NUDIS VERBIS - Szőke Imre Mátyás novellái

A kályhában ég a tűz. A tűz könnyű. A poharam is könnyű, kezet fogni is könnyű, imádkozni is könnyű, csak szeretni nehéz, csak én vagyok nehéz. Ezért gondolkodom napok óta: mi más lehetne a súly, ha nem az istentől való távolság mértéke?

NUDIS VERBIS

SZŐKE IMRE MÁTYÁS NOVELLÁI

item

az éjszaka a földre hull
mint nagy mosatlan párna
és szélcsengőd az életünk
kegyetlen csönd vigyázza
halkan könyörgök édes úr
ne adj most némaságra
dalolj velünk

mert visszarér a hit retúr
hozzád belőlünk részegen
zsoltáros könyvünk megfakul
sötétség nő a szánkra
dalolj nekünk

Kinek a teste?

Ma sem nézek tehetségkutató versenyt a tévében. Pedig jó volna. Ha otthon lennék, bekapcsolnám a tévét, feküdnék a sötétben, és hallgatnám a dalokat. Szép, hamis, jó, hamis, jó, szép. A karaoke verseny győztesei majd azt tehetik egész életükben, amit csak szeretnek. De mit szeretnek?
Lusta vagyok hazaindulni, hogy nézzem. Kabát, léptek, sál, hideg, villamos. Léptek, hideg, villamos, beton. Kabát, zseb, cigaretta. Léptek, füst. Mint egy szórakozott műtősfiú, menet közben dúdolom a halált, közönyösen tolom magam előtt a kerekes ágyat le, Kőbánya-alagsorba.

De mit szeretnek? Lusta vagyok hazamenni, hogy nézzem. Itt a törzshelyemen van fotel, szörp, kávé, alkohol. Alkohol, kávé, szörp, meleg. Megbecsülnek a tulajdonosok, ismerik az értékeimet. Kölcsönkérek és megadom, megadom és kölcsönkérek, kölcsönkérek és megadom. Tessék. Még másfél hónapig lesz munkám, nudis verbis. Azután azt tehetem egész életemben, amit csak szeretek. De mit szeretek? Kabát, léptek, sál, hideg, villamos. Léptek, hideg, villamos, beton. Kabát, zseb, cigaretta. Léptek, füst. Találgatom, kinek a teste fekszik a kerekes ágyon, amit tologatok magam előtt.

Lopott bicikli

Előfordul, hogy rámtör a rangkórság. Nagyon szeretnék ilyenkor lopott bicikli lenni, mert szerintem az egy rang. A lopott bicikli valakinek annyira kell, hogy hajlandó törvényt szegni érte, egy másik személy pedig mit nem adna, ha máris visszakaphatná. Tíz-húsz ezret legalább. Ebből a példából sajnos az következik, hogy rang és érték az én fejemben egybeesnek, valószínűleg, mert eszembe sem szoktak jutni. Kivéve, amikor rámtör a rangkórság, és szeretném méltóbb helyemet elfoglalni a társadalomban. Végre komolyan elmondhassam: csak egy köpésre vagyok az engem megillető tisztelettől, s legalább néhány ember egy lopott biciklihez illő intenzitással gondol rám.

Rang és érték csak az idealista kerékpárosok jegyzeteiben esik egybe, ráadásul, ha ragaszkodom a fent leírtakhoz, kénytelen vagyok kijelenteni: idealizmusom táptalaja nem az, hogy gondolkodom, vagy jót akarok, vagy szépet érzek, hanem ellenkezőleg: az, hogy igyekszem nem gondolni semmire. De attól tartok, egy használható, lopott bicikli egyelőre lekörözne ebben is.

Távolság

Kopottas ez a Keret Klub, mint egy zsoltáros könyv, mint egy fekete borító, töredezett is. Azt gondolom, érdemes néha megérteni, miért szeretünk valamit, hogy másnapra elfelejthessük. Másnap majd másért. És ez a szék, amelyen mindig azonnal megfájdul a hátam, olyan könnyű, és úgy billeg is, mint egy ima a szívben. Kis barna tonett szék, melyet utcára dobtak, majd megtaláltak. Imádkozott, aki kidobta, és zsoltárt énekelt, aki megtalálta. Prédikálunk, dalolunk és gyónunk is anélkül, hogy tudatában lennénk. Komolyan, sőt inkább komolytalanul, hisz megértettük, hogy komolyságunk jó esetben is csak isten hidege volna. A kályhában ég a tűz. A tűz könnyű. A poharam is könnyű, kezet fogni is könnyű, imádkozni is könnyű, csak szeretni nehéz, csak én vagyok nehéz. Ezért gondolkodom napok óta: mi más lehetne a súly, ha nem az istentől való távolság mértéke?

Alkalmatlanok

Óvnának minket sokan, szeretnének életképesnek látni, de tudniuk kell, hogy a valódi kapcsolat közöttünk hideg szerelem, melyet saját alkalmatlanságunk iránt érzünk. Így heverünk nap nap után a semmi varázsszőnyegén, rövidnadrágban, szőrtelen lábbal, műanyag indiánokhoz beszélve, az egyik szemünk pörgő smaragd, a másik üres gödör.

Nevezzetek el művésznek minket, és mi bólogatunk majd, ugyanilyen erővel titulálhattok szélhámosoknak is legnagyobb megelégedésünkre.

Miénk a vonzás, bár a bolygónak nincs súlya alattunk, nincs tömegünk, valódi testünk, lakásunk, szívünkben vad trombitával, lábujjhegyen kéredzkedünk be otthonaitokba. Lehetetlen nem szeretni minket, de ugyanígy szükségszerrű elzavarni is, a hátunkban hordott iskolatáskában egy-egy levágott fej lapul.

A leggyönyörűbb halott gyerekek vagyunk, akik fel és le, oda és vissza sétálhatunk az elnehezült, értelmes életek között, megint és megint eljátszva születést, pusztulást.

Jogunkban áll kigúnyolni titeket. Jogunkban áll megáldani, szülővé majd hóhérrá tenni titeket, és jogunkban áll többnek lenni a szeretetnél. Általában lemondunk jogainkról.

Nincs semmink, csupán a sohasem mutáló, pubertás előtti hang, a megronthatatlan, jeges szüzesség, és egy karácsonyi ének, melyet félreállított, botcsinálta őrangyalunktól kaptunk kölcsön. Ezt nyújtjuk át. Vagy semmit.