S mert kívül gyakran elidőz,
kihordja lassan, ami kincs,
s összegyűlik benne a fény,
a végtelen megtartó titka.
(Bertók László)

 

 

NÉGY NAP

– amely megmenti a világot

SZOMBAT

 

 

 

 

 

GERGELY ÁGNES
A FÉNY TERMÉSZETÉRŐL

Egy lepke jár a balkonon;
kinn angyal jár a kertben.
Ki lámpást hordoz test gyanánt,
érinthetetlen.

Az egyik verdes, mint az ég.
Időbe-zárt a másik.
Halált visel, ki közbül áll.
Csak ő sugárzik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

BELLA ISTVÁN
FÉNY ÉS LEVEGŐ NÉLKÜL

  Add, Uram, el sose múljon tőlem
  a keserű pohár.
  Ha már terített asztalodhoz vetődtem,
  hajtsuk föl, ami vár.

  Igaz, bőrömtől, fényes fegyencruhámtól
  a nap is megriad.
  De arcom tenyered vizébe mártom,
  s vagyok a Te fiad.

  Igaz, szerelemmel: féltő késsel megöltem
  azt, aki szeretett.
  De arcom benne, mint otthagyott tönk a földben,
  kihajtott, késeket levelezett.

  Fény és levegő nélkül, mint a verőér,
  bőröm alatt, nyakamon
  zabáló gyökér kúszik, kapdos levegőért,
  fojtogat, s gyomosodom.

  De nem kell a szerelem se, ha börtön.
  Ha nem vagyok szabad,
  fegyőr a vágy, s az ölelés lötykölt
  étel, mit egykedvűn hörböl a rab.

  A szeretet se kell, a fura fegyver.
  Ha megaláz, sárba tapos.
  Falhoz állítva, kivetve, menthetetlen
  se nyálzok alázatot.

  Csak Te igazodsz el a csorbult elmén,
  Uram, csupán.
  Nézd el kapdosásaim, ülj le mellém,
  mint az apám.

  Kerül majd bor, könyv, néhány léha
  nő is. Hallgatunk hosszasan.
  Te, ki nem is vagy, s én, aki néha
  magamnak hiszem magam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

BERTÓK LÁSZLÓ
ÖSSZEGYŰLIK BENNE A FÉNY  
  
Amikor majdnem körbeért,
és tudja már, hogy vége nincs,
leül a szélső fa alá,
hogy saruját megigazítsa.  
  
A fűszálon is nap ragyog,
a vízen is arany bilincs,
és minden folyik, mint a perc,
egyenletesen oda-vissza.  
  
És minden elem ide néz,
mintha ő volna a kilincs,
holott maga is ki-be jár,
mint rab madárból a kalicka.  
  
S mert kívül gyakran elidőz,
kihordja lassan, ami kincs,
s összegyűlik benne a fény,
a végtelen megtartó titka.  
  
S tündököl, mikor körbeér,
nincsen terhe, árnyéka sincs,
és ha úgy látszik, hogy megáll,
minden ajtaja tárva-nyitva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZABÓ LŐRINC
FÉNY

  Sötét fényszórók: szemeim az eget
  lengő csóvákkal ostromolják.
  Föl, föl! Lent mennyi a teher, a rom!
  Csík, sáv: fent suhan a fénytorony
  s évezredek mérik a hosszát.

  Fény, fény, sugarak! Fények vagyunk
  mind: isten lelke, öröm, remény.
  Óh szállni, lobogva a föld felett!
  A rettenetes életet,
  az örömöt akarom én.

  Óh élni! Szemeim sóvár tüze
  a felső végtelenbe szánt:
  láng habzik mindenütt: zene, szín:
  az anyag titkos ablakain
  az lüktet ki-be, az égi láng,

  a vágy, amit én fénynek nevezek
  és szentléleknek a hivő:
  ő táncol bennem, ő rohan,
  hasadó bimbóban az ő ereje van,
  kovában, acélban is ő:

  ő öntözi, belül, az anyagot,
  szomja éget, éhe habzsol,
  zsinórra fűzi a csillagokat,
  indul s egy szivdobbanás alatt
  uj világokba kapcsol.

  Ő vagyok én, a képzelet:
  ki törhet ellenem?
  Az isten karja nyúl felém,
  s ha robbanó sugarakkal az ég tetején
  kószál földi szemem,

  fekete nyomoromat vakitó
  tűzharsonákkal törve át
  tízezer Nap küldi az azúr
  bástyákról hozzám válaszúl
  testvéri himnuszát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SAJÓ LÁSZLÓ
NAGYSZOMBAT

miért néztem oda
ahova nem kellett volna
miközben spricceltek szökőkutak
sercegett az agyonjátszott zene a másodpercmutató lemezjátszótűjén
mindig ugyanaz a zene forog
mindig ugyanaz a fekete merev lemez
örökké
ugrik a másodpercmutató tűje
ugorjunk
a zene örök a halottak újak
újak az unalomig ismert halottak
háromnegyedóránként cserélődnek
szigorú szabály
nehogy eltéveszd a temetést
mindig ugyanaz a zene szól
ismerős sercegés
idegen halott
most éppen kit temetnek
ismerős tekintetekben
csak saját arcod láthatod
a te arcod porba írva
eltörölve
miért néztem oda
ahova nem kellett volna
a földre
szürkeruhások hozzák az urnát
idegenek fogdosnak ebben az ünnepélyes pillanatban
halálod kitüntetett percében
ráteszik az urnát a főszökőkútra
ahonnan a legmagasabbra spriccel a sugár
de nem téged
a szürkeruhások álldogálnak kicsit aztán eltűnnek előlünk örökre
folytatják a szalonnázást
háromnegyed óra múlva jönnek elő egy új urnával
nehogy eltévesszék a temetést
az urnát
mintha nem lenne
mindegy
állnak a rokonok ismerősök a szóróparcella szórt fényében
mindegyik azt gondolja ő meghalt de én még nem
és föllövellnek a szökőkutak az áprilisi fényben
a zene a szellő a hamuszín ég megteszi hatását
az is sír aki nem akart
te nem akartál sírt hát most megkapod
miért néztem oda
ahova nem kellett volna
a földbe
micsoda átverés ez az egész
az élet és most már a halál is
a szökőkutak csak elterelés
könnyeken megtört vízcsepp látványa
még meddig tart ez a hullapermetezés
mennyi test szorult a szóróparcellába
az új halott a rokonság már jönne
a főszökőkút urnával újratöltve
hány halál remeg egyetlen
vízcseppben
egy sem
miért néztem oda
ahova nem kellett volna
a földbe
mossa porodat a víz
csurog alá a barna lé
és te eltűnsz a hullamosogatóban
ünnepélyes lassú zenére
nem az égbe
de a földbe
nem vízcseppekben fönn tündökölve
de piszkosan sárosan elkeveredve
mások porával kiket előtted temettek
nem az égbe
de a földbe
micsoda átverés ez az egész
nem a zene számít a sercegés
még hogy porod szellőé levegőé semmivé lesz
nem is engedné az ÁNTSZ
még a rokonok ismerősök szájába fújna a szél
és ez valljuk be nem egészséges
olcsó trükk megoldották eltüntetnek senki se lássa
a magasban szökőkút szól a paradicsommeghódítása
lenyűgöző színpadi előadás
míg te észrevétlen a zenekari árokban távozol
mi van ma 1492
krisztus lekecmereg a keresztről
miért néztem oda
ahova nem kellett volna
a földbe
mossa porodat a víz
még hogy paradicsom és az ő meghódítása
föld és pokol
csurog a barna lé
hánynom kell
kegyetlenebb a koporsón dübörgő földnél
miért néztem oda
nem láttam volna a gyíkot
amint lassan mintha nem is gyík patkány lenne lenn eloson
a szökőkútcsatornában porodtól sárosan
péter
háromszor tagadtalak meg
először amikor elmentem a temetésedre
másodszor amikor ott maradtam
harmadszor amikor eljöttem
azóta itt történt egy és más semmi
ratzinger lett a pápa
tudod az a tudós filozófus német
kihirdette hogy bár 2007-et írunk tulajdonképpen 2000 van
jézus hét évvel korábban született
tehát a paradicsommeghódítása 1492 sem stimmel
te se 2004-ben haltál meg 1997-ben
semmi sincs úgy ahogy
azt is kihirdette ratzinger jézus az esszénusok szokása szerint ünnepelte a húsvétot
tehát nem is akkor volt az utolsó vacsora
tehát esszénus volt
tehát nem is akkor feszítették keresztre
jövő húsvétkor kihirdeti meg se feszítették
tehát fel se támadt
bolond lett volna
örülünk hogy éjszaka alszunk és ha hagynak ebéd után is egy keveset
akkor nem tudjuk hogy élünk
miért is keresnénk a halottat az élők között
porod rászáradt a gyíkra előjött a földből sütkérezik a napon
a hétfőn a kedden a szerdán a csütörtökön a pénteken a szombaton a vasárnapon
nevet adtunk az egyetlen napnak így könnyebb elviselni
liturgikus örökhétfő húsvéttől karácsonyig karácsonytól húsvétig
kitaláltuk istent aztán a fiát így könnyebb őt elviselni
mi lenne ha eltakarodnának templomaikkal és hagynának bennünket
örök világosságban örök hétfőben élni a napsütötte földön
végre porainkban
ellennénk mozdulatlan
gyík a sírkövön
(Holmi, 2007. december)

 

 

 

 

 

 

A verseket ifj. Hans Holbein, Andrea Mantegna, William Blake, Matthias Grünewald és J. R. Rowley képeivel, illetve azok részleteivel illusztráltuk.