Egy bolygón - Vasárnapi levelek II/17,

Biztos nem leszek népszerű, ha azt mondom, hogy nem rajongok a tömegrendezvényekért. Nem baj. Nem szeretem túlzottan sem a Szigetet, sem az Olimpiát. Még szerencse, hogy egyik sem kötelező. Valamiért mostanra a Szigetet és majdnem minden tömegörvényt gigantikus lehúzásnak és kontrollálhatatlan fertőnek tartok, annak ellenére, hogy a zenével, a fiatalokkal, a koncertekkel szimpatizálok, de a hülyeség és a marketing töménytelen ömlésével már nem. Nem rajongtam annyira ezért az Olimpiáért sem. Mert inkább tűnt gyógyszergyárak és politikusok játékterének, mint annak, aminek eredetileg szánták anno: Olimpiának, a sport ünnepének, kiemelkedő tehetségű sportolók versenyének.  A megnyitót is csak utólag néztem vissza, és inkább borzongtam tőle, mint lelkesültem. Ázsia nyert. Európa vesztett.
Mindez azonban részletkérdés. A történelem halad, a világ változik, s Európa aranyos félszigetnek tűnhet, sok kicsi és „cuki” országgal, amit érdemes lefotózni – legalábbis Pekingből vagy Tokióból érkezetteknek mindenképpen.
Jakartából, Bombayból, Lhászából, vagy egy burmai faluból persze megint másmilyennek tűnhet ez a távoli földrész, csupa-csupa apró országgal, mint amilyen Magyarország.
De félre a tájabrosszal, azt sem értettem, hogy egy ilyen pinduri ország pinduri médiája, hatalmas népe mért nem tud örülni? Hallottam, hogy átok így, meg úgy, na de akkor is. Ha belegondolok, és csak számolgatok, már az is nagy eredmény, hogy ennyi magyar sportoló kijut egy világmegmérettetésre. Óriási dolog, ha bent vannak az első háromban, ezüstöt vagy éppen bronzot kapnak. Minden tiszteletem az övék. S akkor jönnek nekem azzal mindenhonnan, hogy nem kapnak aranyat. Szerintem ma már annyira sűrű, annyira közel vannak egymáshoz eredményekben a különböző sportágak versenyzői, hogy tényleg csak hajszál választja el őket egymástól, s az, hogy az adott napon melyik fut be szerencse dolga.
Jobb esetben szerencse dolga, rosszabb esetben a különböző drogok dolga. Mindenki erről beszél, de senki nem mondd róla semmi biztosat.
Szerintem mellékes, hogy melyik országból, Európából mennek-e vagy Ázsiából, vagy bárhonnan, mellékes, hogy hány és milyen érmet hoznak el, csak egy dolog nem mellékes, s ez az, amit az Olimpia üzenhetne azzal, hogy egy pályán játszik ennyi nemzet, egy dolog, s ez pedig annyi, hogy mindannyian egyetlen bolygón élünk. Ezen a bolygón él a széttárt karokkal futó jamaikai fiú és ezen élnek – még szerencsére – a magyar kenusok és vízilabdások is. Egy bolygón Kínával, Oroszországgal, Indiával. Egy bolygón Amerika népeivel és Európa sok kis nemzetiségével. Egyetlen bolygón, amit nem lehet versenyeztetni, nincs belőle több, s amin bármennyire nehezen viselem a tömegrendezvényeket, most éppen egy olyan zajlik, amiben nincs első és nincs utolsó, aminek ez a neve: Emberiség.
Az Emberiség különböző sportágaiban befutnak a legjobbak, kiosztanak néhány érmet, eljátszanak pár himnuszt, s közben a bolygó annyira leépül, a medencék oly koszosak lesznek, a lelátókon annyi szemét gyűlik össze, hogy lassan elveszi a helyet a nagy rendezvénytől, s a következő század kulcsszava nem az lesz, hogy digitális, hogy informatika, hogy atom, hogy elektromosság, hanem egyszerűen csak ennyi: takarítás.
Ha az emberiség össze is szedi magát a XXI. század végére, akkor is egyetlen komoly feladata lesz, ami meghatározza létét egy évszázadon át: eltakarítani azt az elképesztő szemetet, mocskot, amit már eddig egymásra halmoztunk. Ha valamely ország komolyan venné globális létét, akkor egy ilyen Olimpiát, mikor a különböző népek, mind egy pontra figyelnek: a környezetvédelem népszerűsítésére használná.
Az, hogy a magyar sportolók éppen vízzel kapcsolatos sportokban értek el sikereket talán már tudat alatt ennek a történelmi és globális látásnak a megnyilvánulása, hiszen lám, ez a kicsi ország, aminek se tengere, se olyan folyója, amely területéről ered, sikereivel éppen arra hívja fel a figyelmet, amivel a legtöbb gond lehet: az édesvízre. Úgyhogy én is nagyon örültem végül, hogy ilyen modern és fejlett ország polgáraként - mely ennyire rajta van a vízügyeken - kiálthattam: hajrá magyarok!