Ugrás a tartalomra

 

Fényképen a láthatatlan

HELYSZÍNI


Az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában bemutatták Pierre Poulain izraeli fotóművész Lencsén át a bölcsességig című, a fényképezés és a filozófia kapcsolatát tárgyaló, gyakorlati kézikönyvét. A kötetről maga a szerző tartott előadást.

 

 

 

 

 

Fényképen a láthatatlan

 

Pierre Poulain, akit Magyar Myrtill tolmácsolt, öt napot töltött Magyarországon, ez alatt – elmondása szerint – több száz fotót készített, amelyek közül néhányat láthatott is a könyvbemutatón összegyűlt ötven-hatvan fős közönség. „Most járok először Budapesten, és örülök, hogy megismerhetek egy más kultúrát, fényképészként pedig egészen új fényeket fedezhetek fel – hiszen ahogy minden embernek, éppúgy minden városnak is megvan a maga egyedi fénye” – mesélte a francia származású fotóművész, aki előadásában elsősorban a művészet lényegét érintő kérdésekkel foglalkozott.

Könyvének bemutatóján, melynek házigazdája Oravecz Péter fotóművész volt, Poulain kifejtette: nem minden műalkotásnak kikiáltott tárgyra mondhatjuk, hogy megfelel a művészet kritériumainak: „Húsz évvel ezelőtt Párizsban jártam egy galériában, ahol az egyik festményen a kék háttérre egyetlen függőleges piros csíkot húzott a festő, és amikor megjegyeztem, hogy szerintem ez nem művészet, ellenkezett, hogy nekem fogalmam sem lehet róla, hogy azzal a piros vonallal micsoda érzelmek áradtak ki belőle.” Poulain szerint éppen ez a probléma: az a festmény, szobor, vers vagy próza, amely érzéseket esetleg, de mélyebb érzelmeket és gondolatokat nem ébreszt fel a befogadóban, nem műalkotás. Lehet, hogy a színek, a sorok stb. mögé be van zárva a közvetíteni kívánt üzenet, de ha ezt nem tesszük hozzáférhetővé a műalkotáson keresztül, akkor épp a művészet lényegének fordítunk hátat.

A művészet időtlen”, a művész feladata pedig lehetővé tenni, hogy művén keresztül a közönsége ráláthasson egy egyetemesebb síkra, ez pedig meghaladja személyiségünk, azaz az érzések és vélekedések, a tetszik–nem tetszik dimenzióját. Ez utóbbi ugyanis állandóan változik: „Maga a személyiség – amely a latin persona, maszk jelentésű szóból ered – az az álarc, amelyben a hétköznapjainkban mutatkozunk. De ez a jelmez nem örök, nem szabad azonosítanunk vele magunkat, ahogy a színész sem azonosítja magát az általa eljátszott karakterrel, amely a színdarab után azonnal »meghal«”. Ezért az alkotásnak ahhoz, hogy művészi legyen, a maszk, a személyiség mögül, belső énünktől kell indulnia – nem elég érzéseket megjelenítenie, és nem szabad függenie a divattól. De a valódi művész nem is szorul rá ezekre a fogásokra, hiszen Poulain szerint nem véletlen, hogy még ma is kilométeres sorok állnak a Louvre előtt, hogy láthassák da Vinci Mona Lisáját, pedig technikailag semmilyen ma divatos kritériumnak nem felel meg a festmény. „Vagyis a technikai megformálástól függetlenül van valami, amit ez a kép meg tudott ragadni.

Poulain szerint ez a valami, amit a Mona Lisa – és minden valódi műalkotás –megjelenít, a személyiség látókörén kívül eső, rejtett dimenzió. A művész feladata az, hogy megragadja és közvetítse közönségének azt a bizonyos síkot, amely a hétköznapi szemlélő számára láthatatlan. Láthatatlan, mert a mindennapok nyűgei, előítéleteink és elvárásaink előretolakodnak, és elállják a finomabb érzékelés útját, ugyanis: „Azt adhatjuk át, amik vagyunk. Ha valaki hazugságban, tudatlanságban él, elidegenedve másoktól, nem fog rá hatni a szépség, hiszen nem ismeri fel, mert nincsen hozzá a megfelelő tudatállapotban.

Ahhoz tehát, hogy a művész tetten érhesse ezt a rejtett világot, egyetlen választása van: túl kell látnia saját személyisége fontosságán. „Sajnos a materialista nevelésben ezzel szemben épp azt sajátítjuk el, hogyan erősíthetjük meg az énközpontú személyiségünket.” Ezeket a személyes, egyedi jegyeket ugyanakkor egy bizonyos fokig meg is kell őriznünk, hiszen „a művészet nem válhat uniformizálttá: akkor tölti be rendeltetését, ha befogadja azt a számtalan stílust, amelyeket az alkotó, a szerző arra használ, hogy általuk közvetítse gondolatait. A művészet csupán azt nem engedi, hogy az alkotás magáról a puszta személyiségről, a minduntalan változó divatról, az esetlegesről szóljon. André Kertésznek például nagyon sajátos, felismerhető stílusa van, ez azonban olyan különbözőség, ami gazdagít, és ami nem rejti véka alá az egyetemest”.

És éppen ez a művészet legnagyobb kihívása is: közvetíteni a láthatatlant a láthatón keresztül. Az igazi művésznek, amikor megragadta az ideát, átlátszóvá kell válnia, hogy a szemlélő, a néző, hallgató vagy olvasó rajta keresztül nyerhessen betekintést az archetípusok világába. Nem a szép jelenségekről, hanem a szépségről lebbenti fel a fátylat, nem a bölcs tettekről, hanem magáról a bölcsességről, nem az etikus cselekedetekről, hanem az igazságosságról.

És hol, miként érhetjük tetten az archetípusokat? Pierre Poulain szerint itt kapcsolódik be a filozófia a művészetekbe: manapság sokkal inkább az okoz nehézséget, hogy saját magunkban megtaláljuk az életet. „A klasszikus értelemben vett filozófia, mint a bölcsesség szeretete, az az út, amelyen haladva feltörhetjük a személyiségünk lakatját, és eljuthatunk saját belső énünkig – ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy tetten érjük az archetípusokat. A látható világ mögötti láthatatlant csak akkor érzékelhetjük, ha mi sem azonosítjuk magunkat látható énünkkel, hanem mélyebbre hatolunk. A szépséget csak akkor érzékelhetjük, ha mi magunk is széppé válunk.” Ha pedig az alkotó e szigorú értelemben vett önismeret révén művésszé – és egyúttal filozófussá is – válik, akkor ahova csak lép, ő maga fogja odavinni az életet, saját fényét.

Merjetek teremtőek lenni! Legyetek képesek arra, hogy megragadjátok az egyetemes szépet, jót, igazat. És minél inkább a megragadni és közvetíteni kívánt fénnyé, bölcsességgé, szeretetté váltok, annál inkább képesek lesztek arra, hogy ezt megnyilvánítsátok magatokban, és ezt mások is észre fogják venni, anélkül, hogy megszólalnátok. A művészet nagy ajándéka, hogy az ember megszabadul a túlélés görcsös kényszerétől, és helyette megtanul élni és életet adni.”

 

A cikket Pierre Poulain fotóival illusztráltuk. Forrás: www.photos-art.org/home.aspx

Bujáki Márton

Lead és eseményfotók: Oravecz Péter

További képek a bemutatóról:

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.