Ugrás a tartalomra

Németh László: Némi semmi

Minden pusztul itten. Nem születik elég gyerek, aki meg születik, abból időskorú lesz. Innen ősszel még a vándormadarak is elszállnak. Hát meddig mehet ez így, kérdem én.

Én, Semmelweis (avagy Némi Semmi)

Szereplők: 

Némi = Németh László

Semmi = Semmelweis Ignác

Rendi = Rendező

valamint az

Olvi = Olvasó, aki a színházban ül, és míg a darab megy, kiolvassa az újságot.

Amikor a függöny felmegy, a színpad üres. A háttérben csak a magyar történelem nagy alakjai ülnek egy asztal körül István királytól Hunyadi Jánosig, Horthy Miklóstól Kádár Jánosig, valamennyien kísértetiesen hasonlítanak Németh Lászlóra. Talán beszélgetnek, de mindebből egy pisszenés sem hallatszik.

Semmi: (Bejön a színre, ahol a fal mellett két szék áll. Leül az egyik székre. Aztán feláll, megnézi a székeket. Észreveszi a háttérben ülő alakokat, biccent, leül a másik székre. Csend.)

Némi: (Bejön, int a háttérben ülőknek, azok hevesen visszaintegetnek neki. Odamegy a székekhez, leül Semmi mellé. Megszólal, mintha egy korábban elkezdett beszélgetést folytatna): Tudod, Semmi – szólíthatlak így, egyszerűen, falusiasan, ahogy nálunk otthon a Váci utcában szokás? – szóval tudod, csak azt akarom mondani, hogy nehéz ezekkel az ostobákkal. Én aztán tudom. Ha te tudnád! De hát honnan is tudhatnád te azt, amit én tudok! Minden a minőségen múlik! Szerkesztettem egy lapot. És megválogattam, ki jelenhet meg benne. Aki nem elég jó, nem kell. Gondolhatod. Kénytelen voltam egyedül teleírni. Még szerencse, hogy zseni vagyok. De aztán már én se voltam elég jó. Meg is szűnt a lap. De hogy nekem mennyi bajom volt ezek miatt! (A háttér felé bólint.) Persze neked se könnyű, mi?

Semmi: Hát, nem.

Némi: Mert az emberben megvan az a bizonyos jobboldali szociális érzékenység. Hogy egy nemzeti munkaprogrammal mi jót lehetne tenni! Mondtam is a Gyuszinak, nem az Illyésnek, bár az is ott volt, hanem a Gömbösnek… Ez valamikor 32-33 táján lehetett. Persze te nem voltál ott, mi? 

Semmi: Nem.

Némi: Nem hívtak, vagy miért? Igaz magyar embernek ott volt a helye. Talán csak nem?

Semmi: Mire gondolsz?

Némi: Á, semmi.

Semmi: Szóltál?

Némi: Nem. Csak ha nem voltál ott, akkor minek is beszélnék most itt arról vitathatatlan mélymagyar felelősségtudatról, arról a baloldali elkötelezettségről… De hallom, neked is a jobbal van a bajod.

Semmi: Már a jobb kézzel. Meg a ballal. Amit nem mosnak meg.

Némi: Igen! A tiszta kezek! Én mindig hangoztattam, hogy el kell jönnie a tiszta kezek korszakának! Szabad kezet a tiszta kezeknek! Ez a jelszó fogja megrengetni a mi fülledt, múltba ernyedt Hunniánkat Már szinte látom! Budapest helyén négyszázharminckilenc és fél falu alakul! A tisztakezű magyar vidék eltörli a bűnös várost!

Semmi: Ez tisztán orvosi kérdés…

Némi: Igen! Orvosolni kell, nem tudom elég világosan fejezem-e ki magamat, orvosra van szüksége ennek a nemzetnek. Mondhatnám fogorvosra, mert az volnék, nem tudom, említettem-e már neked. Igen ki kell húzni a bajok rossz fogait. Gyökerestül. Az, gyökérkezelés kell. Talajgyökér! Csak hát nem könnyű. Te mihez is értesz?

Semmi: Szülész vagyok.

Némi: Az is szép. Bár köztünk legyen mondva, kicsit el van túlozva ez a dolog. Azelőtt a nők szépen megvoltak orvos nélkül. Megszültek, és kész. Minek ebből olyan nagy felhajtást csinálni. Mondtam már? Nekem lányaim vannak, igen, három. De engem senki nem hallott a születésükkor sikoltozni vagy efféle. Az ember őrizze meg a hidegvérét. Vigyázzon a vérnyomására. Meg a méltóságára. Nem igaz? De hát minden pusztul itten. Nem születik elég gyerek, aki születik, abból meg időskorú lesz. Innen ősszel még a vándormadarak is elszállnak! Hát meddig mehet ez így, kérdem én. Ilyen sorsproblémák vesznek minket körül. Hát lehet így jó drámát írni? Pedig tudnád, erre is mennyit készültem! Olvastam! Képzeld, én olvasni is tudok! És a történelem… Ki gondolta volna. Csupa halott ember…

Semmi: És a boncolás során…

Némi: Hogy milyen igazad van! Boncolni kell! Kegyetlenül és kíméletlenül ki kell vágni az elpusztult részeket. Mondtam is ötvenkilencben Aczélnak, hogy nem kell itt sokat gondolkodni. Visszavágni a gyökerekig. Mit keresne ebben a gyönyörű magyar irodalomban egy Déry, egy Örkény, no de ne személyeskedjünk. Én mondtam, nem kell itt sokat gondolkodni.

Semmi: Én is ezt mondom. Csak el kell rendelni, hogy kötelező a fertőtlenítő kézmosás.

Némi: Ez az! Kéz kezet mos, ahogy mondják, ugye? Erről jut eszembe. Tényleg orvos vagy?

Semmi: Igen.

Némi: Megvizsgálhatnál. Tudod, a vérnyomásom. Már egy ideje figyelem. Állandó életveszélyben élek. Képzeld, magas.

Semmi: Vérnyomás?

Némi: Igen. Vagy százhúsz! És ilyen már negyven éve! Mindenesetre feljegyzéseket készítek az utókornak.

Semmi: Én is írtam egy feljegyzést a dologról.

Némi: Szintén vérnyomás? (Feláll, körülnéz.) Nem ülnél át a helyemre?

Semmi: Én? Minek?

Némi: Hogy színszerűbb legyen a dolog. A kritikusaim azt mondják, unalmasak a darabjaim. Hogy nem történik bennük semmi. A szereplők csak beszélnek, beszélnek. Hadd legyen nekik egy kis akció.

Semmi: Felőlem? (Feláll ő is, leül Némi helyére.)

Némi: Na, akkor most megadtuk nekik. (Nyújtózik egyet, aztán Semmi helyére ő is leül.) Miről is beszéltünk?

Semmi: A szülések. A halálesetek.

Némi: Mit foglalkozol te a halállal? Még egész fiatalnak látszol!

Semmi: De a nők, az anyák!

Némi: Hát igen. A nők. Szeretek róluk írni. A buja, frigid, férfiembert leigázó nőről. Ó, nő, ha te meg tudnál érteni…

Semmi: Ezt nem valami Madách nevű drámaíró mondta?

Némi: Madách? Hát az meg kicsoda? (Körülnéz.) Nincs itt drámaíró más, mint én.

Rendi: (Berohan a színpadra, a haját tépi, a szeme ugrál, a füle rángatózik.) Cselekményt! Ha szabad kérnem! Némi – kis cselekményt. Már az utolsó néző is a ruhatárban öltözködik!

Némi: Tessék, most megzavarta a gondolatmenetemet. Pedig épp az ifjúságról, a közép-európai kert-Magyarország letéteményeséről akartam volna beszélni!

Rendi: (Sír, zokog, meghal a színpadon.)

Némi: Na tessék: megint egy halott. És még azt mondják, hogy nincs igazi tragédia az én darabjaimban! Erről jut eszembe. A kert, a cseresnyés kert… (Semmihez fordul.) Csehovról beszéltem már neked? Azt mondják, hasonlít rám. Az is orvos volt. Mint te is. Mit is mondtál, hogy hívnak?

Olvi: (Azóta hazaért, bebújt a felesége mellé az ágyba, és épp a magyarság sorsproblémájának megoldásán fáradozik.)

 

(ágy)FÜGGÖNY

 

Bárdos József

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.