehérek, barnák, sárgák avagy rézbőrűek
lesznek azok, akik még tízezer év múlva is kiülnek a tengerpartra
egy közönséges, régimódi horgászbottal, mint ahogy azt sem tudják,
hogy egyáltalán lesznek-e még halak. Bízzunk benne,
    hogy
                    talán
                           még
                                 lesznek.
                                                Amene4

1. Az Ádám név hawaii változata az „Akamu”.
2. Hawaii állam hivatalos jelmondata. Szavanként: már, megőrizve, az élet, nak-nek, a föld, által, az, igazságosság.
3. Keiki annyi mint ‘kisgyerek’.
4. Ez az „ámen” szó hawaii nyelven.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.