Irodalmi Jelen

Fények között

2012. október. 15. - 17:04

HELYSZÍNI

A Levendel Júlia, Horgas Béla és Horgas Judit munkáját dicsérő Liget-antológia, a Fénycsóva lobbant 300 magyar verset, 121 képzőművészeti alkotást és 18 kortárs szerzői jegyzetet tartalmaz. A kötetet a vállalkozás nagyságához méltó esten mutatták be a PIM-ben.

Fények között

Színházi este hangulatát teremtette meg a Fénycsóva lobbant című antológia bemutatója, nem csak a Petőfi Irodalmi Múzeum – témához méltóan – profin használt fényei vagy a zsúfolásig megtelt díszterem (és egy második terem) okán, de a műsor rendezőinek a szokványos ünnepélyesség helyett sikerült valódi emelkedettséget teremteniük. Sokat tett ezért Jordán Tamás is, aki Kosztolányi Hajnali részegségét mondta el az est megnyitásaként, és a pózmentes, ám annál őszintébb versmondással megadta az alaphangot az elkövetkező műsorszámokhoz.

Szőnyi István: Nyitott ablak

A felolvasások, a zongorabetétek és a két fiatal művész bemutatta fényjátékokat a kivetítőn folyamatosan váltakozó festmények képe illusztrálta, ami a látvány és a hangzás komplex egységét teremtette meg a nézőben. Hasonló a célja a Liget Műhely gondozásában megjelent antológiának is, amely igyekszik teljességérzetet kelteni olvasójában, némi áttéttel talán még a zeneiséget is érintve. „Hogy egy nyugalmasabb, szebb életbe repítsen el minket, a meditáció útján” – fogalmazott E. Csorba Csilla, a múzeum igazgatója köszöntőjében, aki felhívta a figyelmet: vasárnap rendezik Nádas Péter „Mit tesz a fény” című kiállításának megnyitóját.

Várszegi Asztrik, aki az est vendégei közül elsőként állt a mikrofonhoz, az antológia spirituális jelentését boncolgatta. „Aki elmerül a kötet képeiben, az valójában imádkozik – fogalmazott a pannonhalmi főapát, mert kitágul általa saját, szűk világa.” Miközben a kivetítőn Szőnyi István Nyitott ablak, és Egry József Balatoni fények című festményei tűntek fel, addig Várszegi Asztrik egy saját találkozását mesélte el egy kilencéves vak kisfiúval, aki feltette neki a kérdést, hogy a látók mind boldogok-e. „Nem – válaszolta a főapát –, pedig ők mindent láthatnak”. A kötet minden sora azt tudatosítja, hogy a fény – legyen az derengés, alkony, árnyék, ragyogó nap – boldogságunk eleme – folytatta Várszegi Asztrik, és Kosztolányi versére visszautalva a legtávolabbi pontok összekapcsolásában látta annak lehetőségét, hogy mindannyian megtapasztalhassuk az „ismeretlen Úr” vendégségét.

Egry József: Aranykapu (Balatoni fények)

Z. Karvalics László, a Szegedi Egyetem tanszékvezetője kiemelte kisesszéjében: az eddigi Liget-antológiák közül e harmadikat, a Fénycsóvát érzi a legsikerültebbnek. Karvalics tudomány és a költészet viszonyával játszott el beszédében, kiemelve azokat a már-már fantasztikus tudományos fordulópontokat, amelyeket a Szegedi vagy a Harvardi Egyetem kutatóinak sikerült elérniük a fény lassításával vagy megállításával. „Vajon felülírhatják-e a költők a fénytant?” – tette fel a kérdést Karvalics, utalva a fény természetére vonatkozó metaforák sokaságára. Meglátása szerint épp e költői képek – a lecsorgó fény, a tüzes végtelen, a kozmikus ragyogás – mennek elébe a tudomány eredményeinek, hiszen a természettudósok sokszor később jutnak el e jelenségek felismerésére, mint az azokat szavakba öntő költők.

S hogy nem csak a költő és a tudós művelhet csodákat a fénnyel, azt az est két fiatal művésze, Spiegl Anna és Hoffer Károly bizonyította, akiket leginkább „fényjátékosoknak” nevezhetnénk. Az esten három etapban fellépő művészek produkcióját nyugodtan tekinthetjük a műsor szenzációjának, mert olyan katartikus élményben részeltették a közönséget, hogy a vastaps csak néhány másodpercnyi néma megilletődöttség után hangzott fel. Egy-egy régi típusú írásvetítő, egy kis korom és a fény segítségével Hoffer Károly az ujjaival rajzolva egy emberi életutat keltett életre, miközben Spiegl Anna harmonikán kísérte. Egy következő alkalommal az előadók fényképekkel játszottak az írásvetítő fénye alatt, egymásra montázsolva a régi fotók kivetített képeit, melyhez Virág Emese zongorajátéka szolgált zenei háttérként. Harmadik fellépésük egy dobozból készült ablakimitációt keltett életre, melyen benézve egymásba játszatott színes képek elevenedtek meg.

Ha csak ennyit „mondtak” volna a fellépők a fény természetéről, máris közelebb kerültünk volna a Kosztolányi-megidézte Mindenséghez, de még sokan hozzátették a maguk üzenetét. Miközben Tihanyi Lajos Kassák Lajos című festménye jelent meg a kivetítőn, Vörös István Kassák Lajos Virradat című versét és hozzá tartozó saját jegyzetét olvasta fel. A kora hajnali pillanatban, verandáján „elcsípett” költőn és művén eltöprengve Vörös arra jutott: a fényérzékeny kassáki papíron megszülető könnyedségre, a lét ilyen könnyed tudomásul vételére csak a nagyon bölcs ember képes.

Tihanyi Lajos: Kassák Lajos

Radnóti Miklós Béke, borzalom című versét ismét Jordán Tamás előadásában hallgathattuk meg, melyhez Horgas Béla, a Liget főszerkesztője olvasta fel jegyzetét. Mai tudásunk segít felfogni a vers döbbenetét, hogy „a költő minden előérzete, rémülete konkrét valósággá lett” – fogalmazott Horgas Béla. Szilágyi Domokos Napszakok című verse után Péter Ágnes a versről szőtt gondolatait szólaltatta meg, majd Áprily Lajos Ködös évszakok című költeményét olvasta fel Horgas Judit.

Levendel Júliától, a Liget társ-főszerkesztőjétől Weöres Sándor A másnapos című versét hallgathattuk meg, majd a szerkesztőnő jegyzetét a „teljes önmegtagadásba forduló”, egyszerre komikus és szánnivaló részeg próbálkozásról. Dsida Jenőtől A sötétség verse ismét Jordán Tamás hangján szólalt meg, s Ács József rövid elemzése a bennünket fokról-fokra átitató romlásra irányította a figyelmet.

Miközben Barcsay Jenő Est című festményét láthattuk a vetítővásznon, Kállay Géza olvasta fel Vajda János Üstökös című versét, és a vershez írott – az este talán legplasztikusabb és legszórakoztatóbb – jegyzetét, melyben életre keltette az üstököst megpillantó költőt és feleségét, valamint a háziurat, akit hidegen hagy a jelenség. Kállay Géza elemzéséből az önmagát önmagával ábrázoló költő alakja lépett elő.

Barcsay Jenő: Est

Búcsúzóul Jordán Tamás mondta el Zelk Zoltán 1930 című versét, melyben a költő felidézi a hajnalokat, amikor Vajda Lajos festővel a Szimplon kávéházból kilépve nekilódulnak a városnak. Mindig a szokott helyeknek, Vajda kedve szerint, aki a Duna-parti napfelkelte giccse helyett a kopott, öreg budapesti placcokat választja a bóklászáshoz. Jordán Tamás, ahogy fogalmazott, „műsoron kívül” ajándékozta meg a hallgatóságot ráadásképp József Attila egy versével, melyet a színművész meglátása szerint épp nekünk, épp mára írt a költő. S hogy ez mennyire igaz volt az este olykor valóban feledhetetlen pillanatai után, álljon itt a költő Számokról című verse, gondolatban felidézve Jordán előadását.

A számokról

Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,

Mintha sok 1-es volna az irkában.

Hanem ezek maguk számolódnak

És csudálkozik módfölött az irka,

Hogy mindegyik csak magára gondol,

Különb akar lenni a többinél

S oktalanul külön hatványozódik,

Pedig csinálhatja a végtelenségig,

Az 1 ilyformán mindig 1 marad

És nem szoroz az 1 és nem is oszt.