Ugrás a tartalomra

 

Zagyvarékasról elindulva


HELYSZÍNI


A Magyar Írószövetségben Serfőző Simon Világfa című kötetét és Bakonyi Istvánnak a költőről készült monográfiáját mutatták be az érdeklődőknek.

 

 

 

 

 

 

Zagyvarékasról elindulva

 

Az irodalmi estet gitármuzsika nyitotta meg, majd Agócs Sándor, az Antológia Kiadó vezetője üdvözölte az egybegyűlteket és a meghívott vendégeket: Serfőző Simon költőt, Bakonyi István irodalomtörténészt és Dinnyés József előadóművész-zeneszerzőt. Bevezetőjében elmondta, hogy ritka pillanatok azok, amikor így együtt van a költővel, pedig régi időkre nyúlik vissza a barátságuk. A ’80-as évek óta ismerik egymást, addigra már a Hetek költőcsoport néven ismertté vált nemzedéki társulás tagjai – Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon – mind jól ismert költők voltak. Közülük Bella István, Raffai Sarolta és Ratkó József már nincsenek az élők között, de műveik újra és újra megjelennek.

Serfőző Simon, aki a költészet mellett könyvkiadóként, irodalomszervezőként is ténykedik, tavaly töltötte be 70. évét, az Írószövetségben is felköszöntötték. Ebből az alkalomból jelent meg Világfa című verseskötete, mely éppen 70 verset tartalmaz. Agócs Sándor némi keserűséggel a hangjában megjegyezte, hogy milyen kínkeserves, hosszadalmas folyamat, amíg egy könyv eljut az olvasóhoz. A pályázatok elbírálása elhúzódik, nemkülönben az azt követő procedúra. A kiadó a 2012. évi Könyvhétre szerette volna megjelentetni a könyvet, de végül csak ősszel kerülhetett a könyvesboltok polcaira.

Az est folyamán többször is elhangzottak megzenésített versek Dinnyés József előadásában és gitárkíséretével. A előadóművész-zeneszerző megemlítette, hogy Serfőző 60. születésnapjára készült egy CD, melyen 37 vers szerepel részint dalban, és ő most ezekből állított össze egy csokrot.

Bakonyi István mint kolléga és barát méltatta Serfőző Simon munkásságát, amelyet1976 óta kísér figyelemmel. A költő-író-irodalomszervező életútját egy frissen megjelent monográfiában összegezte, és büszkén jelentette be, hogy Serfőző Simon tananyag lesz jövőre a Kodolányi János Főiskolán. Majd pályája indulásáról kérdezte az írót.

Serfőző igen szerény és halk szavú nyilatkozó, „fogalmam sincs, hogy hogyan kezdtem”, töprengett hangosan, aztán így folytatta: „Riportírás. Ezzel kezdődött minden 1959–60 tájékán.” A Szolnoki Megyei Néplapnál volt újságíró, de ez a munka nem volt kielégítő számára. Keményen megcenzúrázták a sorait, nem tudta a teljes valójában megmutatni, mit gondol a körülöttünk zajló világról. Rendszeresen meghúzták, lerövidítették a cikkeit. Ő egyszerűen sorsokról, emberekről szeretett volna szólni, a vidékről, ahol élt, a tapasztalatokról, amelyeket fiatal fejjel szerzett. A költő egyébként Zagyvarékason született; a tanyavilág sorsa, a paraszti lét izzadságos mindennapjai jelennek meg műveiben, és nem utolsó sorban a téeszesítés traumája.

Elmondása szerint neki bizonyos értelemben könnyű volt szociografikus riportokat írni, hiszen mozdulnia sem kellett az információk begyűjtéséhez. Helybe jöttek hozzá az emberek és beszélgettek vele, elmondták örömüket-bánatukat, neki csak nyitva kellett tartania a fülét. Serfőző ugyanakkor hangsúlyozta, hogy régen a riportíráshoz nem volt honnan „puskázni”. Csak utánajárással, kemény munkával lehetett összeszedni azt az anyagot, amelyből végül megszülethetett az írás.

Az alkotás öröme így megadatott, de szavai szerint: „A közösség az író ellen fordult, mert megírta az igazat.” Bakonyi István ezt úgy fogalmazta meg: verseiben, riportjaiban, regényeiben egy és ugyanaz az élményvilág tükröződik rendkívül letisztult módon. Emellett érezhető a tematikai és stilisztikai sokszínűség, és nem utolsó sorban a kassáki hatás.

A költő a Balassi-kard átvételekor, 2008-ban (Fotó: www.balassi.eu)

A katonaság gyötrelmes évei mély nyomott hagytak benne, mesélte az író-költő. Huszonhat hónap szolgálat után újból vissza akarták rendelni továbbképzés címén. Megfogadta, hogy nem megy vissza, ezért „bujdosásra” adta a fejét. Így vezetett vissza az útja Miskolcról Zagyvarékasra, az egykori szülői házhoz, hogy ne legyen szem előtt. Később viszont azon vívódott, hogy nem lett-e volna jobb mégis letudni az egészet? De ezt végül eldöntötte a munkája, amely azután Miskolchoz kötötte, ahol népművelőként dolgozott, majd a Napjaink című lap versrovatvezetője és szerkesztője lett.

Serfőző Simont sokan ismerik irodalomszervezőként is, emelte ki Bakonyi István, például a Tokaji Írótábor tanácskozásainak anyagát szerkesztette sokáig. De 1990-től könyvkiadót is működtet Miskolcon: a Felsőmagyarország Kiadó fontos szellemi műhelye többek között az Észak-Magyarországhoz és Felvidékhez kapcsolódó irodalmi értékek életben tartásának.

Az esten meghallgathattuk még a költő előadásában Sirató című versét, mely saját jellemzése szerint „olyan, mint egy imádság.”

Te nem látod már a hatalmas szeleket

rohanni a láthatáron.

Nem hallod az őszi köddurranásokat.

Nem tudod,

hisz mit tudsz te már,

életed beszakadt vulkán,

amiből régóta füst, kihűlt korom száll.

Azt se tudod hova,

csak elvittek az egérdúlt házból,

akik vissza nem hoztak.

Tettek hordágyra, kórházi vaságyra,

hogy tegyenek majd Szent Mihály lovára.

Rajta apám!

Mindegy menny vagy pokol,

csak kirúgtass ebből a világból.”

(Sirató – részlet)

Grecz Andrea

Leadfotó: www.versfesztival.hu

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.