Ajándék – GUETH PÉTER: Karácsonyi álom

Na, ekkor kiderült, honnan az álma. A postás Juli mondta neki reggel, hogy hajnalban látta a kocsinkat Várda közelében az erdőszélen, beborulva az árokba. Vagy legalábbis olyan volt, mint a mienk.

GUETH PÉTER 

KARÁCSONYI ÁLOM

Úgy jött, hogy berúgta az ajtót. Hóna alatt egy havas fenyő, a másikkal meg húzott valamit, be a konyhába. Rázta le a havat, mint egy medve. A mama majd szörnyethalt, mert már menni akart a paphoz, hogy bejelentse. Hiába beszéltem neki, egész nap húzkodta a fiókjait.

A Balázska, jaj, szegényke, már az is elhitte. Odarohan az apjához, megböki a térdét és mondja neki: édesapa tényleg te vagy az? Hát hogyhogy nem haltál meg? Mire az apja: Miért, hát meg kellett volna? Aztán fölugrott, úgy ölelte, alig akarta elengedni. Pedig dőlt belőle a pálinka, azt meg a gyerek nem szereti.

Állítólag józanon vezetett, már csak hazafelé ment be a kocsmába, hogy elmesélje, és ott itatták. A kocsit ott hagyta az erdőszélen, az árokban, mert azzal már semerre se. Majd ünnepek után szól a Jóskának, elhúzatják valahogy.

Mi nem vettünk semmit, vártunk. Nem tudtuk, mit csináljunk. Kilencre már haza kellett volna érnie. Azt hittem a Jóskával vannak. Máskor is, nem szólt, később jött. Szabadságon van. De tizenegykor már kezdtem aggódni én is. A mama meg, délelőtt a konyhában, hogy ő megálmodta, nem jön haza a fia, majd meglátom. Legyintettem, hogy anyuka ugyan már, de azért mégis, a fene enné meg.

Erre leül a gyerek mellé az asztalhoz. Az ott játszik azokkal a gumiszörnyekkel, amiket születésnapjára kapott, meg nézi a tévét. Töltök neki kávét, kér bele tejet is. Megyek a spájzba, és onnan hallom, ahogy mondja a Balázskának: „újévre eltemetjük szegény édesapádat, meglátod.”

Hát én úgy nekirontottam, hogy mit képzel? Nem szégyelli magát? Mit sutyorog a gyereknek a hátam mögött? Mérgemben úgy odavágtam a tejes dobozt az asztalhoz, hogy kiszakadt az oldala, a tej meg szétömlött.

Balázska teljesen meghülyült, bömbölt, két tenyérrel csapkodott a tejbe, az egyik sárkányt megfogta, és a farkánál fogva belevágta az öreganyja kávéjába. Mehetett átöltözni.

A Feri ki volt kapcsolva, a Jóskát meg nem akartam. Gondoltam, délutánig várok, akkor úgyis jön át az Ildi a pácolt húsért. Addig sütöttem a bejglit, odaraktam a levest. A banya előző nap levágott egy libát. Karácsonyfánk még nem volt. Arról volt szó, hogy majd a Feri hozza.

Már sötétedett, ültünk a konyhában. Az Ildi jött, mondta, hogy a Jóska egésznap otthon volt. Na, ha hatig nem jön, felhívom a rendőrséget. Az öregasszony erre nekiállt a fekete ruháit kotorászni. Azt mondta, csak a misére készül, azért öltözik. Na persze. Közben nagyokat sóhajtozott. Balázska olyan csöndben volt, mint még soha, hiába adtam neki süteményt, nem ette, pedig a mákosat nagyon szereti.

Már elmúlt öt, amikor hallottuk, hogy az ajtó előtt topog valaki. Lenyomta a kilincset, berúgta az ajtót, tele volt mindkét keze. Olyan vörös volt az arca, mint a mikulásnak. Szegény, alig állt a lábán. Aztán megmutatta mit hozott, meg elmondta, mi volt.

A mama meg csak hebegett, hogy: „de a Juli, a Juli megmondta.” Na, ekkor kiderült, honnan az álma. A postás Juli mondta neki reggel, hogy hajnalban látta a kocsinkat Várda közelében az erdőszélen, beborulva az árokba. Vagy legalábbis olyan volt, mint a mienk, fehér Opel, igaz, nem látszott jól a buszból.

Egy őz ugrott elé, neki a szélvédőnek. Félrekapta a kormányt, megcsúszott, borult, bele az árokba. Az üveg ripityára, nyakába hullott az egész. Azt mondta, alig tudott kimászni, beszorult a biztonsági öv és szét kellett vágni. Aztán gyalogolt a hóesésben. Hajnal volt még, nem járt arra senki. A fát már itt a kocsmánál, a Jolikáéktól vette. De legalább az őzet megfogta. Egészen kicsi volt, olyan gida féle. Szerencsétlen, kitörte a nyakát, meg is döglött. Áthívtuk a Jóskát, segített megnyúzni. Adtunk belőle nekik is.