Ne ülj rá az Obádovicsomra! – Esterházy Péter és Obádovics Gyula a PIM-ben

HELYSZÍNI

A Petőfi Irodalmi Múzeum Ottlik-kiállításához kapcsolódó sorozat utolsó estjén Esterházy Péterrel és Obádovics Gyulával a kiállítás egyik rendezője, Kovács Ida beszélgetett. Az író egykor matematikusnak készült, a matematikus nemrég író lett.

Ne ülj rá az Obádovicsomra!

– Esterházy Péter

és Obádovics Gyula a PIM-ben

Az igen vidám hangulatú beszélgetésen rengetegen voltak, pedig nem mondhatni, hogy túl lett volna reklámozva az esemény. Többeknek állva kellett végigkísérniük a beszélgetést, annak ellenére, hogy a hátsó termet is megnyitották.

Osztatlan

Obádovics Gyula számtalan matematikakönyv szerzője, és csak nemrég, nyolcvanéves korában hagyta abba a tanítást. Esterházy Péter író matematika szakon végzett, de amikor a műsorvezető bemutatta a jelenlevőket, és Esterházyt tréfásan kiugrott matematikusnak titulálta, ő rögtön „kikérte magának” és azt mondta, hogy ő sem nem matematikus, sem nem kiugrott. A beszélgetés apropóját a most záró kiállítás adta, hiszen Ottlik szintén matematika szakra járt, sőt ugyanúgy Fejér Lipót tanítványa volt, mint Obádovics Gyula.

Páratlan

Kovács Ida felütésként örömmel újságolta, hogy az utóbbi időben megsokszorozódott az Ottlik-kiállítás látogatóinak száma. Esterházy replikájából kiderült, ez valószínűleg annak az ominózus rádiós ajánlójának köszönhető, melyet megcsonkítottak, és kivágták belőle a Nemzeti Színházra vonatkozó részt, akkor ugyanis az Ottlik-kiállítást is ajánlotta. S ha a kihúzott ajánlás következménye az lett, hogy több száz méteres sorok álltak színházjegyért, akkor a kiállítás iránti megnövekedett érdeklődés is betudható ennek.

Kovács Ida felidézte a kérdést, melyet Ottliknak tett fel valamikor Réz Pál: „Ön miben látja a matematika hasznát?” Obádovics Gyula válasza meglehetősen hosszúra sikeredett, teletűzdelve a tudósító számára megjegyezhetetlen képletekkel és levezetésekkel. A közönség láthatólag szintén nem sokat értett az elmondottakból, de azért a csattanóknál nevetett, néha pedig akkor is, ha nem volt csattanó. Annyi mindenesetre kiviláglott, hogy a matematikában meglehetősen járatos Ottlik válasza az volt: semmi haszna.

Abszolút érték

Az anekdoták sorában híres professzorokról is meséltek a meghívottak. Ennek kapcsán Esterházy megjegyezte, hogy ha nem matematikusok hozakodnak elő a matematikával, az többnyire blöff szokott lenni. Ennek egyik végletét produkálta Alan Sokal amerikai professzor, aki beadott egy jónevű folyóiratnak egy esszét, mely csupa ilyen blöfföt tartalmazott – de ők persze komolyan vették, sőt, amikor Sokal beismerte tettét, nem adtak hitelt a szavainak. (Az ebből készült kötet magyarul is megjelent a Typotex Kiadónál.) Esterházy felsorolt néhány hasonló blöfföt: valakinek „nem lineáris a gondolkodása”, vagy Hernádi Gyula kedvelt szava, a „szeretetmátrix” – e kifejezések matematikailag értelmezhetetlenek, csupán metaforák, és ha ilyeneket használunk, semmivel sem fejezzük ki magunkat pontosabban, legfeljebb azt hisszük.

Átevezve a regényírás területére, az író elmondta: a műfaj problémája az, hogy korlátos lehetőségek között kell teljességet felmutatnia. Ennek megvalósításához viszont sok mindent lehet tanulni a matematikából. Amikor ő maga elkezdte az egyetemen a matematika szakot, olyan érzése volt, mintha egy másik világba lépne, különösen, amikor az első órán a tanár a szokásos „Jó napot” helyett belépve így szólt: „Tekintsünk egy halmazt!” És a továbbiakban ezen a halmazon belül maradtak. Valahogy így van ez az alkotásnál is: amikor első novelláját írta, akkor érezte ezt a mámort, hogy ő dönt mindenről, ő dönti el, milyen legyen a mosónő alakja. „Gőgös, nagyszerű érzés volt” – fogalmazott az író.

Szakasz

Amikor szóhoz jutott, Kovács Ida megkérdezte, hogy van-e különbség az olyan művek között, amelyeket matematikus, és az olyanok között, amelyeket nem matematikus írt. Esterházy Ottlikra hivatkozva válaszolt: a regény csöndből van szőve. Mindig az elhallgatás határán egyensúlyoz, azok a legfontosabb részek benne, amelyek nincsenek kimondva. Szerinte a matematikussághoz nincs köze, talán inkább bizonyos szimmetriákhoz. Ottlik annyira valóságnak vette a regényvilágot, hogy úgy hivatkozott rá, mint létező világra, a figuráira mint létező figurákra, akárcsak Balzac, aki megsiratta a hőseit. Ottlikról beszélgetve szó esett legendás bridzstudásáról, erről közvetlen élménnyel egyikük sem rendelkezik, de hozzáértő személyekre hivatkozva állítják, hogy legendás feladatokat alkotott, zseniális megoldásokkal. Amikor megjelent a bridzskönyve Angliában, a fülszöveg egyik sora ezt közölte róla: „Hazájában regényíróként is ismerik” – mesélte Esterházy.

A beszélgetés másik résztvevőjéről Esterházy megemlítette, hogy egészen különleges, ritka kegy, ha valakinek a neve köznévvé válik, ahogy ez Obádovics professzorral is történt. Hogy ezt egy mondattal alá is támassza, ő maga gyakran az „Add kölcsön az Obádovicsodat!” formában hallotta használni, míg a professzor a „Ne ülj az Obádovicsomra!” felkiáltásnak volt már fültanúja.

Lebegőpont

Az est meglepetése volt, amikor kiderült, hogy a professzor nyugdíjba vonulása után Julius J. Coach néven erotikus regényeket is megjelentetett, melyeket, ahogy ő mondja, „a matematikakönyvek után megpihenve írt”. Három ilyen kötet jelent meg eddig a tollából, mindegyik élete egy-egy időszakának, fordulópontjának feldolgozása. A sokoldalúság kapcsán jegyezte meg Esterházy, hogy a természettudományos műveletlenség nálunk még mindig nem számít műveletlenségnek.

A beszélgetés vége felé a műsorvezető Kovács Ida az elméleti matematika létjogosultságáról kérdezte Obádovics Gyulát. Hogyne lenne, válaszolta az igen derűs professzor, hiszen napról napra új eredmények születnek a valóság kényszerítő nyomásának engedve. Számtalan nagy elméleti problémának nincs meg a megoldása ma sem, annak ellenére, hogy komoly pénzjutalomra számíthat, akinek sikerül rájönnie. Ezen felbuzdulva indulhattunk haza.

Jolsvai Júlia

Fotók: Brenner Péter