„Idén nem hosszabbítottam előfizetést” – Évértékelő körkérdések 2011/6

Az Irodalmi Jelen a 2011-es év irodalmi eseményeiről, könyveiről és a közeledő világvégéről kérdezett írókat, költőket, szerkesztőket, irodalomszervezőket. Ezúttal Áfra János, Braun Barna és Király Farkas válaszait olvashatják.

„Idén nem hosszabbítottam előfizetést”

– Évértékelő körkérdések 2011/6

Mely könyvek voltak a 2011-es év legpozitívabb élményei és legnagyobb csalódásai?

Áfra János, költő, főszerkesztő (Kulter.hu): Bartók Imre első regénye (a Fém) erős, Németh Zoltán új verseskötetén (Boldogságtelep, vetélőgépben) még rágódom, egy kicsit mást vártam, de azért metsz ez is. Csobánka Zsuzsa két idei könyvét (Hideg bűnök, Belém az ujját) különösen vártam, de még csak a prózát sikerült egészében olvasni. A Belém az ujját inkább novellafüzérként működik, mint regényként. A végére került egy ágas-bogas kapcsolatrendszer-rajz, ezt viszont nem volt türelmem követni, a nyelv csobánkás áradása jobban lekötött. A Külső protézis kéziratát több mint egy éve még együtt szerkesztgettük Ughy Szabinával, aztán kicsit még változott, erősödött az anyag, végül a tipográfia is jó lett, jól esett kézbe venni a kész könyvet. Év végére az új Bodor-regény hozta a várhatót, sokak szerint semmi többet, de nekem tetszett. Nem hinném, hogy szimplán önismétlő. A megszokott szövegszervezési elv, valamint a modor ugyan marad, és a teremtett világ is analóg a korábbiakkal, de nem ugyanazt a kört járjuk végig, mint mondjuk a Sinistra körzetben – érzésem szerint inkább spirál mentén szerveződik a Bodor-életmű. A Verhovina madarai mitikusabb és egyben talán önironikusabb is Bodor korábbi regényeitől.

Braun Barna, költő, főszerkesztő (Félonline.hu): Örülök, hogy kijöttek a maradék telepesek is a farbával. Nem lett rossz sem Szabó Marcell (A szorítás alakja), sem Deres Kornélia kötete (Szőrapa), ugyanakkor a fejem is a helyén maradt tőlük. Amitől leröpült, az a Pixel. Egyrészt, mert szerintem baromi jó szöveg (aktuális, mondhatni trendi poétikai kérdésekkel), másrészt örömteli, hogy van olyan (nemszabómagda) szépirodalom, ami felfér a sikerkönyv-polcra. Gondolom, ez a szerzőnő ismertségéből adódik (nőklapja-faktor), csak úgy mint a Mellettem elférsz-nél, ami viszont nagyon (de nagyon) nem jött be. Lírában nekem most egyébként Schein Gábor Éjszaka, utazás, ennek is a II. Túl a kordonokon ciklusa (és verse). Kell, hogy nyelvet találjunk aktuálpolitikai kérdéseknek (nem a gázárnak, de pl. 2006-nak, de most újra '89-nek), kell, hogy reagáljunk az élet ezen, egyre fenyegetőbb részére. Úgy gondolom, hogy nekünk, fiataloknak valahol feladatunk is ez. Pont ezért nem értem, hogy az első kötetes Kemény Lilit mért kell bántani az ilyen jellegű útkereséséért, főleg mivel a kommentek a kérdésnek pont nem a költészeti regiszterét csesztetik... Egyébként tavalyi dátummal több van a polcomon. (És csalódás, igen, ért: Az idei Szorokin tré.)

Király Farkas, prózaíró, szerkesztő: Legjobban a Jean-Claude Carrière és Umberto Eco beszélgetőkönyve – a címe: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől – ragadott magával 2011-ben. Roppant érdekes olvasmány, „sztorizásokkal”, eszmefuttatásokkal, érvekkel pro és kontra a papírkönyveket illetően, a digitális forradalom kellős közepén. Hasonlóan kellemes olvasmány volt a Mircea Cărtărescu írta Sárkányok enciklopédiájának a magyar fordítása: jó szövegátültetés (anno olvastam volt románul), minőségi kivitel, a gyerekeknek otthon bőséges képmagyarázás, azaz illusztrációértelmezés; örülök, hogy a polcon lehet. Csalódni ellenben nem szoktam, legalábbis könyvekben – mivel szerencsémre nekem nem kell elolvasnom azt, amit nem akarok, ha valami nem tetszik, hát teszem is le, és jöhet a következő.

Melyik volt az év legextrémebb irodalmi eseménye?

Áfra János, költő, főszerkesztő (Kulter.hu): Deres Kornélia rendhagyó kötetbemutatóját a Z.A.P. Színpad táncos improvizációja és a Forgotten Dreams ambient zenéje színesítette a debreceni Modem – sajnos, nehezen belátható – multimédia termében. Balajthy Ágnes pedig okosakat kérdezett. Az extrém gezamtkunszt-kísérlet mintegy 70-80 embert érdekelt. A „Költők a globális faluban” is érdekes volt. Hálózatosan összekapcsolt helyszínek, a cívisvárosban szép közönség. Szemtanúi a Bécs, Budapest és Szeged felé kibontakozó kommunikációs gikszereknek. Kísérletként mégiscsak sikeres – hiszen a káosznak is van egy bája.

Braun Barna, költő, főszerkesztő (Félonline.hu): A hálózat az, ahol lehet valamit kezdeni, vagyis egyre inkább úgy tűnik, hogy helyesebb ilyen formában folytatni. Ezen a téren még rengeteg tennivaló van, és senki nem csinálja igazán jól a webes irodalmi lapot. De a magam részéről analytics varázsgömbömben elég látogatót=olvasót, jó esélyeket látok. Ha nem is extrémebb, mindenképpen menőbbek azok az események (ebből idén kettő volt, a 100 ezer költő a változásért és a Költők a globális faluban), amelyeket egy kijelzőről el lehet érni és a Facebookon meg lehet osztani.

Király Farkas, prózaíró, szerkesztő: Ha a legintenzívebbet keresnénk, biztosan valamelyik többnapos rendezvényt nevezném meg. De a legextrémebb irodalmi, kulturális eseménynek azt tekintem, hogy és ahogy az állami kulturális mecenatúra megváltozott/változik Magyarországon. De mivel nem lát(hat)om mindennek a végét, tippelni sem tudnék, hogy mindezt majdan + vagy – előjelű példaként fogják emlegetni – akár maholnap, az új évben is.

Folyóirat-publikációk közül mi vitte a pálmát?

Áfra János, költő, főszerkesztő (Kulter.hu): Kicsit unom a panelekkel dolgozó posztmodern szövegépítkezést, a jelöletlen és jelölt idézeteket, ezért nem vagyok nagy Esterházy-fan, de az Alföld decemberi számában olvasható 27 oldalas Oratorium balbulum elég komoly vállalkozás, engem elszórakoztatott.

Braun Barna, költő, főszerkesztő (Félonline.hu): Idén nem hosszabbítottam előfizetést, a könyvtárban olvastam, sok címem nincsen. De a Helikon irodalomtudományi szemle első száma, a Testírás igen sok dolgozathoz adott kellő hivatkozási pontot. Egyébként a http://folyometer.blog.hu volt az idei nagy felfedezésem, akárkik rejtőzzenek az álnevek mögött, nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak. Ez, és a Prae.hu-n olvasható Nyerges Gábor Ádám szemléi azok, amelyek sok publikációt elolvastattak velem a fiatal kollégák tavaly megújult igen nívós lapjain (Szkholion, Apokrif) kívül.

Király Farkas, prózaíró, szerkesztő: Szerintem a Sikoly tavaszi száma, abban is az Önmagunk nyomában című összeállítás. Arról szól, hogy idén januárban Harmath Antal költő eltűnt, s nem tudni, hogy szándékosan sétált-e ki eddigi életéből, vagy haragosainak lehet közük az eltűnéséhez. Huszonegy szerző (köztük magam is), különböző szerepekbe bújva írta meg, hogy szerinte mi és hogyan történhetett. Egyszerűen megismételhetetlenül jó lett. Persze, ehhez egy jó szerkesztőgárda is kellett – a Sikolynál ez megvan.

Melyik Irodalmi Jelenben közölt írás tetszett a legjobban?

Áfra János, költő, főszerkesztő (Kulter.hu): Ha nem gond, én inkább itt Boldog Zoli és Weiner Sennyey Tibor JAK-táboros videóit emelném ki, meg úgy általában az Irodalmi Jelen Online-os felvételeket. Kell ez a fajta „gyorstudósító vizuális reprezentáció” az irodalomnak, méghozzá pontosan így, némi humorral társítva.

Braun Barna, költő, főszerkesztő (Félonline.hu): Természetesen az év végi nagy beszélgetések, kommentek és az indulatokat szülő LBA-kritika Bódi Betti keyboardjából, illetve az ehhez kapcsolódó szerkesztői jegyzet tetszett nekem. Az irodalmi diskurzusban ez valami nagyon hasonló ütközőpont volt, mint a rendszerváltás utáni két nagyobb kritikavita kiindulópontjai. Egyébként pont a kommentek (és a Facebook félnyilvános) tere miatt lehet, hogy aktuális lenne a kérdéssel futni még egy nagy kört, ahogy Boldog Zoltán cikkében rajthoz is állt vele. Rávilágít benne arra, hogy a minőségi irodalomról folytatott beszéd sem lehet különbözőbb annál, mint amikor bármilyen (akár kulturális) termékről fogalmazunk meg véleményt. Megelőlegezhet ez egy olyan fordulatot, mely az irodalmi fejet kirántja az elit-diskurzus homokjából, és nem nevekről, atyákról, mesterekről, tiszteletről meg ilyenekről kezd el beszélni a harmadszövegekben, hanem arról, amiről már a második szöveg is szólt: az irodalmi műről.

Király Farkas, prózaíró, szerkesztő: A novellapályázatra érkezett írások. A jók azért, mert jók, a kevésbé jók azért, mert tanulni lehet belőlük: hoppá, ezt a hibát lehetőleg ne kövessem majd el. És ne felejtsem el a Macskarajzokat. (Most veszem észre, hogy egyre csak összeállításokat említek…)

Ki az a fiatal alkotó, akire ebben az évben figyeltél fel?

Áfra János, költő, főszerkesztő (Kulter.hu): Bartók Imre. – Már ha nem gond, hogy tőlem idősebb fiatalt említek. A Fémmel sokat adott, mert elvette a maradék biztonságérzetem. Hatott. Pszichedelikus, önfelszámoló, félelemkeltő. Nem tudom egy szuszra sokáig olvasni, de ha olvasom, torkon ragad. A szó performatív értelmében. Bartók ráadásul jó irodalmár is. Akiket a frissen megismert KULTer.hu-s szerzők közül jó szívvel említek pl.: Tóth Laura, Kozma Leila és Tinkó Máté. A LÉK irodalmi körben és a DEIK-ben több fiatal tehetség is dolgozik, de vannak, akiket már korábbról ismerek, mások dolgait pedig még nem eléggé.

Braun Barna, költő, főszerkesztő (Félonline.hu): Mivel az általam szerkesztett FÉLonline.hu-n csak fiatal szerzők vannak, ezért nincsen nehéz dolgom. Lírában kapásból Kapelner Zsolt, Horváth Dorottya, B. Horváth László, Új Krisztina és Szutorisz Szabolcs Bence nevét említeném. Prózaírók közül pedig Patkó Leventét emelném ki.

Király Farkas, prózaíró, szerkesztő: Az Ambroozia szerkesztőjeként folyton találkozom fiatal szerzők írásaival, s nyilván más lapokat is olvasok. De nem vettem észre, hogy az utóbbi évben valaki nagyot robbantott volna az irodalmunkban. Ugyanakkor két „összeállítást”, két irodalmi társaságot igen ígéretesnek tartok: az egyik a Felvidéken megalakult Fiatal Írók Köre, amelynek sok tehetséges tollforgató tagja van, akik csak most kezdenek itt-ott publikálni; a másik a már „idősebb”, de még harminc alatti szerzőkből álló Győri Ifjúsági Irodalmi Kör, amelynek tagjaira érdemes figyelni.

Melyik médiumhoz köthető 2011 leglátványosabb külső és belső megújulása?

Áfra János, költő, főszerkesztő (Kulter.hu): A Studia Litteraria új arculatot kapott, valamint évkönyvből irodalom- és kultúratudományi folyóirattá vált, amely mostantól – neten is elérhető – tematikus számokkal jelentkezik. Komoly vállalkozás, de egyelőre viszonylag kevés visszhang. A külsőt tekintve a Prae folyóirat első teljesen színes száma volt a legnagyobb meglepetés. Számvetés azzal, hogy minden szinten ki vagyunk éhezve a vizuális ingerekre. (Erre reagálva az Apokrif is színesre váltott.) Sok minden egyből jól működött ebben a magazinszerűségben, ugyanakkor feltűnővé vált az is, amivel a régi vágású irodalmi lapok érvelhetnek az arculatváltás ellen: komoly tanulmányokat nagyon nehéz összehozni tarka háttérrel, képekkel, jobbra-balra hullámzó sortördeléssel, ugyanis a hosszabb szövegek olvasását nehezítik ezek a vizuális megoldások. (A Műút ezt a problémát azzal kerülte el, hogy hosszú tanulmányokat nem is közöl.) Meg kéne találni egy kényes egyensúlyt. De nem egyszerű. Meg ez kinek mit jelent.

Braun Barna, költő, főszerkesztő (Félonline.hu): Mint mondtam, aki újulni bír, azt a neten teszi. Idén kevés új dolog történt ott is. Persze, mi a FÉLonline.hu-t szeptemberben megújítottuk. De még rengeteg ötlet vár megvalósításra. A fiatalok közül a DEIK az Amúgy c.lapját fejleszti, míg a másik debreceni kör, a LÉK is új blogot indított: a szövegtestet. A Könyvesblog magazinná alakulása egy hatalmas lépés afelé, amit már páran régóta emlegetnek: jó minőségű, fogyasztható irodalmi lap, és amit én szoktam mondogatni: ingyen.

Király Farkas, prózaíró, szerkesztő: Talán a magyar közszolgálati médiához. De nyilván folyóiratról kellene véleményt mondanom. Azt hiszem, hogy jelentősen egyik sem újult meg. Voltak apróbb, néhol nagyobbacska változások, de hirtelen egyetlen kiemelkedő példa sem jut eszembe. De azért történt valami nagyon fontos: médiumváltás vagy médiumbővítés történt több jelentős lapnál is (Kortárs, Új Könyvpiac s így tovább). Ez rendesen felbolygatta a kedélyeket. És jövőre még érdekesebb történések jósolhatók, ilyen-olyan átrendeződések, újabb médiumváltások, jelentős kivonulások a piacról, konfrontációk az e-könyvek és a hagyományosak kiadói között – izgalmas évnek ígérkezik 2012.

Hogyan készülsz irodalmilag a 2012-es világvégére?

Áfra János, költő, főszerkesztő (Kulter.hu): Várom az Ünnepi Könyvhetet, hogy megjelenjen a verseskötetem – sokat meditálok ezen. A jóslatok szerint a megjelenés után csak fél évetek lesz rá, hogy olvasgassátok. Éljen a katarzis! Na de komolyra váltva, vagy mégsem: ha nem lesz világvége – és, persze, nem lesz –, elkezdek írni valamit, ami felkészít rá benneteket. Mármint a változásra. Kérdés már csak az, hogy minek a változására.

Braun Barna, költő, főszerkesztő (Félonline.hu): 2012-ben komolyan elkezdem a pályakezdést. Idén főleg összeszedtem magam, kitaláltam, mit akarok megírni, többet ezek közül meg is írtam, be is fejeztem. Az újévben a kész, talonban lévő írásaimmal fogok megkeresni több (akkor még remélhetőleg működő) lapot. Illetve van egy doboz legóember-versem (nem olvasható még egy sem), amiből egyszer kötetet szeretnék. Van egy drámám is, melynek egyik részletét már láthatta, aki figyelt. Ezt fogom befejezni, és keresni hozzá társulatot, aki bemutatja. Szerkesztőként is folytatom a pályakezdést: a FÉL printváltozatának (újra)szervezése lesz a fő cél.

Király Farkas, prózaíró, szerkesztő: Volt egykor egy vicc: Ceaușescu elvtárshoz berohan a médiafigyelő munkatárs elvtárs, és kétségbeesetten közli, hogy a világ minden tévéjében bemondták: itt a világ vége! Mire a főelvtárs: Nyugi, fiam, mi harminc évvel el vagyunk maradva a világtól… Néhány világvégét már megértem – 1989, 1990, 1999, 2000 stb. –, azok eddig minden esetben egy másik világ kezdetét jelentették. Barátaimmal igyekszünk néhány e-könyvet megjelentetni, most ennek a „törpécskéi” népesítik be a fantáziám. Emellett igyekszem a viszonylagos pihenés évévé tenni 2012-t, hogy ha esetleg mégsem marad el a világvége, akkor ne úgy találjon rám, mint egy tucatnyi feladattal küszködő tollforgatóra. Jövő évben nem fogok fordítani, keveset fogok írni, bizonyára nem fogok sem könyvkiadót, sem lapot alapítani. Nyugi lesz. Ja, és időt fogok szorítani az ominózus 2012 című filmnek a megnézésére is.